Harry herceg összefogott Ursula von der Leyennel
Azt szeretnék, hogy a fogyatékossággal élők a paralimpia után is láthatóak maradjanak.
Azt szeretnék, hogy a fogyatékossággal élők a paralimpia után is láthatóak maradjanak.
A 18–49 éves magyar nők nagy része havi 1-2 alkalommal él nemi életet, de ugyanennyien vannak azok is, akik ezt havi 10-12 alkalommal is megteszik. Kiderült az is, hogy a házasság harmadára csökkenti a szexuális együttlétek számát.
A Kúria jogerős ítéletben állapította meg az egyenlő bánásmódhoz való jog megsértését a Magyar Helsinki Bizottság közleménye szerint.
A Kamara elnöke a szakmai tanévnyitón beszélt arról, mit gondol a tornatanárokról, kijelentését még a kormányból is bírálták.
Ihletet kaphatott a keresőcég a Samsung egy korábbi „marketingfogását” látva: ők is tréfálkoztak egyet az Apple-ön, pontosabban a gyártó egyik legismertebb – volt – munkatársán.
Megsokszorozódtak a jelentkezések Magyarországról a csehországi és szlovákiai meddőségi klinikákon, mióta a kormány egy nyáron elfogadott törvénnyel betiltotta a hazai magánintézetek működését. A külföldi centrumok már készülnek a rohamra: a legtöbb helyen bővítik a magyarul beszélő személyzetet, máshol a marketing-költségvetést is átszabják. Orvosok szerint a magyar párok most már nemcsak az itthon elérhetetlen eljárások miatt lépik át a határt, nagyon sokan azt sem akarják, hogy nekik vagy embrióiknak bármi közük legyen az állami rendszerhez.
A szerzetes szerint a melegjogok vagy a melegházasság kérdése egy gumicsont, hiszen „nem bántja senki őket, sehol nincs gond”.
Az Elle magazin főszerkesztője azt mondja, meg sem fordult a fejükben, hogy a félelem miatt ne készüljenek el a címlapok, amelyek három szerelemespárt ábrázolnak: Jordán Adélt és Székely Krisztát, Pál Marcit és Hanol Ádámot, valamint Nagy Zsoltot és Oltai Katát.
A színésznő a párjával, Székely Kriszta rendezővel közösen adott interjút az Elle magazinnak, miután a kapcsolatuk már megjelent a színpadon, a Jordán Adél életéről készült darabban.
A karikatúrák mindig is eligazítást nyújtottak a világban. Most kiderül, miként látták az elmúlt évünket Európa legjobb karikaturistái, akik egyben ismét csak igazolták, hogy humor nélkül nagy bajban lennénk.
„A legfontosabb dolog tudni, hogy semmi sem az igazán rossz dolgokkal kezdődik (mint például gyilkosságokkal), hanem szavakkal” – mondja az egyik videójában a ma már mintegy 1,2 millió TikTok-követőjének a 97 éves Lily Ebert.
Nem tévedtek nagyot, régen tényleg ott volt a székhelye a brit közszolgálatnak, ám azóta már elköltöztek onnan.
Lehet izgulni: vajon kikerül a zászló az épületre?
Nem lehet éles határvonalat húzni, hogy mikortól számít kizsákmányolásnak egy ember dolgoztatása. Ez, illetve az érintettek labilitása is nehezíti a csicskáztatás felderítését, pedig modernkori rabszolgák szép számmal lehetnek Magyarországon. Szarvason, az Ótemplomi Szeretetszolgálat otthonában jártunk, ahol már évtizedek óta próbálnak segítséget nyújtani a kiszolgáltatottaknak.
A Kreml-tévében vadul perverzezhetnek a műsorvezetők.
Nem sikerült kormányt alakítania szerdán a harmadik legerősebb pártnak számító Bolgár Szocialista Pártnak sem a júliusi parlamenti választásokat követően, így valószínű, hogy az idén harmadszor is parlamenti választásokat kell tartani a balkáni országban.
Egy ékszer segíthet azonosítani.
Tomé Ferreira da Silva elismerte, hogy az inteneten terjedő kompromittáló felvételen ő látható.
A 44 éves Daniela Nitát elsőfokon 12 évre ítélték, ügyében szeptember végére várható a jogerős bírósági döntés.
A miniszterelnök végre elmondta, hogy néz ki az igazi férfi, és ez nem jó hír a magyar férfiaknak.