Megrohamozták a hívek II. János Pál pápa sírját
A szentté avatás alkalmából nyitották meg a sírt a római Szent Péter-bazilika altemplomában. Több ezer hívő várakozott, hogy bejusson.
A szentté avatás alkalmából nyitották meg a sírt a római Szent Péter-bazilika altemplomában. Több ezer hívő várakozott, hogy bejusson.
MTI
Halála után alig több mint kilenc évvel Ferenc pápa szentté avatta II. János Pált, a pápaság történetének első lengyel pápáját. 1978-tól haláláig, 2005-ig, huszonhét évig volt a katolikus egyház feje, így övé az összes eddigi pápa közül a harmadik leghosszabb hivatalban töltött idő. A wadowicei születésű, akkor 58 éves krakkói püspököt, Karol Wojtylát 1978. október 16-án választotta pápának a bíborosok testülete, miután elődje, I. János Pál harminchárom nap hivatalban töltött idő után elhunyt. Vele együtt XXIII. János pápát is szentté avatták a római Szent Péter Bazilikában. Képes összeállításunkban II. János Pál pápa életének pillanataiból válogattunk.
Fülöp Máté (szerkesztő)
A szentté avatásra érkezett zarándoktömeg hajnalban már skandálva követelte, hogy engedjék be őket a térre. Amikor megnyitották a kapukat, mindenki futva igyekezett befelé.
MTI
Erdő Péter bíboros szentmisét mutatott be a Rómába érkezett mintegy ezer magyar zarándoknak a Santo Stefano Rotondo templomban.
MTI
A katolikus egyházfő az audiencián egy golyóstollat adott a kormányfőnek, és kijelentette: reményei szerint azzal Jacenyuk "a békét írja majd" Ukrajnában. Hozzáfűzte, hogy jómaga is mindent megtesz ennek érdekében.
MTI
Vasárnap avatják szentté II. János Pál pápát, azaz Karol Wojtylát, aki 1978-tól 2005-ben bekövetkezett haláláig volt a római katolikus egyház feje. Fontos történelmi időben került Krakkó püspöki hivatalából a Szentszékbe, és pápaságának huszonhét éve Kelet-Európában korántsem csak a katolikus világ számára volt a jelenkori történelem egyik legfontosabb életműve. Portré.
Neuberger Eszter
A 87 éves nyugalmazott pápa elfogadta a szentté avatási szentmisére való meghívást, és ezt közölte Ferenc pápával is.
MTI
Egész Róma zarándokfolyamtól hömpölyög. A legtöbben az olaszok és II. János Pál honfitársai, a lengyelek vannak, de több száz magyar is az olasz fővárosba érkezett, hogy részt vegyen XXIII. János és II. János Pál pápák szentté avatásán.
MTI
Áder János vezeti azt az állami delegációt, amely vasárnap a Vatikánba utazik II. János Pál pápa szentté avatására. Orbán Viktor is ott lesz, de ő csak magánzarándokként utazik el.
hvg.hu
Orbán Viktor is elmegy vasárnap Rómába, ahol szentté avatják II. János Pál pápát, de ez magánút lesz a részéről - írja az Origo.hu.
hvg.hu
Április 25-től várják a XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatására Rómába érkező zarándokok nagy részét, akiknek közel tízezer rendőr és önkéntes segít majd a Szent Péter térre eljutni - hangzott el az eseményről szerdán tartott római sajtótájékoztatón.
MTI
Tarcisio Bertone, korábbi vatikáni államtitkár költözése egyértelműen szembemegy Ferenc pápa azon szándékával, hogy az egyház legyen szegény és a papok legyenek alázatosabbak. Bertone tetőteraszos lakása mintegy tízszer nagyobb lenne, mint a pápa lakosztálya.
MTI
40 millió oldal digitalizálása szinte már a „lehetetlen küldetés” kategóriájába tartozik, azonban a Vatikán és egy japán cég most gőzerővel dolgozik ezen.
hvg.hu
Ellentmondásos a pápák viszonya vallásos tartalmú filmekhez: elvárnák az alkotóktól a keresztény hozzáállást, ám ateisták műveit is felvették a Vatikán toplistájára.
Schreiber András
Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában krizmaszentelési misét mutat be nagycsütörtökön, majd testi és szellemi fogyatékosok lábát mossa meg - ezzel kezdődik a húsvét.
MTI
A 2005-ben megválasztott XVI. Benedek tavaly február 28-án mondott le és Ferenc pápa megválasztása után költözött vissza a Vatikánba. 87. születésnapján Ferenc pápa is felköszöntötte.
MTI
Megkésett áprilisi tréfa volt egy katolikus hetilap híre, miszerint a Vatikán egy speciálisan idomított ölyvet alkalmaz a Szent Péter térről felröptetett békegalambok védelmére a sirályok és a varjúfélék támadásától.
MTI
MTI
hvg.hu
Egy Harris-ölyv, más néven vörösszárnyú ölyv védelmezi a jövőben a katolikus egyházfő által a pápai lakosztály ablakából eleresztett békegalambokat a sirályok és a varjúfélék támadásától - írta a Credere című katolikus hetilap. A hírről később kiderült, csak egy megkésett április 1-i tréfa.
MTI
Az IOR továbbra is az egész világon a katolikus egyház pénzügyi szolgáltató intézményeként működik, a korábbi feltételezéssekkel szemben Ferenc pápa nem törölte el a vatikáni bankot és ennek "missziója" sem változik.
MTI
Kölcsönösen megajándékozta egymást a brit királynő és a pápa. II. Erzsébet most először találkozott Ferenc pápával a Vatikánban, bár a látogatást eredetileg tavalyra tervezték. Alig félórát beszélgettek. A pápa a királynő unokájának is küldött ajándékot.
MTI