#visszatérítés


Megint tekert egyet a kormány a csok szívatómotorján
 

Megint tekert egyet a kormány a csok szívatómotorján

A múlt héten megjelent csok-rendeletben már mi is felfedeztünk jó pár visszatartó tényezőt, most ismét napvilágra került egy, ami miatt sok millió forintot is elveszíthetnek a korábbi várakozásokhoz képest a csokolók. Ezentúl ugyanis csak a 2015. január 1-je után kiadott számlák után jár adó-visszatérítés az építkezőknek.

hvg.hu hvg.hu


Boltzár és gigaáfa: egyre jobban megéri a határon túl vásárolni
 

Boltzár és gigaáfa: egyre jobban megéri a határon túl vásárolni

Lassan feledésbe merülő tömegsportot éleszthet újjá a magyar kiskereskedelem módszeres kormányzati szétcincálása: minden feltétel adott a határmenti bevásárlóturizmus felfutásához. A vasárnapi lakossági beszerzés kilövése eleve divatossá tette a heti pihenőnap eltöltését román, szlovák vagy szerb bevásárlóközpontokban. Erre csak ráerősítenek a szomszédos országokban megszámított alacsonyabb áfakulcsok, a forint hetek óta tartó stabil izmosodása, valamint az örök magánimport slágertermék, a benzin árának itthon tapasztalható emelkedése. Júniustól pedig még inkább megéri Romániába menni vásárolni.

hvg.hu hvg.hu

“Nem lesz túl sok, csak pár havi törlesztőrészlet”
 

“Nem lesz túl sok, csak pár havi törlesztőrészlet”

Vaskos sallernak néz elébe a jó ideig a más autójával – a finanszírozó bankéval – közlekedő devizahiteles kolléga, egy egyszerű adategyeztetés során kiderült ugyanis, hogy mégsem milliókkal palizta be a bankja, amikor hitelt adott neki, hogy vehessen új autót. Most tehát nem milliók, hanem csak tízezrek, esetleg pár százezer forint üti a markát. Kemény lesz a kijózanodás, annyi szent.

Molnár Csaba Molnár Csaba


Fogyóban a méz a devizahiteles madzagról
 

Fogyóban a méz a devizahiteles madzagról

Fordulat a hitel-visszatérítési pszichodrámában? Képlet van, de más nincs, sőt távolodóban a devizahitelesek tájékoztatásának várható időpontja. Bölcsen cselekedett, aki nem költötte el előre a várt nagy dohányt, mert nagyon úgy néz ki, nem is lesz az annyira nagy. Mikor és mennyit? Továbbra sem tudni szinte semmit, de úgy fest, inkább később és még inkább kevesebb. Mintha már nem lenne olyan széles a vigyor a svájci frankos autóban furikázó kolléga arcán. Kapitalista realizmus 3.0.

hvg.hu hvg.hu



Van bankszámlája? Nem várt pénzre számíthat
 

Van bankszámlája? Nem várt pénzre számíthat

Az eredetileg ingyenesnek mondott bankszámlákat a Kúria egy határozata alapján nem lehet fizetőssé tenni, ha mégis, úgy most visszajár a díj. Emiatt eddig 4 milliárd ütötte a számlatulajdonosok markát és további pénzfolyam jöhet.

hvg.hu hvg.hu


Malév: 9 milliárdra rúg a megvett jegyek árának visszatérítése
 

Malév: 9 milliárdra rúg a megvett jegyek árának visszatérítése

A Malév csoport dolgozói, beleértve a leányvállalatok munkavállalóit is, megkapták a januári bérüket - közölte Róna Márta, a működését február 3-án beszüntető légitársaság kommunikációs vezetője pénteken. Közel 418 ezer foglalási szegmenst tartanak nyilván, akik már kifizették a repülőjegy árát, ők visszatérítésre jogosultak. Ez a Malév szerint mintegy kilencmilliárd forintot jelent.

MTI MTI


Világgazdaság: hárommilió eurót ad vissza nekünk az EU
 

Világgazdaság: hárommilió eurót ad vissza nekünk az EU

Több mint hárommillió eurót térít vissza Magyarországnak az Európai Bizottság (EB) - írja a Világgazdaság. A lap szerint az agrártámogatások korrekciós ellenőrzése után 19 tagállamnak ugyan összesen 578,5 millió eurót kell visszafizetnie, de Magyarország egyedüliként a korábbi elszámolások hibái miatt most többletforrásokhoz jut.

hvg.hu hvg.hu