Kobrával maratta halálra hasonmását egy indiai férfi, hogy megkapja 5 millió dolláros életbiztosítását
A biztosítótársaság elkapta a férfit. Azért gyanakodtak rá, mert korábban már a felesége halálát is megpróbálta megrendezni.
A biztosítótársaság elkapta a férfit. Azért gyanakodtak rá, mert korábban már a felesége halálát is megpróbálta megrendezni.
A holokauszt azokban is megölt valamit, akik életben maradtak – mondja a bonyhádi születésű 97 éves túlélő, Lily Ebert. De mozgósította bennük az életet is, és Lily Ebert életéből rengeteget meríthet a világ. Az utolsó pillanatban vagyunk, amikor még meghallgathatjuk azokat, akik túlélték a koncentrációs táborok borzalmait. Lily hangja pedig a 17 éves dédunokájának, Dov Formannek köszönhetően milliókhoz ér el. Zoomon keresztül beszélgettünk a Londonban élő lenyűgöző párossal.
Doreen Lofthouse nevéhez nemcsak a Fisherman’s Friend nevű cukorka kötődik, hanem a nagyvonalúság is.
Az énekesnek visszatért a hite abban, hogy az emberek többsége nem kirekesztő.
Folytatódik a menstruációs szegénység enyhítését célzó program.
A biztos úgy ítélte meg, hogy az alpolgármester homofób megjegyzései felvetik az egyenlő bánásmód sérelmét, ezért közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az önkormányzat felelősségét.
A képzőművész szerint „a rasszizmusra nem azt kell mondani, hogy az egy beteg, káros, rossz dolog, hanem azt kell mondani, hogy egy létező dolog, amit meg kell tanulni kezelni”.
A Magyar Televízió legendás munkatársa 85 éves korában hunyt el.
Jánoshidán idősekre szabott lakófalut terveznek, hogy a nyugdíjasoknak megfelelő ellátást, a fiataloknak pedig munkát adjanak.
Látta az emberiség legrosszabbját, de a legboldogabb embernek tartotta magát.
Egy pszichológus, egy anya, egy 91 éves olimpikon és egy tanár osztja meg tapasztalatait a járvány okozta lezárásokról.
Mostantól törvény írja elő, hogy a kaliforniai nagyáruházakban legyen egy részleg, ahol gendersemleges gyerektermékeket lehet vásárolni.
Bár a héten felfüggesztették a texasi abortusztörvényt, még mindig van rá esély, hogy a gyakorlatban is érvénybe lép a jogszabály, mely a terhesség hatodik hetétől tiltja az abortuszt, még nemi erőszak és vérfertőzés esetén is. A Deutsche Welle riporterének a törvényt író szenátor azzal érvelt, hogy a terhességmegszakítás nem oldja meg az erőszaknak áldozatul esett nők problémáit. Egy texasi orvos viszont arról beszélt, hogy halálos fenyegetéseket kapott, mert segített a hozzá forduló nőknek. Körkép az amerikai államból.
Hétfőn magyar idő szerint délután fél hat körül súlyos, globális probléma ütötte fel a fejét. Na jó, nem, csak épp órákra leállt a Facebook, az Instagram és a WhatsApp is. De mit érzünk akkor, amikor egy pillanat alatt levágnak minket a közösségi médiáról, és a „jelenleg elérhető” barátaink helyett üres oldalak fogadnak minket?
Irmgard Furchner több ezer fogoly halálát segítette a vád szerint.
Ez azt jelenti, hogy már jóval korábban is éltek emberek az amerikai kontinensen, mint ahogy azt eddig a kutatók feltételezték.
A genderkutató-projektkoordinátor Rédai Dorottya szerint döbbenetes dolgok történtek azóta, amióta meghozták a melegellenes törvényt.
Gabby Petito után vőlegényét, Brian Laundrie-t is holtan találták a hatóságok, így rendkívül nehéz munka vár a nyomozókra, hogy kiderítsék, mi történt a tragikus sorsú fiatal párral.