Módosul a Btk. az "egyenruhás bűnözés" miatt
Módosította az Országgyűlés hétfőn a büntető törvénykönyvet (Btk.) az úgynevezett "egyenruhás bűnözés" miatt.
Módosította az Országgyűlés hétfőn a büntető törvénykönyvet (Btk.) az úgynevezett "egyenruhás bűnözés" miatt.
Gyöngyöspatán közel két hónap elteltével sem csitultak a romák és nem romák közötti indulatok. Orbán Viktor szerint eddig tartott a türelem, ezután jön a büntetés. Május 2-án döntött az Országgyűlés a büntetőtörvénykönyv kormány által beterjesztett módosításáról. Kérdés, hogy ez megoldást jelent-e a problémákra.
Amennyiben a lakásszövetkezetnek költség-hozzájárulással tartozik a tagja, és nem veszi át a fizetési felszólítást, akkor a bíróság ügygondnokot rendel ki; ha végrehajtásig jut az ügy, akkor a végrehajtó is kirendelhet ügygondnokot - egyebek mellett ezt tartalmazza az a lakásszövetkezetekről, valamint a társasházakról szóló törvény módosításáról szóló javaslat, amelyet Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter terjesztett az Országgyűlés elé pénteken.
A miniszterelnök szerint eddig tartott a türelem, a hatóságok a törvénymódosítás után egy órán belül feloszlatják az önkényesen rendfenntartó csoportosulásokat - írja az Origo.
A Harangozó Tamás által kezdeményezett törvénymódosítás összhangban van azzal a múlt heti kormányrendelettel, amelynek alapján pénzbírsággal sújtható, aki jogosulatlanul végez közbiztonsági tevékenységet.
A Jobbik március 30-án nyújtotta be a törvénymódosító javaslatot.
Indulatok és nagyon éles szóváltás jellemezte csütörtökön is a kisebbségi nyelvek hivatalos szlovákiai használatát szabályozó törvény módosításának vitáját a pozsonyi parlamentben.
Feljelentési kötelezettséget írna elő a törvénymódosítási javaslat, ha valaki robbanóanyaggal, robbanószerrel kapcsolatos visszaélésről szerez tudomást.
Az Opten csütörtöki közleménye szerint "az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényben meghatározott határidők ismételt megnyitásáról és a kárpótlás lezárásáról" szóló törvényről van szó.Ebben a jogszabályban módosította a parlament azt a szövegrészt, amely 2007. óta már ott sem volt.
A dohányzást szigorító törvényről, amely megtiltaná a füstölést a közös használatú zárt helyiségekben - például a vendéglátóipari egységekben - hamarosan dönt a parlament. Kérdés, hogy a szigorítás milyen hatással lesz azokra, akik a dohánytermelésből élnek.
A képviselők keddre virradóan az áfatörvény módosításáról, a kkv-k támogatásának módosításáról valamint a nemzeti vasúti árufuvarozásról, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozásáról szóló általános vitákkal fejezték be a parlament hétfőn kezdődött ülésnapját.
Nyilvántartásba veszik a 2011. január 1-jét követően kedvezményesen honosított, és Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező polgárokat annak a törvénymódosító-javaslatnak értelmében, amelyet hétfői ülésén fogadott el az Országgyűlés. Az érintettek személyi azonosítót és lakcímet tartalmazó okmányt kapnak.
A Robert Fico vezette ellenzéki Smer újabb törvénymódosítást készül beterjeszteni a szlovák parlament elé, amellyel enyhülne az épp az ő kormányuk által elfogadott állampolgársági törvény.
Több kormánypárti képviselő aláírásával benyújtották pénteken azt a törvénymódosító javaslatot, melynek értelmében a jövőben minden zárt légterű nyilvános helyen tilos lehet a dohányzás - jelentette be a fideszes Heintz Tamás pénteken, Budapesten.
A kínai büntető törvénykönyv módosításával 55-re csökkentették a halállal büntethető bűncselekmények számát - jelentették be pénteken Pekingben.
A parlament február 21-i döntése értelmében a jövőben az Országgyűlés választhatja meg a monetáris tanács külső tagjait.
A kormány kérésére mégsem szavaz az Országgyűlés jövő heti, kétnapos ülésén az energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott módosító indítványokról.
A napokban hatályba lépett egyik törvénymódosítással az ügyészség is megkapta ugyanazokat a titkos információszerzési jogosultságokat a nyomozásaihoz, mint a rendőrség. Így például a bűncselekmény gyanújába keveredett országgyűlési képviselők lehallgatását már az ügyészség is kérheti - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.
Az osztrák kormány tervei szerint jövőre megszűnne az Habsburg-törvény - számolt be a Kossuth Rádió.
Az Országgyűlés csütörtökön megszavazta a gyermekgondozási segély (gyes) folyósításának kettőről három évre való visszaállítását.