Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#vásárlás

MTI Gazdaság

Így vásároljon okosan karácsonyra

A karácsonyi ünnepeket megelőzően kiemelten ellenőrzik az áruházak akciós tevékenységét, illetve a szezonhoz köthető termékek, így például a fényfüzérek biztonságát a fogyasztóvédők. Nem mindegy, hogyan vásárolunk az ünnepekre.

MTI/hvg.hu Világ

Lövések, késelés és verekedés az amerikai bevásárlási őrületben

Idén is többen megsérültek az Egyesült Államokban a fekete pénteki bevásárlási őrületben. Megrohamozták az üzleteket az akciós termékekért, de volt, aki nem tudta türtőztetni magát. Egy rendőrt meglőttek a karján, egy másikat elgázoltak, egy harmadiknak a csuklója tört el.

hvg.hu Gazdaság

A nap, amikor már a család sem szent

Az Egyesült Államokban ma, pénteken vásárlók tízmilliói özönlik el a boltokat és az akciós termékek közül szinte mindent felvásárolnak, ezt hívják Black Fridaynek. Sok üzlet számára azonban már az egy nappal korábbi hálaadás sem szent, és megnyitják üzleteiket. A gazdasági válságnak mintha már nyoma sem lenne, mindeközben egyre többen vásárolnak online és mobilról, de sokszor teljesen feleslegesen, hiszen év közben is vannak hasonló kedvezmények.

MTI Gazdaság

Orbánék átírnák a vásárlás szabályait

Rendeletben rögzítené a kormány a fogyasztó és a vállalkozás közti szerződések részletes szabályait. A kormány honlapján olvasható tervezetben egyebek mellett rögzítenék, hogy az interneten vásárolt áruval kapcsolatban a fogyasztó az átvételtől számított 14 napon belül elállhat a szerződéstől.

hvg.hu Ingatlan

Nem tud majd itthon földet venni? Menjen Romániába

Romániában 2014-től kezdődően a földvásárlás uniós liberalizációja következtében külföldi állampolgárok is vásárolhatnak majd termőföldet, ám a románoknak elővásárlási joguk marad a földekre. Korábban ennél szigorúbb törvényt akartak meghozni, ám jogi szakértők úgy teljesen befagyott volna a piac. A legutóbbi javaslat szerint így marad a már előbb is említett, viszonylag lazább megkötés. Magyarországon ugyanakkor az új földtörvény szigorú keretek közé szorítja jövő évtől a földvásárlást, így aki földet akar venni, annak érdemes lehet keleti szomszédunknál eladó területet keresgélnie.

hvg.hu Gasztro

Képzett magyar nem iszik sört - és a lengyel?

Lengyel és magyar megkérdezettekkel készült az a felmérés, amely egyebek mellett a sörfogyasztási és -vásárlási szokásokat elemezte. Kiderült többek között, hogy a sör nem feltétlenül a "szegények itala", de minél magasabban képzett valaki, annál ritkábban nyúl a sörös pohár után. Legalábbis Magyarországon.

hvg.hu Gazdaság

Mindenkit vár az "Állami Áruház"

Egyre terebélyesebb az "állami hipermarket", vagy ha úgy tetszik, az "Állami Áruház". Az utóbb három évben sok gazdasági területen szerzett ugyanis befolyást az állam, sokszor nem is gondolnánk, hogy ha bizonyos termékeket vásárolunk, szolgáltatásokat veszünk igénybe, akkor egy nemrég állami tulajdonba vett cég árbevételét gyarapítjuk. Lehetséges, hogy egy idő után mindent az államtól veszünk majd?

hvg.hu Gazdaság

Úttörőtábort vehetett Csányi

Eladta volt nyári gyerektáborát a XII. kerületi önkormányzat, az ingatlant egy Csányi Sándorhoz köthető új cég vásárolta meg 1,65 milliárd forintért – tudta meg a Napi.hu.

hvg.hu Vállalkozás

Több száz Volvót újít be a Waberer's

A Waberer's International Zrt. 650 új Volvo nyerges vontató beszerzéséről állapodott meg a Volvo Trucksszal, a beruházás értéke meghaladja a 40 millió eurót – közölte a vállalat az MTI-vel.

hvg.hu Gazdaság

Mégsem veszi meg Kína Ukrajna 5 százalékát?

A korábbi hírekkel ellentétben egy kínai vállalkozás mégsem vásárolja meg Ukrajna 5 százalékát. Az érintett ukrán cég, a KSG Agro szerint ugyanis, bár volt szó arról, hogy eladnának a kínaiaknak 100 ezer hektárt, a 3 millió hektár távol áll a valóságtól. A 100 ezer hektár eladása pedig egyelőre nem is lehetséges az ukrán törvények miatt – legalábbis egyelőre.

hvg.hu Gazdaság

Horvátországban vásárolna be az OTP

A Poslovni Dnevnik nevű horvát lap információi szerint három bank, köztük az OTP is vizsgálja a horvát postabankot. A három bank jelenleg a horvát pénzintézet könyveit vizsgálja át. A horvát állam 270 millió eurós bevételre számít a privatizációból.

MTI Gazdaság

Kevesebben, de több bort vesznek

A szeszesitalok forgalmának mintegy negyede származik borértékesítésből, és bár a vásárlói kör az utóbbi két évben tizedével zsugorodott, a fogyasztó háztartások által már jellemzően havonta vásárolt mennyiség nőtt a GfK Hungária háztartások napi fogyasztásicikk-vásárlásait monitorozó Háztartáspanel adatai szerint.

hvg.hu Gazdaság

Állami pénzből vett luxuslakást a bankvezér

Egy bíróság előtt Missouri állam egyik bankjának volt vezetője elismerte, hogy a gazdasági válság alatt bankjának a kormány által biztosított pénzügyi segítségből luxuslakást vett Floridában. Darryl Layne Woods több mint 381 ezer dollárt költött a bankjának 1 millió dollárból az ingatlanra. A bankvezérre most akár egy év börtön is várhat, illetve 100 ezer dolláros büntetés plusz kárpótlás.

hvg.hu Vállalkozás

Starbucks-tulaj lett George Lucas

Tízmillió dollárért Starbucks-részvényeket vásárolt George Lucas amerikai filmrendező. Lucasnak minden bizonnyal rengeteg szabadon fekvő pénze van, mivel nemrég adta el 4 milliárd dollárért a Star Wars filmeket is készítő cégét.

hvg.hu Vállalkozás

Kim Kardashian reality-sztár dobra verte startupját

A ShoeDazzle cipőkkel és egyéb kiegészítőkkel foglalkozó amerikai online kereskedelmi céget felvásárolta legnagyobb riválisa, a JustFab. A ShoeDazzle, mely startupként indult, egyik alapítója Kim Kardashian amerikai celeb, reality-sztár volt.

Vállalkozás

Micsoda meglepetés: az ár alapján vásárol a magyar

Amikor a magyarok vásárolnak, 54 százalékuk tartja egyik legfontosabb szempontnak az árat. Ez az arány valamivel alacsonyabb, mint a 65 százalékos európai átlag. Az áru minősége a magyarok 46 százalékánál tartozik vásárlási döntésük legfontosabb kritériumai közé. Ennél nagyobb, 73 százalék a vizsgált huszonkilenc európai ország átlaga. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat nemzetközi internetes felmérése arról, hogy az életstílus milyen módon befolyásolja a fogyasztási szokásokat és az emberek viselkedését vásárláskor.

HVG Vállalkozás

A Panasonic bevásárolja magát a Gorenjébe

A japán Panasonic mintegy 10 millió euró értékben kisebbségi részesedést vásárol a szlovén Gorenjében egy partnerségi megállapodás keretében. A két cég hosszú távú együttműködésre törekszik a háztartási gépek területén.

1
22 23 24 25 26
38
Hivatalos: a kormány meghosszabbította a kamatstopot

Hivatalos: a kormány meghosszabbította a kamatstopot

Óriási kasszasiker az új Pokémon-játék, 2,6 milliárdot termel naponta

Óriási kasszasiker az új Pokémon-játék, 2,6 milliárdot termel naponta

Marabu Féknyúz: Menczer harap

Marabu Féknyúz: Menczer harap

Pár tízezerből belevághat a lakás olyan szintű átalakításába, amelynek már érezhető az eredménye

Pár tízezerből belevághat a lakás olyan szintű átalakításába, amelynek már érezhető az eredménye

Jövőre megszűnik létezni a WhatsApp néhány okostelefonon

Jövőre megszűnik létezni a WhatsApp néhány okostelefonon

Visszahívták az Auchan darált mákját, ne abból süssön bejglit!

Visszahívták az Auchan darált mákját, ne abból süssön bejglit!

Hat év fegyházra ítélték a férfit, aki elrabolt egy kocsit, majd ittasan balesetezett

Hat év fegyházra ítélték a férfit, aki elrabolt egy kocsit, majd ittasan balesetezett

„Már reszketsz, kicsi. Ennyit tudsz?“ – egymásnak feszült Magyar Péter és Menczer Tamás a pécsi gyermekotthonnál

„Már reszketsz, kicsi. Ennyit tudsz?“ – egymásnak feszült Magyar Péter és Menczer Tamás a pécsi gyermekotthonnál

Magyarország mentességet kér a Gazprombank elleni szankciók alól

Magyarország mentességet kér a Gazprombank elleni szankciók alól

A címlapról ajánljuk