Újabb halálos verekedés: részeg kakaskodásból lett emberölés Miskolcon
Az 59 éves áldozatot az úttesten fekve találták meg. A feltételezett tettes 19 éves.
Az 59 éves áldozatot az úttesten fekve találták meg. A feltételezett tettes 19 éves.
HVG
György-Horváth Zentét Kaposvár belvárosában verték meg ismeretlenek. Azt mondta, hogy egy ruhabolt eladójától kért segítséget, de nem kapott.
HVG
A balhé résztvevőivel szemben csoportos garázdaság miatt indult büntetőeljárás.
HVG
A hallgatóság egy helyi lakost sértő komment miatt esett egymásnak.
HVG
A háromszoros világbajnok Michael van Gerwen azt állítja, hogy a kebabos támadt rá.
HVG
A II. János Pál pápa téren történt az eset.
HVG
A mindenki által kedvelt, nagyothalló férfi sokszor megérintette beszélőpartnere vállát, hogy a másik felé forduljon, és le tudja olvasni a szájáról a szavait. Talán ezt érhette félre a gyilkosa.
HVG
A 15 éves Szuhai Rodrigo és 18 éves bátyja, ifj. Szuhai Gyula ügyében rendőrségi eljárás is indult.
HVG
Az esetről felvétel készült, e szerint a rendész támadóját egy járókelő közbelépésével sikerült a helyszínen tartani.
hvg.hu
Sérültekről egyelőre nem érkezett hír.
hvg.hu
A felvétel futótűzként terjed a közösségi médiában.
HVG
Súlyos sérülésekkel találtak rá a rendőrök, várják a szemtanúk jelentkezését.
HVG
Már a Hajduk Split – Dinamo Zagreb meccs előtt kitört a balhé, amikor előre lebeszélt verekedésbe kezdtek az ultrák. A mérkőzés után már a rendőrökre is rátámadtak.
MTI
MTI
hvg.hu
Nem elég, hogy leütötték a férfit, most bíróság elé is kell állnia.
HVG
A kidobók egy játékteremből tiltottak ki három romániai fiatalt, majd kitört a verekedés. Az egyik férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, a biztonsági őrökre börtönbüntetést kért az ügyészség.
MTI
MTI
hvg.hu
A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen.
hvg.hu
P. Lászlót 2019-ben ítélték életfogytiglanra, miután az általa készített pokolgéppel életveszélyesen megsebesített két rendőrt.
hvg.hu
A 73 éves támadót gyorsan elfogták a rendőrök, és kezdeményezték a letartóztatását.
MTI
Egy az egy ellen harcolna Donald Trump tanácsadója az orosz elnökkel. Bejegyzésében arról is írt, hogy az ő Starlink-rendszere nélkül összeomlana az ukrán ellenállás.
hvg.hu
A rendőrökkel is összeverekedtek a tüntetők, mert több embert is megpróbáltak elvinni.
HVG