Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#vademeles

hvg.hu Plázs

Halálos vakbélműtét: vádat emeltek három orvos ellen

Három orvos ellen nyújtott be vádiratot az ügyészség a Pécsi Városi Bíróságra a napokban annak a fiatal férfinek a halála miatt, aki a vakbélműtétje után fertőzést kapott 2010-ben Pécsen - írja a bama.hu Baranya megyei hírportál.

MTI Bűnügy

Vietnami drogcsempészek ellen emelhetnek vádat

Vádemelést javasol a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kábítószerrel való visszaélés bűntett gyanúja miatt egy vietnami származású ember és társai ellen; a nyomozás során 54 kilogramm marihuánát foglaltak le, ennek piaci értéke megközelíti a 100 millió forintot - közölte az NNI.

MTI Bűnügy

Miskolci paneltűz: vádat emelt az ügyészség

Négy ember ellen emelt vádat a Heves Megyei Főügyészség a miskolci Avasi lakótelepen három ember halálát okozó paneltűz ügyében - közölte a főügyészség sajtószóvivője kedden az MTI-vel.

MTI/Magyar Nemzet Bűnügy

Sukoró: már a vádemeléseket készítik elő

Még ebben a hónapban vádat emelhet a Központi Nyomozó Főügyészség a sukorói kaszinóberuházás gyanúsítottjaival, köztük Gyurcsány Ferenccel szemben - írta keddi számában a Magyar Nemzet, amely szerint már szerdán megkezdődik az ügyben az iratismertetés.

MTI Bűnügy

Mehet vissza a bíróságra Hunvald György

Vádat emeltek a zuglói és erzsébetvárosi tanácsadói szerződések ügyében. A XIV. és a VII. kerület két volt polgármesterét valamint hat társukat folytatólagosan elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség - közölte Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője hétfőn.

MTI Világ

Vádat emelt az ügyészség a norvég mészáros ellen

A norvég ügyészség szerdán hivatalosan vádat emelt "terrorista cselekedetek" és "szándékos emberölés" címén Anders Behring Breivik ellen, aki robbantásokban és lövöldözve összesen 77 embert ölt meg tavaly nyáron Norvégiában.

MTI Világ

Mohamed-karikatúrák: vádat emeltek négy ember ellen

A dán főügyész terrorcselekmény előkészítésével vádolt meg négy embert, akik feltételezhetően fegyveres támadást terveztek a Mohamed prófétáról karikatúrát közlő Jyllands-Posten dán napilap szerkesztősége ellen.

MTI Világ

Vádat emeltek az ohiói lövöldöző ellen

Három rendbeli minősített emberöléssel és másik három bűncselekménnyel vádolták meg csütörtökön a 17 éves T.J. Lane-t, aki három diákot megölt, másik kettőt pedig megsebesített egy ohiói középiskolában.

MTI Bűnügy

Vádat emeltek a gyerekeit megmérgező bajai nő ellen

Fegyházbüntetést indítványoz az ügyészség a 47 éves bajai asszony ügyében, aki a vád szerint megmérgezte örökbe fogadott lányát és két nevelt fiát. A 10 éves kislány meghalt. A nő a budapesti Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben van, ügyét a Kecskeméti Törvényszék tárgyalja majd.

MTI Bűnügy

Vádat emeltek a gádorosi rabszolgatartók ellen

Vádat emelt az Orosházi Városi Ügyészség egy gádorosi család ellen, amelynek tagjai rabszolgaként dolgoztattak kiszolgáltatott embereket. A gyulai nyomozóügyészség egy gyulai és egy orosházi ügyvéd ellen emelt vádat ugyanebben az ügyben.

MTI Világ

Nem étkezési sót árultak éveken át

Vádat emeltek öt személy ellen, akik több éven át élelmiszerként adtak el nem étkezési sót egyebek közt lengyel húsfeldolgozó üzemeknek. A forgalomba hozott termék ártalmasságát igazságügyi szakértők vizsgálják - mondta el vasárnap a poznani körzeti ügyészség szóvivője az RMF FM rádiónak.

1
75 76 77 78 79
84
Őrizetbe vették annak a honlapnak az alapítóját, amelyen Dominique Pelicot a felesége megerőszakolóit toborozta

Őrizetbe vették annak a honlapnak az alapítóját, amelyen Dominique Pelicot a felesége megerőszakolóit toborozta

Trump lehetséges budapesti nagykövete szerint szégyen, amit Rogánnal csinálnak most az amerikaiak

Trump lehetséges budapesti nagykövete szerint szégyen, amit Rogánnal csinálnak most az amerikaiak

Óriási aszteroida közelíti meg a Földet, ön is könnyen megnézheti – videó

Óriási aszteroida közelíti meg a Földet, ön is könnyen megnézheti – videó

Vagyonnyilatkozata szerint nincs mit zárolni Rogántól Amerikában, a DK nem hiszi, ő pedig hallgat

Vagyonnyilatkozata szerint nincs mit zárolni Rogántól Amerikában, a DK nem hiszi, ő pedig hallgat

Heim Péter a Rogán-ügyről: A kínai rezsim halálra ítéli a korrupcióban vétkes ellenségeit, az amerikai kormányzat pénzügyileg nyírja ki őket

Heim Péter a Rogán-ügyről: A kínai rezsim halálra ítéli a korrupcióban vétkes ellenségeit, az amerikai kormányzat pénzügyileg nyírja ki őket

Az ősi élet nyomait rejthetik a marsi minták, így hozná vissza őket a NASA a Földre

Az ősi élet nyomait rejthetik a marsi minták, így hozná vissza őket a NASA a Földre

Még mindig nem kerültek a gyermekotthonokba Magyar Péterék karácsonyi ajándékai

Még mindig nem kerültek a gyermekotthonokba Magyar Péterék karácsonyi ajándékai

Óriási erdőtűz pusztít Los Angeles egyik előkelő negyedében

Óriási erdőtűz pusztít Los Angeles egyik előkelő negyedében

Furcsa új villanyautókkal sokkol a Honda

Furcsa új villanyautókkal sokkol a Honda

A címlapról ajánljuk