#vállalkozás






Megtudtuk, mire készül a Tisza a gyermekvédelemben: új felügyelet alá kerülnek a javítóintézetek, már egy pofont is másképp vizsgálnának ki

Már ősszel visszakerülnek a javítóintézetek a büntetés-végrehajtástól a gyerekvédelemhez – tudta meg a HVG. Így biztosan nem visznek fiatalokat az Orbán-kormány által Tökölön létrehozott, központi javítóintézetbe, pedig kiderült, hogy közel 4 milliárd forintot költöttek el. Ráadásul további közpénzeket visz majd el a szakmai tiltkozások ellenére, rabok alkalmazásával, teljesen feleslegesen felhúzott létesítmény hasznosítása: abszurd módon most azért kell költeni a soha nem használt javítóra, hogy legalább börtönként működtethessék. Arról, hogy miként képzelik a javítóintézetek jövőjét, a Szociális- és Családügyi Minisztérium gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkára, Gyurkó Szilvia beszélt a HVG-nek.




Az MVM adta az új titkosszolgálati főnököt

A névazonosság nem véletlen: az állami energetikai vállalat biztonsági igazgatója lett a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új főigazgatója. Az energiaellátás és az energiahálózatok nemzetbiztonsági jelentőségét mi sem jelzi jobban, mint hogy titkosszolgák vigyáznak rá.