Izrael újabb gázai inváziót hirdetett, 60 ezer tartalékost hívnak be
A mozgósítással egy időben összesen mintegy 130 ezer izraeli katona lesz bevethető.
A mozgósítással egy időben összesen mintegy 130 ezer izraeli katona lesz bevethető.
HVG
A gyújtogatót elfogták és feljelentést tesznek ellene.
HVG
Szijjártó Péter számolt be a hírről.
HVG
Az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov jelezte: Oroszország bármilyen formátumban készen áll tárgyalni az ukrajnai rendezésről. Szerinte nem akarnak területeket elfoglalni, csupán meg akarják védeni az ott élő oroszokat, Donald Trumpot pedig méltatta a Vlagyimir Putyinnal való találkozó megszervezéséért.
HVG
Európának és Zelenszkij elnöknek taktikusan, türelmesen és kitartóan kell dolgozniuk azon, hogy visszahúzzák az orosz oldalról Donald Trump amerikai elnököt, aki a múlt pénteken késznek mutatkozott szinte valamennyi putyini békefeltétel teljesítésére – véli két ukrán politológus, Szerhij Heraszimcsuk, az Ukrán Prizma elemzőcsoport igazgató-helyettese és Volodimir Feszenko, a Penta igazgatója. Őket hétfőn, a washingtoni tárgyalások előtt értük el.
Délelőtt fedezték fel a törvényhozás épületében. A miniszterelnök a gyász időszakára elrendelte a politikai tanácskozások felfüggesztését.
hvg.hu
A nagyorosz birodalmi gondolattól kezdve a gazdasági és nagystratégiai célokon át a felelősségre vonástól való félelemig számtalan oka van annak, amiért Putyin nem engedheti meg magának, hogy ne birtokolja Donyecket és Luhanszkot. Ez azonban nem jelenti azt, hogy máshol kész lenne területi engedményeket tenni az ukránoknak, akik számára Donbasz átadása is végzetes lehet.
A teherautók óránként fél kilométert tesznek meg a több mint százéves épülettel.
HVG
HVG
MTI
Külön látványosság lett mára a tucatnyi rendőrségi luxusautó.
HVG
Az olajszállítás Oroszország felől leállt, de a magyar olajtársaság nyugalomra int.
HVG
Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél, az európaiak 100 milliárd dollár értékben vásárolnak Ukrajna számára amerikai fegyvereket, hogy az USA is részt vegyen Ukrajna biztonságának szavatolásában.
Bár Donald Trump volt a házigazda, Vlagyimir Putyin tartotta kezében az amerikai és orosz elnök alaszkai csúcstalálkozóját. Moszkva helyzeti előnybe került, és korlátlanul folytathatja háborúját, amíg annak felelősségét Kijevre tudja hárítani.
A hivatalba lépett Karol Nawrocki új lengyel államfő célja a koalíció megbénításával elősegíteni a jobboldali konzervatív ellenzék visszatérését a hatalomba, a kesztyűt felvevő Donald Tusk miniszterelnök pedig a kormánya túléléséért küzd.
Andrij Szibiha reagált a magyar külügyminiszter orosz értesülésére, miszerint ukrán támadás miatt állt le a kőolajszállítás.
HVG
Az űrhajós Amerikából repült Budapestre, miután véget ért a rehabilitációs programja.
HVG
Miközben a világ a gázai humanitárius katasztrófára figyel, az ENSZ friss jelentése szerint globálisan is riasztó a helyzet: Európányi ember éhezik.
Az áradó víz a híd mellvédjét a szakadékba döntötte.
HVG
Orosz kollégája átverte, az európaiaknak ezt kellene tudatosítaniuk az amerikai elnökben, de úgy, hogy ne kérdőjelezzék meg Trump „stabil zsenialitását”. Kijevnek igazi biztonsági garanciák kellenek a nyugatiaktól. Trump Tajvant sodorja veszélybe, amikor Putyinnal enyeleg. Nem szükségszerű, hogy az USA az orbáni Magyarország, illetve több latin-amerikai ország sorsára jusson, amiért az állam beavatkozik a gazdaságba. Témák és vélemények a világlapokból.
hvg360
A Sixtus-kápolnába látogató tömegek rossz hatással vannak a világhírű freskó állapotára.
MTI