#vezérigazgató

Pofátlanul sokat keresett az Aviva-vezér, lemondott
 

Pofátlanul sokat keresett az Aviva-vezér, lemondott

Közel öt százalékos árfolyam-emelkedéssel díjazták a befektetők Nagy-Britannia legnagyobb biztosítójának, az Aviva vezérigazgatójának lemondását. Andrew Moss azt követően köszönt le, hogy a részvényesek többsége a múlt héten tartott közgyűlésen nem szavazta meg a társaság vezetőinek díjazására és premizálására vonatkozó beszámolót.

MTI MTI



Az Attack francia társelnöke is jelölteti magát a IMF vezérigazgatói posztjára
 

Az Attack francia társelnöke is jelölteti magát a IMF vezérigazgatói posztjára

Aurélie Trouvé, az Attac globalizációkritikus szervezet francia társelnöke is jelölteti magát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatói posztjára. A 31 éves közgazdász csütörtökön levélben kérte a francia kormányt, hogy a legesélyesebbnek számító Christine Lagarde francia gazdasági és pénzügyminiszter pályázata mellett az övét is terjessze a washingtoni szervezet igazgatótanácsa elé.

MTI MTI

Koncz lehet a Főgáz-vezér
 

Koncz lehet a Főgáz-vezér

A Fővárosi Gázművek Zrt. jelenlegi vezérigazgató-helyettese, Koncz László léphet előre és válthatja a cég élén a december 15-től távozni kényszerülő Bakonyi Tibort – tudta meg a Népszava.

MTI/Népszava MTI/Népszava

Itt az évtized legjobb cégvezetője
 

Itt az évtized legjobb cégvezetője

A MarketWatch szakembergárdája az Apple vezérét választotta az elmúlt évtized legjobb cégvezetőjének. Az olvasók szavazatai alapján Alan Mulally Ford-főnök vehette át a 2010-es év legjobb amerikai cégvezetőnek járó közönségdíjat.

hvg.hu hvg.hu

Felmentették a Jászkun Volán vezérigazgatóját
 

Felmentették a Jászkun Volán vezérigazgatóját

Szeptember elsejétől felmentették vezérigazgatói beosztásából Sziráki Pált, a Jászkun Volán Közlekedési Zrt. első emberét a személyszállító cég hétfői rendkívüli közgyűlésén; utódja a jelenleg termelésszervezési igazgatóként dolgozó Pozsonyi István lett, akit határozatlan időre neveztek ki a Szolnok megyében szolgáltató vállalat élére. Erről a kinevezett új vezető tájékoztatott.

unknown unknown


A vezérigazgatók csillagászati fizetésének titka
 

A vezérigazgatók csillagászati fizetésének titka

A nagy tehetségek utáni hajsza népszerű magyarázat a vezérigazgatók csillagászati fizetésére. Alig van olyan nemzetközi nagyvállalat, amelyet nem a székhelye szerinti nemzetiségű emberek irányítanak. Ez rossz hír a részvényeseknek, akik olcsóbban "vehetnének" vezetőket külföldön.

MTI MTI


Malév-vezérigazgató:
 

Malév-vezérigazgató: "a fájdalom elmondhatatlan"

"A fájdalom elmondhatatlan, amit most érzünk. Sokan szinte gyerekként kerültünk ide, vannak, akiket csak rövid ideje ejtett rabul a kerozin gőze” – egyebek mellett ezt írta a munkatársaknak címzett levelében a Malév vezérigazgatója péntek reggel. Limburger Lóránt szerint még az utolsó napokban is reménykedtek abban, hogy egy magánbefektető segítségével megmenthetik a légitársaságot. A levelet az atv.hu közölte.

hvg.hu hvg.hu






Káel: a nyitáson és az együttműködésen a hangsúly
 

Káel: a nyitáson és az együttműködésen a hangsúly

Káel Csaba, a Művészetek Palotája (Müpa) új vezérigazgatója a műfaji és kommunikációs nyitásra, valamint a produkciós együttműködésekre helyezi a hangsúlyt. Kinevezése napján egy valódi stafétabotot vett át elődjétől, Kiss Imrétől.

MTI MTI