Végignézte a kollégája, ahogy földre viszik a BKK-rendészt a Blahán
Az esetről felvétel készült, e szerint a rendész támadóját egy járókelő közbelépésével sikerült a helyszínen tartani.
hvg.hu
A közösségi médiában terjed egy felvétel, amelyen az látható, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egyik rendészét egy nő a hajánál fogva a földre visz a Blaha Lujza tér villamosmegállójában. A két nő egy percen át dulakodott, miközben a jelenetet járókelők tucatjai, és a rendész férfi kollégája is végignézte.
A hétfőn történt dulakodás során a rendész azt kiabálta a kollégájának, hogy hívjon rendőrt, a férfi pedig egy idő után telefonálni kezdett.
Kollégája nem nagyon tudott mit kezdeni a helyzettel.
A felvételen, amelyet a Tények szúrt ki, az látható, hogy nem csak a másik egyenruhás nem lépett fel társa támadója ellen: a járókelők többsége is csak távolságtartással szemlélte a jelenetet. Néhányan a nyilvánosságot kapott felvétel készítőjén kívül is kamerázni kezdett – mígnem egy férfi végül megragadta a civil dulakodó egyik karját, és elrángatta. Az ekkor már lefogott támadó azt kiabálta a rendésznek, hogy az „elkezdett vele kötekedni”.
Az esettel kapcsolatban vizsgálják a biztonsági szolgálat videón szereplő férfi tagjának magatartását – közölte a BKK a 24.hu megkeresésére.
A videóra reagált Vitézy Dávid fővárosi képviselő is, aki azt írta, szomorúan látta, „ahogy egy BKK biztonsági szolgálati dolgozót bántalmaztak, kollégája pedig, úgy tűnik nem lépett közbe. Az ügyet a BKK alvállalkozója és a rendőrség is vizsgálja, bízom benne, az elkövetőt mihamarabb bíróság elé állítják.”
Vitézy szerint fontos rögzíteni, hogy a BKK által megbízott magán biztonsági szolgálat dolgozói láthatok a videón. A hivatásos önkormányzati rendészeti képzést kapott, hatósági személyként fellépni jogosult BKK-rendészek nem azonosak a biztonsági őrökkel.
„A Podmaniczky Mozgalom eredeti javaslata az volt, hogy teljesen váltsuk ki a magán biztonsági őröket a konfliktusos helyzetek kezelésére jóval kiképzettebb, jellemzően határozottabb fellépésű, és lényegesen szélesebb jogkörökkel bíró közterület-felügyelőkre. Sajnos Karácsony Gergely főpolgármester egy olyan módosító javaslatot nyújtott be még tavaly októberben, amely a kiváltás helyett csak a magán biztonsági cégek működésének áttekintését írta elő – így aztán végül fennmaradt a vegyes helyzet. Magam részéről továbbra is azt gondolom, hogy a megállók és járművek biztonsága elsődleges, a BKK rendészet továbbfejlesztése fontos, és a magán biztonsági cégek kiváltását a konfliktushelyzetek, fizikai atrocitások kezelésére kiképzettebb, hatósági fellépésre képes önkormányzati rendészekkel továbbra is javaslom” – írta.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.