Eddig ismeretlen Radnóti-verssort árvereznek el
Radnóti Miklós minden piszkozatát megsemmisítette, ezért is jelentős, hogy egy utolsó pillanatban módosított vers egy olyan sora került elő, ami némi bepillantást adhat az alkotói folyamatba.
Radnóti Miklós minden piszkozatát megsemmisítette, ezért is jelentős, hogy egy utolsó pillanatban módosított vers egy olyan sora került elő, ami némi bepillantást adhat az alkotói folyamatba.
hvg.hu
Az új verseskötettel jelentkezik a Saul fia főszereplője, aki szerint az élet ezerszer fontosabb és szebb annál, mintsem hogy állandóan a politikán keseregjünk.
hvg.hu
A portéka nem túlságosan szemrevaló, így hát a hirdető az online marketing egy speciális válfaját hívta segítségül.
hvg.hu
József Attila Levegőt! című költeményéről úgy látszik, hogy egyre több embernek jut ugyanaz az eszébe: a vers még mindig nagyon aktuális.
A netről ingyenesen letölthető gyerekverseket faragott Varró Dániel, ezúttal a digitális kor szakmáit szedte rímekbe.
hvg.hu
Április 11-e József Attila születésnapja, s egyben a Magyar Költészet Napja. Ennek apropóján gyűjtöttünk össze 11 felejthetetlen megzenésített verset.
hvg.hu
Március 21-e az egész világon a költészet ünnepe, amiről mi magyarok még április 11-én, József Attila születésnapján külön megemlékezünk.
hvg.hu
"Fogadjátok hát szeretettel kedves lányok, asszonyok" a Nemzeti Lovas Színház vezetőjének, Pintér Tibornak a nőnapi köszöntőjét. Zámbó Jimmy-dal elverselve.
hvg.hu
Dercsényi Dávid
Kortárs írókat kért fel az Örkény Színház, hogy írjanak egy rövid szöveget az Élő Írók Társasága projekt számára. Az írásokat e héttől láthatjuk – mindennap egyet – színészek tolmácsolásában itt a hvg.hu-n is. A mai részben Garaczi László szövegét Vajda Milán mondja el.
hvg.hu
Lackfi elképzelte a felnőtté érés gondjaival küszködő, hiperérzékeny kamaszokat, meg azt is, hogy milyen hatással lesz rájuk a szennyirodalom.
hvg.hu
Lackfi János írt egy verset, amit a Facebookon publikált.
hvg.hu
Száznegyven éve, 1877. november 22-én született Ady Endre.
hvg.hu
Kárász Eszter versét a Független Előadó-művészeti Szövetség alakította mozgóképpé.
Mit gondol, jó vagy elvetemült módszer rossz viselkedésre verstanulási büntetést adni? Dragomán György teljesen lefagyott tőle.
hvg.hu