Magához tért a magyar vitorlás szcéna
Idén közel 170 vitorlásversenyt rendeznek majd, a hagyományos évadnyitó balatoni viadal május 16-án lesz Füreden. A legnagyobb hazai verseny, a 47. Kékszalag július 2-án rajtol.
Idén közel 170 vitorlásversenyt rendeznek majd, a hagyományos évadnyitó balatoni viadal május 16-án lesz Füreden. A legnagyobb hazai verseny, a 47. Kékszalag július 2-án rajtol.
MTI
Magyarországon rengetegen küzdenek a bedőlt hiteleikkel, a rugalmatlan iskolarendszerrel, azzal, hogy folyamatosan centiznek a munka, a megélhetés, a család, a pihenés között. Ki ne szeretné mindezt otthagyni? A négyfős Székely család – Tomi (45), Orsi (40), Marci (8) és Rozi (4,5) – fogta magát, összepakolt, és néhány hónapra hátrahagyta itthoni életét: tengerre szállt.
Molnár Barbara
Úgy fest, pont az nem jön be a horvátországi magyar jachttulajdonosoknak, amiért odamentek a hajóikkal, azaz a helyi hatóságok elkezdték firtatni a hajóik áfatartalmát, miközben az adriai tartózkodás pont ezt hivatott elkerülni.
hvg.hu
Észak-írországi vizeken rendezték a GP14 világbajnokságot. A nyolcvan vitorlásra hirtelen vihar csapott le, jó néhány hajó felborult, a bajbajutottakért helikopterek indultak el.
hvg.hu
Fedélzetén kilenc fővel került bajba egy vitorlás szerda délután. Bedöglött a motorja és önerőből nem tudott behajózni a kikötőbe. A füredi rendőrök segítettek.
hvg.hu
A Litkey Farkas irányította hajó lehúzott vitorlákkal a part felé vette az irányt. A címvédő technikai probléma miatt kényszerült a verseny feladására.
MTI
Újraálmodta Jean-Claude Van Damme legendás spárgázós reklámfilmjét az X-Sail Racing Team. A Volvo reklámját sokan parodizálták már, ez az első alkalom, hogy a vitorlás szcéna reagált a harcművész-színész akrobatamutatványára.
Balatonfürednél, a parttól 800 méterre borult fel a vitorlás, apát és fiát a rendőrök húzták ki a vízből.
hvg.hu
Homokpadon akadt fenn egy vitorlás a Balatonon. A hajót a rendőrök kihúzták, majd megbírságolták a tulajdonost a mederfenék érintése miatt.
hvg.hu
A Balaton, a borok és a vitorlássport rajongóit idén is várják Balatonfüredre, ahol július 10-től a Kékszalag verseny több száz résztvevője száll a vízre, a válogatott nyári borkínálat pedig a kikötő környékén, a Tagore sétányon és a Vitorlás téren sorakozik fel. A VinCE Balaton szervezői már elindították FINOM kampányukat, az immáron harmadik nyári borfesztiválra pedig ingyenes koncertekkel,futballvilágbajnokság-közvetítéssel,exkluzív élménykóstolókkal és számos érdekességgel is készülnek.
hvg.hu
Visszalépett Fa Nándor és Goszleth Marcell a New York-Barcelona vitorlásversenytől, amelyen a Spirit of Hungary nevű hajóval indultak volna. Helyi idő szerint szombaton tíz óra körül érkeztek meg az Atlanti-óceán átszelése után New Yorkba. Alig több mint egy napjuk maradt a vasárnap déli rajtig pihenésre, javításra és további előkészületekre, miközben a mezőny másik négy csapata már napok óta ott volt.
MTI
Minivitorlásán 87 nap alatt, egyedül szelte át az Atlanti-óceánt az osztrák Harald Sedlacek. Az extrémsportoló vasárnap a floridai Palm Beachnél ért partot – jelentette be csapata hétfőn. A 32 éves vitorlázó az első, aki a 16 láb (4,88 méter) hosszú hajókategóriában elsőként, segítség és megállás nélkül kelt át az óceán északi féltekére eső részén.
MTI
A 46. Kékszalag-fesztivál keretében rendezik meg a Fehérszalagot, valamint az utánpótlás részére a Kékpántlikát. A Kékszalag idén már teljesen nyílt verseny lesz, azaz semmilyen korlátozás nincs a hajókra vonatkozóan, így várhatóan majd a többtestű vitorlások játsszák a főszerepet.
MTI
Elkészült Fa Nándor új hajója, a Spirit of Hungary, amellyel visszatér az óceáni versenyvitorlázáshoz. A háromszoros földkerülő vitorlázó vasárnap, Székesfehérváron mutatta be a 18 méteres karbon vitorlást. A hajót már az építése közben is tesztelték, de próbának vetik alá azután is, hogy vízre tették.
MTI
A hajó korhadt volt és a víz beszivárgott, de a kapitány a közelgő Sandy hurrikán ellenére sem győződött meg arról, hogy üzemképesek voltak-e a szivattyúi. Elmarasztalta a hatóság.
MTI
Rekordra készül az osztrák Harald Sedlacek, aki vasárnap indul Spanyolországból, hogy egy "minihajóval" oda-vissza átszelje egyedül az Atlanti-óceánt. Az időjárás azonban minden bizonnyal nehéz próba elé állítja majd: Európában meglehetősen meleg, Észak-Amerikában viszont túlzottan hideg van ugyanis, ráadásul heves viharok várhatók.
MTI
Vadnai Benjamin Laser Radial ifi világbajnok lett az ománi vitorlás világversenyen, ahol 22 ország 51 versenyzője állt rajthoz. Testvére, Vadnai Jonatán összetettben ötödik helyen végzett, U17 kategóriában pedig egy olasz és egy svájci versenyző mögött bronzérmes lett.
hvg.hu
Vízi rendőrök mentettek ki a Balatonból egy bajba jutott vitorlást Balatonberénynél, személyi sérülés szerencsére nem történt.
HavariaPress
Két felnőttet és egy gyermeket mentettek ki a vízimentők egy felborult vitorlásról Balatonföldvár és Tihany között félúton
hvg.hu
Nádfalra sodródott vitorlást és annak vezetőjét mentették ki a vízi járőrök a Velencei-tóból – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
MTI