6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Az ENSZ Világélelmezési Programjának igazgatója szerint a világ leggazdagabb embereinek újra kellene gondolniuk, hogy mire költik vagyonukat.
David Beasley, az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) igazgatója a CNN-nek adott interjújában beszélt arról, hogy a világ leggazdagabb vállalkozóinak, és itt nevesítette is Elon Muskot, illetve Jeff Bezost, fel kellene lépniük a szegénységgel szemben. Beasley szerint az ultragazdag emberek a vagyonuknak csupán egy kis töredékével meg tudnák oldani az éhező emberek problémáját világszerte.
Hatmilliárd dollár 42 millió emberen segítene, olyanokon, akik meg fognak halni, ha nem érjük el őket. Ez nem bonyolult
– fogalmazott az igazgató. A Bloomberg milliárdosok vagyonát követő indexe szerint a Tesla árfolyamemelkedését követően Elon Musk vagyona 288,6 milliárd dollárra ugrott a napokban, azaz a SpaceX és a Tesla Inc. vállalkozások vezetőjének csupán a vagyona 2 százalékát kellene beáldoznia az éhezés akut kezelésére.
Miközben a szóban forgó amerikai milliárdosok a járvány idején majdnem megduplázták a vagyonukat, addig a WFP igazgatója szerint a világjárvány és a klímaváltozás okozta károk miatt nagyon sok szerencsétlenebbül járt ember sodródott az éhezés szélére. Ma már az Egyesült Államok kormánya is elismeri, hogy a migráció és a klímaváltozás között összefüggés van – az úgynevezett "száraz folyosón" (Dry Corridor) olyan országok emberei kénytelenek elhagyni szülőföldjüket, ahol a klímakatasztrófa következtében ellehetetlenült a megélhetésük.
David Beasley Guatemalát, Hondurast, El Salvadort és Nicaraguát említi, de megjegyzi, hogy a helyi politikai viszonyok miatt Etiópiában 5,2 millió ember nem jut elegendő élelemhez, és a WFP jelentése szerint Afganisztán lakosságának a fele, 11,4 millió ember néz szembe éhségválsággal a hirtelen jelentkező munkanélküliség és likviditási krízis miatt.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.