Több mint 100 palesztin civil halt meg egyetlen nap alatt a gázai harcokban
A fegyveresek elleni harc ára, hogy sok a civil áldozat – mondta egy izraeli katonai tisztviselő.
A fegyveresek elleni harc ára, hogy sok a civil áldozat – mondta egy izraeli katonai tisztviselő.
A kémhálózat lebukott tagjai közül többen húsz év körüli fiatalok, van közöttük egy egyetemista lány és egy jégkorongozó is. A pénzt a hálózat tagjai kriptovaluta-átutalások formájában kapták meg.
Egy 17 éves fiú meghalt, hárman kórházba kerültek a tragédia után.
Szabálytalanságok miatt döntött így a német alkotmánybíróság.
A hatalmas követőtáborral bíró Chiara Ferragnit egymillió euróra bírságolták, miután kiderült, hogy megtévesztette a fogyasztókat: úgy volt, hogy a saját nevével reklámozott karácsonyi sütemény árából egy gyerekkórháznak lesz adomány, ehhez képest valami nagyon félrement.
Az IDF szerint ez kegyetlen pszichológiai hadviselés.
Gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés gyanújával hivatalból indítottak eljárást.
Évszázados viszályt állított belpolitikai célja szolgálatába Nicolás Maduro venezuelai elnök, aki referendumon megszavaztatta, hogy országának jár a szomszédos Guyana kétharmada.
Szubhi Fervana a testvérével nagy összegeket biztosított a Hamász számára, amiből a szervezet a terroristák fizetését és harci felszerelések beszerzését fedezte.
A kezdeményezéshez mások mellett az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország, Bahrein, Kanada és Norvégia is csatlakozik.
Ukrajna lényegében az amerikai és európai politikától függ, és ebben a helyzetben nem meglepő, hogy vita van a háború folytatásával kapcsolatban – erről beszélt a hvg360-nak adott interjúban Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közép-Európa Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa. Egyik fél sem áll nyerésre, Putyinnak épp elég, hogy ilyen állapotban van Ukrajna. Az interjúban arról is kérdeztük, milyen esélyekkel indul a Tusk-kormány, mit tanulhat a lengyel eredményekből a kormánypárt és az ellenzék, illetve mitől rendeződhet a Tusk-Orbán viszony.
A magmafolyosóra épült Grindavík 4000 lakóját már korábban evakuálták.
A brit kormány fenntartható tűzszünetet szorgalmaz.
1981 óta állt a szobor a múzeumban.
A bebörtönzött orosz ellenzéki aktivista ismét nem jelent meg egy bírósági meghallgatásán.
Az ukrán csapatoknál elsősorban modern tüzérségi lőszerekből van hiány.
Egyelőre nincs üzemanyaghiány, de arra kérték az embereket, halasszák későbbre a tankolást.
A főparancsnok több alárendeltjének irodájából is hasonló készülékek kerültek elő.
Az ukrán elnök szerint egy személyes találkozón lehetne rendezni a legfontosabb kérdéseket Ukrajna és Magyarország között.
Az ország északnyugati részében történt katasztrófában a halottakon felül legalább 220 ember megsérült.