BKIK: Parragh megtévesztette a kormányt, mondjon le
A fővárosi iparkamara szerint a félretájékoztatásból adódóan okozott károkat az MKIK elnöke a vállalkozóknak, ezért kell távoznia.
A fővárosi iparkamara szerint a félretájékoztatásból adódóan okozott károkat az MKIK elnöke a vállalkozóknak, ezért kell távoznia.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az újság kezdetben napilap volt, aztán pedig hetilap lett.
hvg.hu
Az átalányadózással járó rövid határidők és a többletmunka komolyan megnehezíti majd a könyvelők életét.
hvg.hu
Augusztus közepéig lehet bediktálni az aktuális óraállást.
hvg.hu
A jegybank egy hónapon belüli három nagy kamatemelésére már a harmadik hullámban válaszoltak a bankok. Augusztus elejétől több nagy pénzintézet is drágított a hitelein, ami után a lakáskölcsönt már csak elvétve lehet kapni 8 százalékos THM alatt - derül ki a Bank360.hu összeállításából.
Bank360.hu
A drágulás oka a közbeszerzési értesítő szerint, hogy időközben nagyobb területen valósul majd meg a beruházás.
hvg.hu
A polgármester, Michl József korábban még fellebbezést is benyújtott a népszavazási kérdésekkel szemben.
hvg.hu
A Tesco vezérigazgatója szerint nem is lehet extraprofitról beszélni a kiskereskedelemben.
hvg.hu
A jegybank 41 millió forintos bírságot szabott ki a Raiffeissen Bankra.
MTI
Az új gyártóüzem alig több mint egy hónap múlva már termelni fog.
hvg.hu
Zuglóban nem tudnak letérni a kitaposott ösvényről – írja a lap.
hvg.hu
A négy frekvenciára összesen 14 tévétársaság pályázott.
hvg.hu
Lajosmizséről nézett fel az égre először, aztán elhatározta, hogy nem nyugszik, amíg meg nem hódítja. A 29 éves Sápi Zsombor mára az űrtechnológia egyik csúcstermékének gyártásán dolgozik sikeresen és szeretne részt venni a Mars kolonizációjában is. Elmondta, tervezne-e emberéletek kioltására alkalmas rakétát és azt is, hogy szerinte miért fontos mindannyiunk számára az űripar. Interjú.
Bihari Ádám
Rengeteg utast szállítottak, mégis veszteséges lett a júniussal zárult negyedévük.
hvg.hu
Ezt azért mondhatja, mert vállalata nemcsak a Gazprommal áll szerződésben, de LNG-t is vásárol Katartól, illetve részesedése van a norvégiai gázmezőkben.
MTI
Az Európai Unió helyett inkább a hazai adófizetők zsebéből fedezték a hétéves késéssel idén már termelni kezdő csornai napelemgyár beindítását, csakhogy ne kelljen elszámolni az üzem körüli gyanús ügyekkel. Ezekből pedig bőven akad, derül ki a HVG legfrissebb számából
HVG
Jövőre már nem kell kettős nyilvántartást vezetniük a szállásadóknak.
hvg.hu
Vége találgatásoknak, nem keresnek kiskapukat a kata-szigorításon a futárcégek. Legalábbis a Wolt jelezte, szeptembertől egyik futárjuk sem katázhat, de segítik majd őket az átállásban.
hvg.hu
A cégek egyelőre kivárnak, és ha jutottak valamire, arról a futárokat fogják először értesíteni.
hvg.hu
A sajtóban megjelent hírek szerint a létesítmény néhány tíz megawattal kisebb teljesítménnyel üzemel.
hvg.hu