„Zsófi: Még mindig nem megy a Facebook.
Én: Ugye, milyen jó?
Zsófi: Aha.”

– foglalja össze a feleségével lezajlott tegnap esti párbeszédet egyik kollégánk, akit valamelyest megnyugtatott, hogy hat órán keresztül egy hibának köszönhetően szinte nullára csökkent az online kommunikációs zaj. Körbekérdeztük kollégáinkat a HVG székházban arról, hogy hogyan érintette őket a Nagy Leállás.

Nagy kékség helyett nagy fehérség

AFP

Lássuk mindjárt a leállás egyik pozitívumát, amit többen kiemeltek:

• „Én este 9 és 11 között szoktam chatelni, facebookozni. Most ennek híján aludtam, így végre kipihentem magam.”
• „Megírom, velem mi volt tegnap a Fb-, Insta-, Messenger-kiesés idején: tiktokoztam, majd végre időben mentem aludni.”
• „Mint az Y-generáció egyik tagja, csak annyit szeretnék a témával kapcsolatban jelezni, hogy végtelenül élveztem, maradhatott volna még egy kis ideig a social break... persze az olvasottságunk miatt aggódtam, csak emiatt jó, hogy újra minden a szokásos kerékvágásban zajlik!”
• „Megnéztem két részt a Terápia című sorozatból,​ és végre lefeküdtem időben aludni.”
• „Meglepődtem, volt idő egy kicsit olvasgatni este, és majdnem időben lefeküdtünk – de sajnos a Netflix nem halt be, szóval aztán mégsem...”

Sokakat hétfő este legyintett meg igazán annak a szele, hogy milyen lenne a közösségi média nélkül élni, és volt, aki most kapta rajta magát, hogy mennyire függ a telefonjától. Egy kollégánk egyenesen azt írta: másfél év alatt a tegnapi volt a legszebb szabadsága.

• „Minimál Facebook-használóként 10 után próbáltam megnézni pár kulturális oldalt, először csöppet bosszankodtam, hogy nem sikerült, aztán elkezdtem merengeni, hogy milyen (jó?) lenne megint Facebook és internet nélkül, reálisan…”
• „Röviden? Zen. Hosszabban? A Messenger a karantén óta a fő kommunikációs eszköz lett a munkában, hozzá kellett szoknom, hogy szinte folyamatosan 7-8 csetablak van nyitva, és mivel ezeknek a másik oldalán csak annyit láttak, hogy elérhető vagyok, választ vártak. Egy idő óta már egy konstans ügyeletnek tűnik a Messenger használata. Szóval ez volt a legszebb szabadság 2020 márciusa óta.”
• „Amikor tudatosodott bennem, hogy mi a helyzet, először csak rácsodálkoztam arra, hogy a kommunikációm bele sem merek gondolni, hány százaléka ezeken a platformokon zajlott. Aztán elkezdtem élvezni a csendet, és a saját gondolataimat. Eléggé rezgett a léc, hogy lesz-e fizikai és lelki erőm a betervezett edzéshez, de azt kell mondanom, hogy a nagy leállás adta meg a végső löketet, és megcsináltam. Köszönöm, Zuckerberg, boldogan feküdtem le!”
• „Az este, amellett, hogy azért folyamatosan figyeltem, mi történik, visszaáll-e a világ rendje, nem volt különösebben más, mint a többi este. Talán annyi pozitívum elmondható, hogy a sorozatnézés közben így nem nyomogattam sem én, sem a család többi tagja állandóan a telefont (kivéve, hogy mint mondtam, időnként ránéztem, van-e már Facebook). Szóval, a legnagyobb változás az életemben a pittyenésmentes sorozatnézés volt, és válaszolnom sem kellett az üzenetekre.”
• „Én abból vettem észre, hogy nuku Fb, hogy megszakadt egy fél napig tartó vita egy boros poszt alatt francia vs. magyar sauvignon blanc témában. Ja, és mert nálunk internetkimaradás is volt, nem a hírekkel húztam fel magam, hanem befejeztem a könyvet, amit szombaton kezdtem olvasni.”
  

  Őszinte a mosolya

  AFP

Kevesebben voltak azok, akik észre sem vették a leállást, vagy fittyet hánytak arra, mi történt. István nevű kollégánkat például egyáltalán nem érdekelte, mi zajlik az online térben. „Már nagyjából lejöttem erről a függőségről. És különben nem változott semmi sem. Tőlem az Fb-ot, Instát lelőhetnék úgy körülbelül örökre. Nem hiányozna” – magyarázza, de egy másik kollégánk is arról számolt be, hogy gyakorlatilag semmilyen változás nem állt be az életében a kimaradt hat órában. „Észre sem veszem, ha nem épp a MZP–Karácsony-bejelentést nézem a Facebookon. A felénél lehalt az egész, gondoltam, na, az összefogási bejelentés miatt a hackereknek még a Facebookot is sikerült leállítani”. Tibor a hatórás leállás alatt egyetlen egyszer próbálta megnézni a Facebookot, és jólesett neki a szünet. „Az Insta pláne nem hiányzott, de én már boomernek számítok, asszem” – teszi hozzá.

Esztert ugyan meglepte a dolog, de teljesen megnyugodott tőle, hogy nem „azonnal elérhető” és sokkal kevesebb inger érte. „Tudtam, hogy ha bármi fontos dolog lenne, akkor fel tudok hívni bárkit, és fordítva. Szerintem ez csak inkább azokat viselte meg jobban, akiknek eleve ebből áll a szabadidejük jelentős része.” Sem Tamás kollégánknak, sem a családjának nem okozott fennakadást a leállás, ugyanakkor azt mondja: „azok, akik eddig köldökzsinórként tekintettek pl. a Messengerre, láss csodát, megtanultak hagyományosan telefont használni és beszélni” – magyarázza.

AFP

Folyamatban lévő ügyeink

Viktória repülőgépe a leállással egy időben szállt le a Ferihegyen. Mivel a családnak amúgy is telefonon jelenti, ha szerencsésen földet ér, ez nem jelentett gondot. De a toszkánai útitársainak már nem tudott írni, mert velük kizárólag a Facebookon tartják a kapcsolatot. „Igazából most jöttem rá, hogy a telefonszámuk nincs is meg. Nem volt mit tenni, megelőlegeztem, hogy mindenki épségben hazaért. Megnéztem egy dokumentumfilmet és élveztem a csendet.”

Hajnalkáéknál épp érkezett volna egy vevő a hűtőjükre, de mivel Messengeren adták meg a telefonszámot, és maga a hirdetés is Facebookon volt, egyik fél sem tudta pontosan, mi is volt az aktuális ár, a vevő pedig nem tudott odacsörögni. „A gyerekekkel kapcsolatos összes logisztikát, amit amúgy Messengeren bonyolítunk az anyukákkal (ki hova kivel sétál át suli után, ki kit hoz-visz) SMS-ben kellett megbeszélni este, mintha 1998-ban lennénk. Tök tanulságos volt, hogy fél óra alatt kb 5-6-szor kattintottam rá csak úgy, amikor más miatt ránéztem a telómra. Nem is tudtam, hogy ennyiszer csekkolom, szánalom.”

Iván pont tegnap estére beszélte meg egy kisebb társasággal, hogy összefutnak, de ebből az lett, hogy rájöttek, senkinek nincs meg a telefonszáma. „Egyoldalú gráfokon keresztül tudtuk csak elérni egymást (így tudtam meg, hogy az egyik barátom, aki csak engem tudott hívni, nem jön, mert kedden disznóvágás lesz náluk, és hétfő este hozták a disznót. Mindenemet odaadtam volna, hogy erről legyen screenshotom egy Messenger-üzenetben). Volt, akit a többiek úgy akartak elérni, hogy bekövették TikTokon és felvettek egy neki címzett videót. A többiek nem Twittereznek, de én ott voltam egész este, és fantasztikus volt: rekordot döntött az új felhasználók száma (olyannyira, hogy lehalt az oldaluk), és elképesztően jó mémek születtek” – írja.

Mindennapi betevő

AFP

Amikor a fiataloknál eljön a világvége

A kollégáink egy része lényegében arról számolt be, hogy a kamasz gyerekeiket rázta meg leginkább a hétfő esti leállás. „A tizennégy éves fiam a telefonjával a kezében keringett a lakásban, és azt kérdezgette, hogy "Most mi lesz?". Elég elgondolkodtató és kicsit ijesztő volt...” – írja Gabi, de a harmincnégy éves Bálint is azt írja,

„hogy a tizenévesek korosztályában mi a helyzet, az más kérdés, de a 30 fölöttieket tekintve én sosem hittem abban, amit olyan sokan állítanak: hogy az online tér elidegenít egymástól és megszünteti a valódi kommunikációt, sőt, az ellenkezőjét gondolom. És ebben meg is erősített a tegnapi leállás: nem addig, hanem onnantól éreztem magam elvágva az ismerőseimtől. Ez egyszerűen más típusú kommunikáció: persze fontos ügyekben fel lehet hívni egymást vagy személyesen találkozni, de igenis sokat ad az a fajta csevegés is, amit főleg a Messenger biztosít, különböző baráti társaságokkal, olyan témákban, amelyek nem érnének telefonálgatást. Én tegnap azt éreztem, enélkül a csatorna nélkül nem "igazibb" vagy "emberibb" lenne az élet, hanem valamivel magányosabb”

– teszi hozzá.

Egy másik, 26 éves kollégánknak először felszabadító élmény volt a leállás, azt írja, jó volt nyugodtan, „zaj” nélkül dolgozni, de este 10 óra körül már elfogta a pánik: „a barátaimmal, akikkel késő este csetelek, elkezdtem levelezni, lestem őket a Twitteren, meghívókat küldtem nekik a Hangoutson, mert úgy éreztem, talán reggelre sem jön helyre a megszokott kommunikációs csatornánk. Olyan érzés volt, mintha elvágták volna a köldökzsinórt, de legalábbis a világról leválasztva éreztem magam. Azon viszont rengeteget röhögtem, hogy a magyarok elözönlötték a Twittert, számos bejegyzés született a #facebookdown hashtaggel arról, hogy sokan először fedezték fel maguknak az oldalt, de nagyon tetszik nekik.”

Ádám is a Twitterhez nyúlt, pedig elmúlt már harminc. Végül Tolsztojjal fejezte be az estét.

• „1. Évek óta először újra posztoltam Twitteren.
• 2. Miután kiderült, hogy mi történt a fésszel, kapva-kaptam az alkalmon és szinte azonnal töröltem az appot. Remélem ezzel napi több óra passzív és felesleges információfelvételt takarítok meg. (Szomorú valóság: Úgy is vissza fogom rakni előbb-utóbb)
• 3. Tovább olvastam a Háború és békét (tényleg)” – írja levelében.

De sokan visszatértek a régi jó, megbízható SMS-hez: „én évek óta nem írtam SMS-t például, és most megtettem, háromszor is” – írja Annamária, de egy másik, keresztneve elhallgatását kérő harminc év alatti kollégánk is úgy reagált: „gondoltam, most akkor tényleg SMS-eket fogunk írni? Mi a f*sz?”

Tünde azt írja, neki akkor kezdett el gyöngyözni a homloka, amikor programot keresett a hétre, de miután ez nem sikerült, elgondolkodott: mégis hol tud még programokat keresni a Facebook-eseményeken kívül? „Engem megdöbbent, hogy mennyire hozzászoktunk ezekhez az eszközökhöz, akár pusztán a mobilhoz is, pedig volt élet előtte is.”

Amikor munka közben üt be a ménkű

A leállás alatt a hvg.hu szerkesztősége nem tudott eljutni a Facebookon az olvasóihoz. Kollégánk, aki hétfőn kezelte a közösségimédia-oldalakat, a rendszer összeomlása után már semmit nem tudott posztolni. „Hazafelé folyamatosan néztem, hogy újraindult-e már a Facebook, de csak a híroldalakon tudtam olvasgatni arról, hogy mi történhetett” – mondja szerkesztőségünk egy tagja, de az egyik hírszerkesztőnk is komoly akadályokkal küzdött: „A tegnapi leállás a munkában jött rosszul, mondanom sem kell, hogy Fb-ot használunk kommunikációra, mind a turnusvezetővel, mind a szerkesztővel, mind az ügyeletesekkel. A Telekom hálózata nekem folyamatosan akadozott – nem tudtam egy órán keresztül hívást sem indítani, az SMS-ek nem mentek el, szerencsére az iMessage ment, így azon tudtam kommunikálni a családdal.

És persze, a tech rovat munkatársainak a leállás bőséges munkával telt: „igazából ami másnak kiesés volt (nézzünk egy filmet, olvassunk, beszélgessünk) az nekem a frissítgetés és az információvadászat volt. Nagyjából olyan volt, mint május 1-jén vendéglátósnak lenni” – írta Péter.

Természetesen azt gondoltuk a hvg.hu-nál, hogy majd jól lezuhan az esti forgalmunk – ahogy a többi híroldalé –, hiszen nem tudott jönni a szokásos mennyiségű látogató a Facebookról, ám András, az elemzőnk épp arról számolt be, hogy sokkal többen jöttek, mint hétfő este 19 és 23 óra között bármikor máskor, de leginkább arra a cikkre fókuszáltak, amelyből megtudhatták, hogy mi a fene történt a Facebookkal.

A témában született cikkeink ide kattintva elérhetőek.