szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal az 53 éves férfival szemben, aki tavaly ősszel egy budapesti bevásárlóközpontnál rálőtt volt élettársára.

A főügyész helyettese, Szoboszlai-Szász Richárd közleményében azt írta: a nő 2013 év elején szakított a férfival, majd új párkapcsolata lett és ezt a vádlott nem tudta feldolgozni. A férfi egy budapesti piacon lőfegyvert és lőszereket vásárolt. Azt azonban nem tudta, hogy a fegyvert korábban már egyszer hatástalanították, majd később visszaélesítették, és az átalakítások következtében a pisztolyból kilőhető lövedék átlagos energiája jelentősen csökkent.

Tavaly október 8-án a férfi telefonon arra kérte a sértettet, hogy találkozzanak aznap este egy VI. kerületi bevásárlóközpontnál, ahova az előre betárazott lőfegyvert is magával vitte.

A találkozón a férfi többször szóba hozta korábbi kapcsolatukat, sérelmezve, hogy a sértett szakított vele. Egyre ingerültebb lett, kiabálni kezdett a nővel, majd többször megütötte. Ezután elővette a lőfegyverét,  csőre töltötte és a sértettre fogta, aki megpróbált elmenekülni. A férfi azonban ekkor  rálőtt a tőle mintegy 10 méterre lévő, menekülő nőre. A lövedék eltalálta a nőt, azonban a fegyver átalakítása miatt, csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A célzott lövés ugyanakkor az ügyészség szerint közvetlen közelről még így életveszélyes sérülést okozhatott volna a nőnek. 

A sértettnek ezután sikerült segítséget kérnie, miközben a vádlott elmenekült a helyszínről.

A férfival szemben a vád - más bűncselekmény mellett - emberölés bűntettének kísérlete, amelyért öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!