Ceglédi: Birkák, gonoszak és menthetetlenek-e a magyarok?
Röviden: nem. Aki meg annak tűnik, azzal dolgunk van. Vélemény.
Röviden: nem. Aki meg annak tűnik, azzal dolgunk van. Vélemény.
A képviselőtestület feloszlatta magát, ezért időközi választást tartottak Demecseren, amit az eddigi fideszes polgármester nyert meg.
A Fidesz az egyetlen, amellyel semmi szín alatt nem közösködne a kormányon Hadházy Ákos, az LMP nemrég megválasztott társelnöke, akit megkérdeztünk az Uberről, Gyurcsány Ferencről, Szél Bernadett tusnádfürdői szerepléséről és az ott a kvótanépszavazásról elmondott mondatairól is, amelyek nyomán Tamás Gáspár Miklós jelezte, hogy elfordul a párttól.
Az LMP maga készül a következő választásokra, nem kíván más parlamenti párttal szövetkezni - közölte Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke, miután a párt kongresszusán megerősítették korábbi szövetségi politikájukat.
Mindkét településen független, illetve munkáspárti jelöltek közül lehet választani.
Az ausztrál miniszterelnök és munkáspárti ellenfelének vitáját azért a Facebookon bonyolítják, mert így ausztrálok milliói lehetnek részesei a beszélgetésnek.
A vasárnapi időközi választás visszajelzés lesz a kormánypártoknak, igaz-e az, amit gondolnak, hogy országosan messze a legnagyobb a támogatottságuk. "Biztos vagyok benne, lényegesen rosszabb eredményt fognak elérni, mint amit várnak" - állítja a volt szocialista miniszterelnök.
A helyi képviselő-testület önfeloszlatása miatt három Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen tartanak időközi önkormányzati választást júliusban és augusztusban.
A kormányzó jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) lesz az egyetlen induló a június 5-i előre hozott parlamenti választáson a balkáni ország választási bizottságának közlése szerint.
A legnagyobb magyar párt a nacionalista belgrádi kormány mellé állt – a HVG összeállításban elemzi a szerb választási előkészületeket.
A Kereszténydemokrata Unió három tartományi választás közül kettőt elvesztett.
Tűzszünetről sem igazán lehet beszélni, de most a legnagyobb ellenzéki erő is az április választás bojkottjára szólított fel.
Fico pártja elveszítette többségét a parlamentben, a magyar kormány által istápolt MKP be sem jutott a parlamentbe, a Bugár Béla vezette Most-Híd azonban igen.
Robert Fico pártja kapta a legtöbb szavazatot, de a többséget elveszítette. A kormányfő az első számok ismeretében patthelyzetről beszélt, és tarthatott egy jobboldali koalíció összeálltától. Bugár Béla Híd-Most pártja hét százalék fölötti eredménnyel ott lesz a parlamentben, a magyar kormány által istápolt MKP viszont nem.
Lendületben a reformerők a pénteken tartott, történelmi jelentőségi iráni parlamenti választáson.
Az Iránban pénteken tartott kettős választások első részeredményei arról tanúskodnak, hogy a Haszan Róháni elnök mögött álló mérsékeltek, illetve reformerők jelöltjei jól szerepeltek, a konzervatívok ezzel szemben teret veszítettek. A közép-keleti országban a szavazók egyrészt a parlament összetételéről, másrészt az úgynevezett Szakértői Tanács tagjairól döntöttek.
Balogh Józsefet, a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma elnökét és a Lungo Drom tagját választották pénteken az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökévé. Az elnökhelyettesek Csóka János, Jónás Gábor, Lakatos István és Rácz Tamás lettek.
A szigorú menekültpolitikát képviselő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) rekordméretű támogatottsággal bír, magasabbal, mint amikor Jörg Haider vezette a pártot - közölte az egyik osztrák hírportál vasárnap a Gallup közvélemény-kutató intézet gyorsfelmérésére hivatkozva.
A Fidesz a visszavágásért küzd a februári salgótarjáni polgármesterválasztás előtt, a baloldal pedig azért, hogy végre valamilyen életjelet adjon. A nógrádi megyeszékhely lakói 2014-ben Orbánék ellen szavaztak, nem is nagyon kapnak azóta pénzt a kormánytól. Kérdés, hogy a kivéreztetés megtörte, vagy dacosabbá tette őket.