Felborult egy vegyi anyagot szállító teherautó Debrecennél
Az M35-ösön történt a baleset, nem sérült meg senki.
Az M35-ösön történt a baleset, nem sérült meg senki.
Hatósági eljárás és belső ellenőrzés is indult a pénteki tűzeset ügyében, de egyelőre úgy tűnik, emberi hiba okozta a bajt. A helyszínről egy dolgozót kivizsgálásra kórházba szállítottak, az anyagi kár nem jelentős, és környezeti károsodás sem történt.
Arról, hogy a Budapesti Vegyiművek Illatos úti telepén milyen állapotok uralkodnak, az illetékes zöld hatóság és a helyi és országos politikai elit már több mint három éve pontos információkkal bírt, azóta pedig a helyzet csak rosszabbodott. Az egyik érintett kerület polgármestere ennek ellenére fel van háborodva, hogy a sajtó pánikot kelt, az állam pedig ragaszkodik a szennyező fizet-elv érvényesítéséhez - egyebek mellett ezért sem történt előrelépés a helyzet megoldására, miközben a talajszennyezés elhárítására több mint másfél milliárd forintot elköltöttek.
A Hortobágyi Nemzeti Park tőszomszédságában, több állattartó telep, mezőgazdasági terület és a Szeg-Híresháti belvízelvezető csatorna közvetlen közelében található az a láthatóan teljesen magára hagyott, gondozatlan veszélyeshulladék-tároló telep, amely jelenlegi állapotában fokozott veszélyt jelent a környezetére - írta csütörtöki számában a Népszabadság.
Két hivatásos tűzoltó egység négy fecskendővel és négy vízszállítóval hűti a még mindig izzó részeket a bobai gumitelepen, ahol vasárnap reggel körülbelül tízezer autógumi kapott lángra - közölte a Vas megyei katasztrófavédelem.
Tizenöt új anyagot kíván felvenni az Európai Bizottság az Európai Unió felszíni vizeiben ellenőrzött és felügyelt vegyi anyagok listájára, mert attól tart, hogy "a vízminőség javulásának gátat szabhat a vegyi szennyező anyagok egy új generációjának megjelenése".
Vegyi anyagokhoz riasztották a tűzoltókat hétfőn, a Pécs melletti Üszögpusztán ugyanis vegyi konténereket találtak, amelyek a feliratok szerint foszforsavat tartalmaztak - írja a Dunántúli Napló.
Atom-, biológiai és vegyi felderítő terepjáró fejlesztésébe kezdett egy magyar cég, amely ehhez a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatán 150 millió forint támogatást nyert el - értesült a Havaria Press.