Nézzen bele a Szabadság téri buliba - videó
Elvesztette minden jellegét!
Budapest ismert figurái mutatják be a magyar fővárost a Corinthia Hotel Budapest körbeforgatható videóin.
Jacob Staudenmaier a „La La La Land” című film nyitójelenetét gondolta barátaival újra.
Többemeletnyi zuhanást élt túl Kuvaitban egy etióp háztartási alkalmazott, akinek kétségbeesett vergődését felvette helyi munkaadója. A kuvaiti hatóságok a segítségnyújtás elmulasztása miatt őrizetbe vették a felvétel készítőjét. Az eset a komoly felháborodás mellett ismét felhívta a figyelmet a szegényebb országokból érkezett munkavállalók kiszolgáltatottságára.
Az operaénekes egyébként is aktívan politizál a Facebookon, de most keményen kiosztotta a kormányt.
A Másnaposokban is feltűnt színész-komikus pórázánál fogva húzogatta az állatot, meg is kapta a magáét – később persze bocsánatot kért.
Pandabocsok hordája valósággal letámadott egy állatkerti gondozót etetés közben.
A 70. születésnapját ünneplő Elton John is megemlegeti majd ezt az estét.
Egy hét múlva ilyenkor már hivatalos lesz a Samsung új csúcstelefonja. De egy kínai közösségi oldalra kitett mozgóképen már most elég sok fontos újítás látszik a működés közben levideózott készülékből.
Mire kihevertük a Mária Terézia helyett Tarzant tippelő, pórul járt fiú esetét, máris itt az újabb történet a vetélkedős baromságok messzire nyúló legendáriumában.
A miniszterelnök egy székre állva szónokolt híveinek, akik a fogadására gyűltek össze a salgótarjáni városházánál.
"Reméljük a tulaj ezt nem olvassa" – mondják a tavaly remek nagylemezt megjelentető Mongooz tagjai, akik egy elhagyott próbateremben forgattak élő videót egyik számukhoz, ami majdnem kútba esett a tulajdonos kérése miatt.
Az amerikai punkrock-zenekar Berry talán leghíresebb dalát adta elő.
A főpolgármester a pozitívumokra koncentrálna, és azt ígérte, már nyáron elindulhat a metrószakasz felújítása.
Andrew és Ryan igazán nem ismerik a "lefekvés" szó jelentését.
Nem kell többé letöltenie a Gmail-fiókba érkező kisebb videókat, rájuk kattintva ugyanis letöltés nélkül is megnézheti őket.
Ha van olyan érdekes chatelése, amire emlékezni szeretne, vagy akár meg is osztaná, akár videón is megörökítheti ezzel az ingyenes iPhone-os alkalmazással.
Az ötletes videósorozat a dohányzás elleni küzdelem része.
És ez nem egy vicc kezdete: a Cut ültette le egy asztalhoz a három különbözően gondolkodó férfit, a 8 percesre vágott beszélgetés pedig izgalmas íveken zajlott.
Kíváncsiság, harc a természettel – gazdag, látványos filmen magyarázzák az írek, mit jelent nekik a hagyomány és a modernség.