Turistaparadicsomokban nem lehet majd alkoholt kapni éjszaka Mallorcán
Mallorcán is változnak a dolgok, turistaövezetekben nem lehet majd alkoholt kapni éjszaka.
Mallorcán is változnak a dolgok, turistaövezetekben nem lehet majd alkoholt kapni éjszaka.
Egy igazán jót szeretne aludni mondjuk a húsvéti pihenés alatt, vagy majd nyaralás során? – Megmondjuk, hogy most épp melyik hotelbe csekkoljon be!
A szabadlábon védekező Lajcsi olyan országba ment, amelynek nincs kiadatási egyezménye Magyarországgal.
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján.
Március végétől a KLM napi négy járatot indít majd Budapest és Amszterdam között.
Tájékoztatót készíthet a Fidesz a külföldre utazóknak az EU-ban megváltozott helyzetről - közölte Kósa Lajos frakcióvezető.
Bármilyen hihetetlenül is hangzik, a Világ vége tényleg létezik: egy falu Nagy-Britanniában, akárcsak a Síró gyerek szigete Floridában, de már egy vödör vérről is sikerült utcát elnevezni.- A szenvedés és szomorúság minden ízében átjárja az életünket, miért pont a földrajz, pontosabban a földrajzi nevek maradnának ki ebből? És különben is, ki mondta, hogy hegységeket és tavakat csak külső tulajdonságaik és felfedezőik alapján lehet elnevezni? Arról nem is beszélve, hogy az utcáknak miért kell örökké híres államférfiak, színésznők, növények, tavak és hegyek nevét viselniük?
Az átlagosnál olcsóbb taxiszolgáltatásként ismert Uber a személyszállítás új szintjére lépne – erről árulkodik egy új szabadalma.
Az év első felében a világátlag több mint négyszeresével, 17,5 százalékkal nőtt a Magyarországra érkező külföldi turisták száma. A legnépszerűbb üdülőhelyek idén is Hajdúszoboszló, Siófok, Balatonfüred és Hévíz voltak.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Kaland Travel Kft. hiányos és megtévesztő tájékoztatást adott az utazások kiválasztása szempontjából lényeges információkról. A jogsértésért 1 millió 300 ezer forint bírságot szabtak ki a cégre.
Tömegközlekedve ismerni meg igazán egy országot. Olyan élményekre lehet így szert tenni, amelyekből a kényelmesebb – és drágább – megoldásokat választó turisták garantáltan kimaradnak. Kipróbáltuk Thaiföldet.
A MÁV-Start a turisztikai főszezonon túli utazások ösztönzésére 15 százalékos kedvezménnyel kínálja Interrail Globál bérleteit decemberben.
Sátorban él egy görög szigeten, rezsire nem kell költenie, és jobban kijön havi 62 ezer forintból ott, ráadásul sokkal jobban érzi magát, mint idehaza egy magyar nyugdíjas, aki becsavarogta fél Európát. Egy másik társa 2010 óta lakóautóval járja a kontinenst. Ők vélhetően a kisebbséget jelentik, mert a magyar nyugdíjasok zöme álmodni sem mer arról, hogy egy kellemes tengerparton „nyaralva” töltse az ideje nagy részét. Az alacsony nyugdíjak és a megélhetési költségek délkelet-ázsiai mélységet ostromló szintje miatt innen Nyugatra szinte sehova sem éri meg elköltözni. Ám ennek ellenére is akad néhány kivételes figura, akik időskorukra megvalósították az álmaikat.
Olcsó ebéd rövid szoknyáért, használt bugyis automata, megvásárolható ölelések. November 3-án volt a Bunka No Hi, Japán nemzeti ünnepe, amikor a kultúrát, a művészeteket és a szabadság szeretetét ünneplik. Ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány fura, bizarr szokást, ami csak a szigetországra jellemző.
Egy londoni férfi először csak magát szórakoztatta különleges képeivel, aztán felkapta a sajtó, és ma már több ezer követője van az Instagramon.
Régi sebet tépett fel egy angliai üzemlátogatás Michael Palinben, a Monty Python legendás tagjában, aki a Whitehouse Cox bőrtermékeket készítő gyárban keserűen emlékezett vissza arra, amikor évekkel ezelőtt ellopták a táskáját Budapesten.
A Tensi utaztatja a riói olimpiára a MOB delegációját. A társaság nyerte el a riói repülőjegyek beszerzésére kiírt 360 milliós pályázatot. A nyílt pályázaton egyetlen ellenféllel kellett megküzdeniük.
Az idén is kétszámjegyű növekedés várható a tengerentúlról érkező turisták létszámában, az év első 8 hónapjában már 17 százalékkal több amerikai vendég érkezett Magyarországra - ismerteti a Magyar Turizmus (MT) Zrt. A forgalom további növeléséhez fontos lenne közvetlen New York-Budapest légijárat indítása.
A munkavállalói köztudatban jobbára az van, hogy a munkaadó a lakhely és a munkahely közötti utazást fizeti – ha az nem ugyanazon a településen található. Az már kevéssé közismert, hogy a munkaadó köteles megtéríteni a helyi utazás költségeit is, amennyiben az a munkavégzéshez kapcsolódik. Az Adózóna mutatja, milyen adózási szabályokkal kell tisztában lennie ehhez.
Nem lehet zavarba hozni egzotikus, távoli országok fővárosaival? Akkor ezt a kvízt feltétlenül próbálja ki! Néhány evidens megoldás mellett azért akadnak nehezebb feladványok is.