Megrongálták az oroszok Ukrajna egyik Patriotját, de elpusztítani nem tudták
Azt az amerikaiak is megerősítették, hogy kárt szenvedett el az egyik ukrajnai Patriot légvédelmi rendszer a kettőből, de úgy tűnik, hogy nem helyrehozhatatlan.
Azt az amerikaiak is megerősítették, hogy kárt szenvedett el az egyik ukrajnai Patriot légvédelmi rendszer a kettőből, de úgy tűnik, hogy nem helyrehozhatatlan.
hvg.hu
Az biztos, hogy Budapestet érzékenyen érintette, hogy Ukrajna szégyenlistára tette az OTP-t, ám az már nehezebb ügy, hogy akkor a kormány milyen formában is fejezi ki rosszallását.
hvg.hu
Vera Jourová kétli, hogy Magyarország még demokrácia. Kijev sokktaktikával buktathatja meg Putyint. Törökországban elhalványultak a demokrácia esélyei. Peking előtt a gazdasági felemelkedés útja, ezt kockáztatná Tajvan megtámadásával. Macron nyugdíjreformjából a szélsőjobb húzott hasznot. Válogatás a világsajtó írásaiból.
hvg360
Több mint egy évvel az orosz támadás megindulása után látogattunk el az ukrán fővárosba, ahol napközben már pezseg az élet, éjszaka viszont a drónok és a rakéták miatt jól jön az óvóhely. Már annak, aki egyáltalán még lemegy. A kijeviek köszönik, a háború árnyékában is élnek, dolgoznak és szórakoznak, az emiatt érzett bűntudatot azonban nehéz feldolgozni.
Egyszerre vesztette életét a Fegyir Sándor nevével is fémjelzett „Kárpátaljai Sárkányok” önálló területvédelmi zászlóaljának hét katonája.
hvg.hu
A brit védelmi minisztérium hétfői hírszerzési jelentése szerint, az oroszországi Szescsa légibázis elleni május 3-i dróntámadás rámutat arra, hogy az orosz légvédelmi rendszer nem képes ellátni a feladatát.
hvg.hu
A két vezető munkavacsorán találkozott, meg nem erősített információk szerint pedig Macron ukrán katonák kiképzését is vállalta.
hvg.hu
Ukrajna nem tervezi, hogy oroszországi célpontokat támadjon - jelentette ki Zelenszkij ukrán elnök Németországban, ahol Kijev nagyszabású új védelmi segélycsomagot kapott.
hvg.hu
Egy kiszivárgott titkos amerikai jelentés szerint Zelenszkij ukrán elnök korábban arról beszélt, hogy fel kellene robbantani a Barátság kőolajvezetéket.
hvg.hu
Orosz drónokat semmisített meg az ukrajnai légvédelem Kijev fölött - közölte Szerhij Popko, a kijevi városi katonai adminisztráció vezetője vasárnap. Légitámadásokról adtak hírt a kelet-ukrajnai Harkiv és a nyugat-ukrajnai Ternopil megyékből is.
MTI
Elvitelre - a podcast, amelyben az adott hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk – csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Ezen a héten egy újabb budapesti fura szerzetet mutatunk be, na meg az orosz harcgépezet összeomlását.
hvg.hu
A magyar kormány egyoldalú tilalmat vezetett be, ami helyett az EU nyomására csak egyeztetett intézkedést alkalmaznak, 25 helyett csak négyféle árura.
Méltatlannak tartják a kijevi döntést, a céljuk pedig az, hogy erről meggyőzzék az ukrán illetékeseket is.
hvg.hu
A független források által eddig nem hitelesített felvétel alapján feltételezhető, hogy saját orosz bajtársai többször is rálőttek, miközben az ukrán állások felé tartott.
hvg.hu
Az orosz védelmi minisztérium szerint az utóbbi napok ukrán sikerei csak amolyan "védelmi áttörések".
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Rheinmetall AG tőzsdén jegyzett hadiipari óriás Ukrajnában hozott létre vegyes vállalatot. A cég Magyarországon is terjeszkedik, rögtön három helyszínen.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az ukrán elnök Giorgia Meloni miniszterelnökkel és a pápával is találkozhat.
hvg.hu
Dmitrij Peszkov felsorolta, milyen célokat értek el tavaly február óta.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Sokat elárul egy haderő minőségéről, ha egyes alakulatok azzal zsarolhatják a vezérkart, hogy elvonulnak a csatatérről, ha nem teljesítik a követeléseiket. Az orosz hadseregben pontosan ez történt.
A volt amerikai elnök a New Hampshire-i republikánus választóknak inkább arról beszélt, hogy meg kellene akadályozni, hogy több orosz és ukrán haljon meg a konfliktusban.
hvg.hu