#USA



Kivégeztek egy rendőrgyilkost Texasban

Saját fegyverével lőtt agyon egy rendőrt 2001-ben Manuel Garza, akit szerdán végeztek ki méreginjekcióval. Texasban egy időre leállították a kivégzéseket, mert kifogytak az erre használt méreginjekciókból, ugyanis a gyógyszergyárak leállították a termelést a halálbüntetést ellenzők nyomására.



Németh Zsolt tudja, kiket tiltottak ki Amerikából

A külügyi bizottság elnöke az ATV-ben azt mondta, egy kivételével tudja, ki az a hat személy, akiket az Egyesült Államok kitiltott korrupciós vádak miatt. Németh Zsolt bízik benne, hogy Colleen Bell érkezésével új fejezet kezdődik az amerikai-magyar kapcsolatokban és az együttműködés nyomán feloldják majd a kitiltást is.


Újabb republikánus jelentkezett be az elnökjelöltségért

A kubai származású Marco Rubio floridai szenátor úgy érzi, hogy "egyedülállóan rátermett" arra, hogy pártját az amerikai álom védelmezőjének szerepébe emelje. A 43 éves politikusnak valószínűleg mentorával, Jeb Bush-sal kell megmérkőznie a jelöltségért.











Amerikai halállistát adott ki az Iszlám Állam

Az IÁ megszerezte száz amerikai katona nevét, egyesült államokbeli címét és fényképét, feltette az internetre, és arra szólította fel amerikai híveit, hogy öljék meg őket. Az amerikai hatóságok egyelőre vizsgálják, hogy szerezhették meg az adatokat a dzsihadisták.




Eszi a rozsda a 2009-ben tóban landolt Bugatti Veyront

Érdekes fotót vadászott a drága autók baleseteivel foglalkozó wreckedeotics.com: az online lap arról a Bugatti Veyronról szerzett friss fotót, amelyet 2009-ben egy elhíresült biztosításicsalás-kísérlet keretein belül gazdája egy tóba kormányzott.