Nem adja ki Oroszország a lelőtt katonai repülőgépen meghalt hadifoglyok holttestét Ukrajnának
A háborúban álló két ország egymást vádolja a repülőgép-szerencsétlenség ügyében.
A háborúban álló két ország egymást vádolja a repülőgép-szerencsétlenség ügyében.
Indiában nem ez az első alkalom, hogy melléfognak.
Borisz Nagyezsgyin a többszörösét gyűjtötte össze az induláshoz szükséges aláírásoknak, de a választási bizottság azt állítja, hogy szabálytalanságok vannak a leadott íveken.
Azt mondják, hogy ez az első, Atlanti-óceánon átívelő összefogás.
Az EU célja, hogy kevesebb bevándorló induljon el az Unió felé. Ezért kötött szerződést az észak-afrikai országgal, amely váratlanul közölte: jótékonysági vagy szívességi alapon nem fogad el pénzt. A háttérben az állhat, hogy Tunéziát egyre több bírálat éri azért, ahogy a menekültekkel bánik.
Rekordalacsony szintre csökkent a víz mennyisége a közel hatmillió embert ellátó helyi tározókban.
Korábban a Gázai övezet 2,3 millió lakosának több mint fele menekült a harcok elől Rafahba és környékére.
Ben Cardin szenátor „mélységes aggodalmat érez” a jelenlegi magyar kormány irányvonalával kapcsolatban.
A tűz sok járművet, boltot és lakóházat is megrongált.
A rendelet szerint a szankciók az erőszakos cselekedeteket elkövetők ellen szabhatók ki.
A mintegy 20 milliárd dolláros építkezés kilenc évet fog igénybe venni.
Az Amerikában szerencsét próbáló Krajnyák Ildikó kaliforniai kozmetikájában 2018-ban robbant fel egy kartondoboz, megölve ezzel a nőt. A hatóságoknak rögtön gyanús lett az áldozat exbarátja, akinek ráadásul rakétaépítés volt a hobbija, de sokáig nem találtak ellene bizonyítékot, majd amikor többheti helyszínelői munkával végre igen, akkor meg az esküdtszék nem jutott dűlőre. A napokban végre pont került a kegyetlen gyilkosság ügyének végére.
A rendelet blokkolná az érintett személyek vagyonát és pénzügyi tranzakcióit az Egyesült Államokban, illetve megtiltaná az amerikaiaknak is, hogy pénzzel támogassák őket.
A helyi sajtóban megjelent felvétel szerint a férfi testén robbanószerkezet volt, és piros festékkel írta fel a falra, hogy "Gázáért".
Roman Szemencsenkónak egy lehallgatási botrány miatt kell távoznia, az ügyben büntetőeljárás is indult.
Összesen 51 napot töltött a Hamász fogságában, az ottani megpróbáltatásairól mesélt egy izraeli tévécsatornának.
A rakétás korvett értéke 60-70 millió dollárra tehető.
Andrzej Duda az aláírást azért nem merte megtagadni, mert azzal megakadályozta volna a közszféra dolgozói és a tanárok béremelését.
Brüsszel a földgáz miatt sok mindent elnéz az autokrata rezsimnek Bakuban, de az Európa Tanácsban léptek: egy évre felfüggesztették Azerbajdzsán képviselőit az emberi jogok megsértése és korrupció miatt.
Ulf Kristersson szerint vannak dolgok, amiket akkor lehet majd csak megvitatni, amikor Svédország is NATO-tag lesz.