Erdogan őrült gazdaságpolitikájával tönkreteszi a lírát és országát
Törökország összeomló gazdasága temetheti maga alá a közel két évtizede hatalmon lévő Tayyip Erdogan elnököt. Holott hasonló válsághelyzetből éppen ő teremtett csodát.
Törökország összeomló gazdasága temetheti maga alá a közel két évtizede hatalmon lévő Tayyip Erdogan elnököt. Holott hasonló válsághelyzetből éppen ő teremtett csodát.
A kazah belügyminiszter szerint a helyzetet „stabilizálták” az egész országban.
MTI
MTI
hvg.hu
A húsziknak szánták a több ezer fegyvert. Többször vádolták már azzal Teheránt, hogy fegyverekkel segítenék a lázadókat, de ők ragaszkodnak ahhoz, hogy csak "elvi támogatást" nyújtanak a lázadóknak.
MTI
Az albán fővárosban a Demokrata Párt egykori vezetője támogatóival erőszakkal szerette volna elmozdítani a párt mostani vezetőjét a szervezet éléről.
MTI
MTI
hvg.hu
Egy éven belül másodszor éri vandál támadás a mészkőből és márgából álló sajátos természeti képződményt.
hvg.hu
A tüntetők és a biztonsági erők összecsapásainak már több tucatnyi áldozata van, középületeket, autókat gyújtottak fel az erőszakos tiltakozók.
hvg.hu
A központi kormányzat következetesen tagadja, hogy civil célpontokat támadna a tigréi felkelőkkel szembeni, évek óta tartó küzdelmében.
MTI
MTI
hvg.hu
Emmanuel Macron köztársasági elnök az európai szuverenitás erősítését tűzte ki célul Franciaország soros uniós elnöki fél évére. Ha minden jól megy, fontos költségvetési változást is elérhet az otthon újrázásra készülő államfő.
Szabó Márta
Egyre komolyabb a nyugtalanság az ukrán határ melletti orosz csapatösszevonások miatt, vannak, akik egyenesen egy orosz inváziótól tartanak, és már az idejét is sejteni vélik. Több szakértő azonban nyugalomra int, és az sem mellékes, hogy a kazahsztáni zavargások átírhatják Moszkva esetleges terveit.
Bihari Ádám
Két hazatérni szándékozó magyar állampolgár még szombat este elhagyhatja Kazahsztánt - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közmédiával.
MTI
Németország leállította a Kazahsztánba irányuló fegyverexportját az ottani zavargások miatt - jelentette szombat hajnalban a dpa német hírügynökség meg nem nevezett forrásra hivatkozva.
MTI
A bizottság volt vezetője mellett több más tisztségviselőt is őrizetbe vettek,
MTI
A kormányzó lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke megerősítette, hogy Lengyelország is megvásárolta az izraeli kémszoftvert, de tagadta, hogy azt ellenzéki politikusok lehallgatására használták volna.
hvg.hu
Az ENSZ elítél minden erőszakot, Kína, Törökország és Fehéroroszország a támogatásáról biztosította a kazah elnököt.
MTI
Önérdek vezeti Trumpot, mikor Orbán támogatásáról beszél.
hvg360
Szijjártó Péter a Facebook-oldalán azt írta, hogy mindent megtesznek a kazahsztáni magyar képviseletek annak érdekében, hogy az országból kihozzák azokat a magyarokat, akik el akarják hagyni Kazahsztánt, de a jelen körülmények között ez nem egyszerű művelet.
MTI
Bandába gyűlt külföldi fiatalok fogdostak magukra maradt lányokat, akik a rendőrség tehetetlenségére panaszkodtak.
hvg.hu
A visszaeső bűnelkövetőket sújtanák szigorúbb büntetéssel.
hvg.hu
Igyekeznek felkészülni, gyógyszereket, kötszereket gyűjtöttek össze, attól tartanak, hogy péntek esete komolyabb összecsapások lehetnek.
hvg.hu
Sajtóértesülések szerint az egykor nagy hatalmú politikus Abu-Dzabiba menekült a lányaival.
hvg.hu