#választás 2026

Kövesdi Veronika: A végnapok végnapjai

Vége van annak a narratívának, hogy a túlélésért folyó harc igazol mindent, hogy az etikai kompromisszumok szükséges kényszerlépések. Nem azért, mert a rendszer egy hét alatt megváltozott, nem azért, mert hirtelen egyenlő lett a médiatér, hanem azért, mert a magyar független média végnapjai végre véget értek.



Szijjártó szerint sosem szolgált orosz érdekeket, és soha nem akart gyűlöletet kelteni, de azt is elárulta, mi dühítette fel az elmúlt 16 évben

A távozó külügyminiszter háromórás interjút adott a Telexnek, amelyben a pragmatikus oroszpolitika mellett arról is beszélt, hogy szerinte miért nem a kormány felelős elsősorban a közbeszéd állapotáért, és azt is elmondta, hogy tehetetlen dühöt érez, amiért három éve hiába vár nyilvános magyarázatot Novák Katalin kegyelmi döntésének motivációjára.







„Harcos politikus, jelentős vezetői tapasztalat nélkül” – jól ismerheti a legelmaradottabb régiók gondjait az új vidékfejlesztési miniszter

Jelentős vezetői tapasztalattal nem rendelkezik, de „harcos” politikusként jellemezték a HVG-nek Lőrincz Viktóriát, a Tisza-kormány leendő vidékfejlesztési miniszterét. A kampányban számtalanszor megpróbálták besározni őt, így külön pikantériája lehet majd annak, hogy nemsokára vele kell majd egyeztetniük a vidékfejlesztés irányairól, valamint a források elosztásáról a legelmaradottabb régiók gyakran fideszes polgármestereinek.






Ruff Bálint vezeti a Tisza-kormányban a Miniszterelnökséget – igazi meglepetésjelölt Magyartól, de mit kell tudni róla, és mit tervez?

Egy fontos tárca, a Miniszterelnökség irányítását Magyar Péter olyan emberre bízza, aki nem a Tisza szakértője, még csak nem is a képviselője. Lehet, hogy a pártnál outsider, de a politika világában egyáltalán nem az: Ruff Bálint 20 éve politikai tanácsadó és elemző. A jövőben lesz dolga az ügynökaktákkal és az elszámoltatással is, illetve azt ígéri: az általa vezetett tárca lesz a rendszerváltás motorja.


Orbán Viktor Takács Pétert is beültetné a parlamentbe

A távozó egészségügyi államtitkár egyéniben kikapott Pápán, a Fidesz országos listáján pedig csak a 123. volt, Orbán Viktort azonban meggyőzte az elmúlt négy évben nyújtott teljesítménye arról, hogy ellenzéki képviselőként hasznos lehet a párt számára.



Nemcsak kormányzati tisztviselők, hanem a NER gazdasági elitje is pendrive-okat lobogtatva kér büntetlenséget a Tiszától

A BBC cikke szerint egyes kormányzati tisztségviselők abban bíznak, hogy ha a felelősségre vonás szempontjából értékes információkat adnak át a Tiszának, megőrizhetik az állásukat vagy büntetlenséget kaphatnak. A HVG úgy tudja, ez nem egyedi, így próbálnak jó pontokat szerezni a NER gazdasági holdudvarának tagjai is.




Az a meccs még nem dőlt el, hogy ott lesz-e a BL-döntőn Orbán és Magyar is

Az UEFA még nem árulja el, kit hív meg. A 16 év után újra magyarországi fellépésre készülő Schiff András zongoraművész sötét lónak tartja Magyar Pétert. A „másik Orbán”, a Tisza külügyminiszter-jelöltje biztos lehet abban, hogy Brüsszelben tárt karokkal fogadják. Magyar Péternek jól jön, hogy az Európai Bíróság elmeszelte az Orbán-féle LMBTQ-törvényt. A Neue Zürcher Zeitung riportere az 500 lakosú Acsalagon próbálta megfejteni Orbán bukásának okait. Orbán vereségének az volt az ára, hogy Magyarországon romokban hever a balliberális ellenzék.