Az összes lakóház megsemmisült a Tongához tartozó egyik kisebb szigeten a vulkánkitörés, illetve az annak nyomán keletkező szökőár következtében. A tengerfenéken futó távközlési kábel elszakadt, így a kommunikációs hálózat is összeomlott, hetekig tarthat mire helyreállítják az internetkapcsolatot. Bár már megérkeztek Tongára az első segélyszállító repülőgépek, a katasztrófa hatásainak felmérése jelenleg is zajlik.
Esőért imádkoznak a helyiek
A kitörés után egész Tonga szürkévé változott: a kutyákat, az autókat és az épületeket is beborította a hamu – szemléltette a katasztrofális helyzetet Marian Kupu, a BBC helyi tudósítója.
Vízért és heves esőért imádkoznak a helyiek, de az időjárás-előrejelzés szerint a következő öt-hat napban nem várható csapadék, így most leginkább a romok eltakarításán dolgoznak. A fővárost körülvevő falvakból a fiatalok egyből a repülőtérre utaztak, hogy a kifutópályákat kézzel tisztítsák meg, lehetőséget teremtve a külföldi segélyszállítmányok érkezésére.
A BBC tudósítója elmondta, a legnagyobb probléma a tiszta ivóvíz hiánya, így Tonga leginkább Új-Zélandtól és Ausztráliától várja a vízellátmányt.
Új-Zéland segélyszállítmánya Tongának
MTI
Több mint 24 órán át úszott a szigetek között egy helyi nyugdíjas
A vulkánkitörés után Lisala Folau, rokkantnyugdíjas több mint 13 kilométert utazott Atata szigetéről két másik lakatlan szigeten keresztül úszva és lebegve, így jutott el Tonga fő szigetére, Tongatapura – számolt be a helyi Broadcom FM rádióállomásnak a korábban ácsként dolgozó helyi lakos. Az interjú leiratát a Facebookon tudta csak nyilvánosságra hozni a rádióállomás, amit a Guardian közölt.
A mozgássérült férfi a vulkán kitörése idejében éppen az otthonát festette, amikor riasztották a szökőárról. Ekkor a férfi bátyja és az unokatestvére egyből a segítségére sietett. Eleinte együtt próbáltak menedéket találni a házban, de a mintegy hat méteres hullámok miatt itt nem volt maradásuk. Kimerészkedtek, majd az unokatestvérével együtt felmásztak egy fára, míg a bátyja segítségért sietett. Amikor a hullámok elcsendesültek, este 7 óra tájban lemerészkedtek a fáról, azonban éppen akkor jött egy nagyobb hullám, ami elsodorta őket. Az unokatestvérével szétváltak, akiről Lisala azóta sem tud semmit.
Miután Lisala magára maradt, arra gondolt, hogy ha meghal, legalább a családja megtalálja majd a holttestét, ha egy fatörzsbe kapaszkodik. Vasárnap reggel meglátott egy, az Atata szigete felé tartó rendőrségi járőrhajót, azonban hiába integetett, a hajó nem vette őt észre.
Ezután feléledt a motivációja, és megpróbált eljutni a központhoz közelebbi Polo'a szigetére, amit másnap este 6 órakor sikeresen elért. Azonban a kietlen szigeten hiába kiabált segítségért, nem reagált senki.
Lisala eztuán elhatározta, hogy úszva eljut Tongatapu szigetére, ide este 9 órára meg is érkezett. A hamuval borított utcán tántorgott, amikor egy arra járó jármű felvette, és a sofőr elvitte az otthonába, így csodával határos módon megmenekült.
Ökológiai katasztrófa tízezer kilométerre Tongától
Több mint 6000 hordó olaj ömlött ki az óceánba, amikor a hullámok a tízezer kilométerre található Peruban belecsaptak a dél-amerikai ország legnagyobb olajfinomítójában, a La Pampillában állomásozó tankerhajóba - írja a BBC.
A hatóságok lezártak három strandot, ahol számos elpusztult, olajjal borított állatot találtak, de a szennyezés összesen 18 000 négyzetkilométernyi védett övezetet károsított, ahol számos ritka növény- és állatfaj él.
A kormány vezetésével mintegy három kilométernyi strand megtisztítása zajlik jelenleg. Emellett a perui energiaszabályozó hatóság, az Osinergmin azt kérte, hogy a finomító négy termináljának egyikét állítsák le, amíg a szivárgás pontos okait és helyeit meg nem állapítják.
A limai külügyminisztérium tisztviselői kártérítés fizetésére szólították fel az üzemeltető Repsol vállalatot.