Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#választási csalás

Kovács Áron-Kósa András Itthon

Ki csalt jobban: az MSZP, a Fidesz vagy mindkettő?

A Fidesz és az MSZP is élt szabálytalan eszközökkel a korábbi parlamenti és önkormányzati választásokon is – mondta a hvg.hu-nak egy korábbi többszörös kampányfőnök Kósa Lajos kijelentésével kapcsolatban, mely szerint a szocialisták 2002-ben és 2006-ban is választási csalást követtek el.

MTI Világ

Nagymértékű választási csalás volt Romániában

Az államfő leváltásáról rendezett júliusi népszavazáson csaknem 120 ezer többes szavazás történt - közölte a román Állandó Választási Hatóság (AEP), amely szerint csaknem 50 ezer nem létező személyi számmal leadott voks is bekerült az urnákba.

hvg.hu Itthon

Regisztrációs terv után listákat kérnek egymáson számon a pártok

Nem lehet összemosni a „Kubatov listákkal” a legálisan, beleegyező nyilatkozat útján gyűjtött adatokat – mondták a hvg.hu-nak az ellenzéki pártok politikusai. A Fidesz pártigazgatója a köztévében azt mondta, ha van „Kubatov-lista”, lennie kell „Mesterházy-listának” és „Vona Gábor listának is”.

hvg.hu Napi merítés

Regisztrációs sakkparti a szavazókért

A regisztrációhoz kötött választás legnagyobb problémája, hogy azok ellen az anomáliák és visszaélések ellen, amelyeket ki akar szűrni, most is megvannak a jogi eszközök. Felesleges teher lesz csak, ahol a trükközés megakadályozása éppen olyan nehéz lesz, mint eddig a választásokon volt - írja az Örülünk Vincent blog szerzője.

MTI Világ

Megfigyelők szerint csaltak az orosz választásokon

Nemzetközi megfigyelők szerint komoly problémák voltak az orosz elnökválasztás tisztaságával; az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésének, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetének képviselői Moszkvában sajtótájékoztatón mondták el kifogásaikat. A magyar Alkotmánybíróság elnöke, Paczolay Péter, aki szintén megfigyelőként volt jelen, úgy fogalmazott: a választás szabad volt, de tisztasága megkérdőjelezhető több esetben.

MTI Világ

Putyin hívei is tüntetni akarnak szombaton

Ellentüntetést szervez Moszkvában szombatra, a Vlagyimir Putyinnal szemben készülő nagy ellenzéki tiltakozás napjára az orosz kormányfő elnökjelöltségét támogató nacionalista pártszövetség. A választási csalások elleni tiltakozásul korábban megtartott két ellenzéki megmozduláson tízezrek vettek részt decemberben.

MTI Világ

Választási csalások ellen tüntettek Kazahsztánban

Az ellenzék több száz híve tüntetett szombaton Kazahsztán legnagyobb városában, Almatiban a januári választások eredménye és a zsanaozeni olajmunkások decemberi sztrájkjának brutális leverése ellen.

MTI Világ

Orosz választások: nem létező szavazókra bukkantak

Hatezer nem létező polgár szavazatát is beszámították a Moszkva közeli Vlagyimirban a tavaly decemberi parlamenti választásokon, az ügyben bűntető eljárást indítottak - közölte szerdán az illetékes orosz nyomozóhatóság.

MTI Világ

Tízezrek tüntettek Putyin ellen

Békésen ért véget a moszkvai Bolotnaja téren a választások és a hatalom elleni tüntetés, a tiltakozók az engedélyezett idő lejárta után elhagyták a helyszínt. A szervezők szerint 80 ezren tüntettek, a rendőrök 20 ezresre becsülték a tömeget.

MTI Itthon

Csalás gyanúja a bödeházai választáson

A tömeges bejelentkezések miatt semmisítette meg a zalai Bödeháza vasárnapi polgármester-választásának eredményét a helyi választási bizottság, amely februárra tűzte ki az újbóli időközi voksolást - közölte a község körjegyzője csütörtökön. A rendőrség az ezzel kapcsolatban érkezett feljelentés kiegészítését rendelte el.

MTI Világ

Csaltak a szerb kisebbségi választás előtt az adatvédelmi biztos szerint

Rodoljub Sabics szerbiai adatvédelmi biztos szerint tömeges csalások történtek a kisebbségi választói névjegyzékek összeállításakor, de Korhecz Tamás, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke (MNT) szerint ez nem befolyásolta a kisebbségi nemzeti tanácsok megválasztását - írja a Vajdaság Ma hírportál.

MTI Világ

Választási csalással vádolja az ellenzék a kirgiz kormányt

Csaknem az összes szavazat összeszámlálása alapján a vasárnapi népszavazáson a kirgizek 90,8 százaléka fogadta el az új alkotmányt a hivatalos eredmények szerint. A volt belügyminiszter választási csalással vádolja az átmeneti kormányt.

1
6 7 8 9 10 11 12
Már legalább ketten meghaltak a Los Angelesben tomboló tűzvészben

Már legalább ketten meghaltak a Los Angelesben tomboló tűzvészben

Volt élettársa és saját fia rabolt el egy nőt, hogy aláírasson vele egy meghatalmazást

Volt élettársa és saját fia rabolt el egy nőt, hogy aláírasson vele egy meghatalmazást

Hogyan csökkenthetjük a stresszt, és lehetünk boldogabbak a 20-5-3 szabállyal?

Hogyan csökkenthetjük a stresszt, és lehetünk boldogabbak a 20-5-3 szabállyal?

Díjat alapítottak Hadas Kriszta emlékére

Díjat alapítottak Hadas Kriszta emlékére

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

Gyurcsány Ferenc: Orbán még ma jöjjön haza Indiából!

Gyurcsány Ferenc: Orbán még ma jöjjön haza Indiából!

Jessica Alba tizenhét év után elválik a férjétől

Jessica Alba tizenhét év után elválik a férjétől

A terhességekre is súlyos hatással lesz a klímaváltozás

A terhességekre is súlyos hatással lesz a klímaváltozás

Drágábbak lettek a használt autók, mégis többen keresik őket

Drágábbak lettek a használt autók, mégis többen keresik őket

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.