Megbüntettek egy oroszt, mert kitette a Sátán képét egy közösségi oldalra
Miután júliusban betiltották a Nemzetközi Sátánista Mozgalom tevékenységét Oroszországban, augusztusban megszületett az első bírság is.
Miután júliusban betiltották a Nemzetközi Sátánista Mozgalom tevékenységét Oroszországban, augusztusban megszületett az első bírság is.
HVG
A Legfelsőbb Bíróság szigorú döntést hozott, amin azóta már módosított is. Aki szeretne, jelezheti is, hogy szívesen adoptálna egy állatot, ami korábban az utcán élt.
HVG
Az orosz külügyminiszter szerint Putyin kész lenne találkozni az ukrán elnökkel.
HVG
Még tart a három éve Ukrajna ellen indított háború, de Kijev támogatói már azon dolgoznak, hogy megakadályozzanak egy következő orosz inváziót. Csakhogy az EU nehezített pályán mozog, az USA-ra csak minimálisan számíthat, és a saját táboron belül is vannak ütközőpontok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
HVG
Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint az oroszok valóban gondolhatták azt, hogy a munkácsi gyárban az ukrán hadiipar számára gyártottak alkatrészeket, még annak ellenére is, hogy papíron egy polgári üzemről van szó.
HVG
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében - vélekedett egyik munkácsi forrásunk, amikor a kárpátaljai várost érő orosz rakétatámadásról következményeiről kérdeztük őket. Munkács él és megy tovább, de ezentúl komolyabban veszi, amikor légoltalmi szirénát hall.
Mély belpolitikai válságba zuhant az egyébként is súlyos gondokkal küszködő Bosznia-Hercegovina, miután egy szarajevói bíróság börtönbüntetésre ítélte Milorad Dodikot, a szerb entitás elnökét, és eltiltotta őt tisztsége betöltésétől.
A beszámolók szerint az igény a fizikai levelekre drasztikusan csökken, ugyanakkor vannak még területek, ahol okozhat kellemetlenséget az állami posta megszüntetése. Ezt a szektor magánosításával próbálják megoldani.
HVG
A hónap legnagyobb támadását vitte véghez az orosz légierő Ukrajna ellen csütörtökön. Munkácson egy amerikai tulajdonú üzemet találtak el, Lvivben halálos áldozatot is követeltek a csapások.
HVG
Elég nagy élmény lehet vele összefutni.
HVG
Az ukrán elnök szerint az orosz támadások úgy folytatódnak, mintha nem történnének globális erőfeszítések a háború megállítására.
HVG
Együttérzését fejezte ki a köztársasági elnök.
HVG
A nemzetközi sajtó továbbra is a Trump és az európai vezetők csúcstalálkozóját elemzi, ám egyre többen elkezdték a magyar kormányfő szerepét is pedzegetni.
hvg360
Az Oroszország-szakértő úgy véli, várhatóak még hasonló csapások.
HVG
Egy üzemet ért találat. A városvezetés azt kérte a lakosoktól, hogy maradjanak otthon.
HVG
Dollármilliókat követelnek kártérítésként több mint kétmillió utasnak.
HVG
Efi Defrin, az izraeli hadsereg katonai szóvivője azt is közölte, hogy a héten mintegy 60 ezer behívólevelet fognak elküldeni, illetve további 20 ezret a hónap végéig.
MTI
Az ország védelmi minisztere szerint orosz provokációval állnak szemben.
HVG
Mo Chara-t azza terrorizmus támogatásával vádolja az ügyészség.
HVG