Remek okosság jön a Google Drive-ba
A mesterséges intelligencia számos területen bizonyította már előnyeit. Épp ezért döntött úgy a Google, hogy Drive szolgáltatásába is beépíti azt.
A mesterséges intelligencia számos területen bizonyította már előnyeit. Épp ezért döntött úgy a Google, hogy Drive szolgáltatásába is beépíti azt.
A Google hamarosan megoldja a biztonsági mentés készítésének kérdését: a gép tárhelyén belül bárhol kijelölt mappák szinkronizálhatók lesznek a Drive-ba.
Azt hihetnénk, hogy az appok használatának szempontjából nincsen nagy különbség az iOS-esek és az androidosok között. Azonban egy kutatás más eredményre jutott.
Beszerelhető verzióban ugyan van már nagyobb, de a hordozható merevlemezek közül jelenleg a Seagate új 5 TB-sa kínálja a legtöbb tárhelyet adatainknak.
A Microsoft tavaly nagyon felbosszantotta a OneDrive-felhasználókat, de azért egy kicsit kiengesztelné őket. Igaz, a plusz ingyen tárhelyért "meg kell dolgozni".
Gigabájtokban mérhető sok hely spórolható a számítógépen a Dropbox új fejlesztésével.
Alig akad már memória a mobilján a fotóknak és videóknak? Ha ezzel az alkalmazással készíti a felvételeket, automatikusan a felhőbe menti azokat, így nem foglalnak helyet a telefonon. Ingyen kap ehhez 12 GB tárhelyet, de ezt 100 GB-ra is növelheti.
Nemzetközi viszonyokat nézve eddig sem volt túl drága a Google Drive-on elérhető tárhely bővítése, egy ideje azonban már magyar pénztárcával is elmondhatjuk ugyanezt.
A gyártók által megjelelölt gigabájtoknak valójában csak egy részét használhatjuk ki. A legnépszerűbb androidos csúcstelefon, a Samsung Galaxy S4 esetében például alig több, mint a felét.
Néhányan már korábban megkapták a kibővített tárhelyet, mostanra azonban közel mindenkinél bekapcsolta a Google az újítást.
Elindította Sync névre hallgató új szolgáltatását a BitTorrent. Nincs fájlméretbéli korlátozás és nincs közbeiktatott szerver, csak a direktben történő, fájlcserélés alapú adattárolás, így az érzékeny fájljainkat egyetlen külső szolgáltatóra sem kell rábíznunk.
Sokan tapasztaljuk, hogy gyorsan betelik a hely merevlemezünkön, csak épp azt nem értjük, hogyan. Leplezzük le egyszerűen a helyfaló fájlokat, mappákat.
Pár évtizede több százezer forintba került egyetlen gigabájtnyi tárhely, ma fillérekért hozzájutunk ugyanennyi helyhez, aminél ráadásul már egy jobb minőségben tárolt filmünk is nagyobb.
A nem várt környezeti hatások és a technológiai fejlődés idén végül meghozhatják az SSD-k áttörését.
A Google kedden megnyitotta Google Drive internetes tárhelyszolgáltatását, ahol magán- és vállalati felhasználók öt gigabyte terjedelemben ingyenesen menthetik el adataikat, ennél nagyobb tárhelyért viszont már havidíjat kell fizetniük.
Megújult, gyorsabbá és kezesebbé vált a Microsoft online tárhely- és szolgáltatási rendszere.
Tíz évvel ezelőtt még örültünk, ha egy ötmegabájtos képet tíz perc alatt le tudtunk tölteni, majd megnézni. A sávszélesség növekedésével és az olcsó digitális gépek elterjedésével azonban a képcsere mindennapossá vált.