Tetszett a cikk?

A Fidesz az egyetlen, amellyel semmi szín alatt nem közösködne a kormányon Hadházy Ákos, az LMP nemrég megválasztott társelnöke, akit megkérdeztünk az Uberről, Gyurcsány Ferencről, Szél Bernadett tusnádfürdői szerepléséről és az ott a kvótanépszavazásról elmondott mondatairól is, amelyek nyomán Tamás Gáspár Miklós jelezte, hogy elfordul a párttól.

hvg.hu: Megválasztása után azt mondta, hogy az LMP a 2018-as választás meglepetéspártja lesz, amelyet erős pártként jellemzett. Nem túlzás egy öt százalék körüli pártra azt mondani, hogy erős?

Hadházy Ákos: Azt mondtam, hogy egy megbízható, választható és létező párt az LMP. A pártnak három olyan tulajdonsága van, ami másnak nincs: létező, nem kompromittálódott, és démonizálás helyett meg akarja oldani a problémákat. Ezért mondom, hogy meglepetést okozhat.

hvg.hu: De a tudósítások szerint az erős jelzőt is használta.

H. Á.: Igen. Most is erősnek gondoljuk, mert erős érvei vannak. Egy pártnak nemcsak az adja az erejét, hogy hány százalékon áll, hanem a tartalom is. Meggyőződésem, hogy a százalékos támogatottságunk is nőni fog.

hvg.hu: De a konkrét számok azt mutatják, hogy 2010-ben 383 ezer ember szavazott az LMP-re, 2014-ben pedig 269 ezer, tehát 4 év alatt 120 ezer szavazót vesztettek.

H. Á.: Mert pártszakadás volt. Ha ez nem lett volna, és a meglévő elvekkel és értékekkel indulunk a választásnak, akkor már nem is lenne kérdés, ki a változás várományosa. De ezzel az öt százalékkal is az LMP a változás egyik letéteményese.

hvg.hu: Ezt úgy érti, hogy az LMP-ből lehet kormányváltó párt?

H. Á.: Az LMP-re szükség van ahhoz, hogy ne csak kormányváltásról, hanem alapvetően más irányról legyen szó. Ma egy ellenzéki pártnak két prioritása kell hogy legyen: egyrészt le kell váltani a kormányt 2018-ban, másrészt teljesen mást kell csinálni, mint az elmúlt évtizedekben. Az ellenzéknek erre garanciát kell adnia, különben nem lesz kormányváltás. Kevesen értik meg, hogy mindkét prioritásra szükség van, és ezek csak együtt megvalósíthatóak.

hvg.hu: Ha csak a Jobbikkal lehet leváltani a kormányt, koalícióra lépne vele az LMP?

H. Á.: Ilyen kérdéseket ne tegyen fel, mert nem fogok rájuk válaszolni. Nem ez a lényeg.

hvg.hu: Ez azért egy lényeges kérdés.

H. Á.: Nem. Két évvel a választások előtt az ellenzéki pártoknak a kormánnyal kell foglalkozniuk, nem egymással. Nem fogok azokra a kérdésekre válaszolni, hogy mi a véleményem egyik vagy másik pártról. Nem is értem, hogy két évvel a választások előtt hogy lehet az ellenzék fő témája, hogy ki kivel fog összeállni, ki kivel miért nem. Nem egymást kell kritizálni.

hvg.hu: Nem kritikát kértem, hanem azt kérdeztem, hogy milyen együttműködéseket képzel el most.

H. Á.: Ez lényeges kérdés. A megválasztásom előtt azt mondtam, az ellenzéki pártok nem fogják megúszni az együttműködést, erre vannak ítélve. Arról kell beszélni, hogy hogyan tudja garantálni az ellenzék, hogy gyökeresen más legyen a politika, illetve a választási rendszer változtatását is ki kell kényszeríteni. Ha ehelyett a mandátumokon osztozkodunk, akkor tuti ellenzékben maradunk.

hvg.hu: A választási rendszerre visszatérünk később, de az LMP az előző választás előtt és még utána is hangsúlyozta az önálló indulást. Az együttműködés jelentheti ennek feladását?

H. Á.: A kongresszus határozata szerint a párt önállóan készül a választásokra, minden választókerületben. Ez nem azt jelenti, hogy nem tudunk számolni. Rossz szövetségi rendszerbe viszont nem mehetünk bele, mert akkor az ötszázaléknyi szavazónkból három nem megy el szavazni,egy a kormányra szavaz, egy meg az ellenzékre, mi meg mehetünk haza. A 2014-ben létrejött összefogás nem működőképes. Az ellenzéknek viszont beszélnie kell egymással, akkor a szavazóbázisa is nőhet. A kormánypárti szavazók is lemorzsolódnak, őket kell elhozni.

hvg.hu: A Jobbikkal is szóba kell állni?

H. Á.: Persze, az is egy ellenzéki párt. Komoly fenntartásaim vannak nekem is, de más pártokkal szemben is, nyilván ezért az LMP-be léptem be. De a helyzet elég súlyos ahhoz, hogy mindenkivel szóba kell állni.

hvg.hu: A többi ellenzéki párt elhatárolódik a Jobbiktól, azt mondják, nem demokratikus.

H. Á.: Mindenkinek joga van ezt mondani, de ez helytelen. Nem azt mondom, hogy a Jobbikkal kell szövetséget kötni, de beszélni kell egymással és a civilekkel is. Arról még korai beszélni, hogyan kötünk koalíciót, most arról kell, hogy hogyan lehet elküldeni a kormányt, ami a pénz miatt is fontos. Ha a Fidesz marad hatalmon, továbbra is elherdálja a 2020-ig járó uniós pénzeket (utána a jelenlegi tervek szerint csökken a támogatás – a szerk.), utána viszont egy hatalomra kerülő ellenzéki párt lehetetlen helyzetbe kerül, nem tud mihez nyúlni, mert a költségvetésből is hiányoznak majd az uniós források. Ez azzal együtt, hogy a gazdaság szerkezete alig lesz jobb, mint 2008-ban, hirtelen fog nagyon komoly gazdasági feszültséget okozni. Addigra a Fidesznél több 100 milliárd forint ellopott pénz lesz, amivel kormányt is buktathat, majd évtizedekre visszaülhet a hatalomba.

hvg.hu: A Fidesszel kizárt a koalíció?

H. Á.: Amíg én elnök vagyok, tutifix. Nem is értem, ez hogy merült fel.

hvg.hu: Azok után, hogy szombaton Szél Bernadett megjelent a fideszes holdudvar tusnádfürdői találkozóján, egy blogon máris kikezdték az LMP-t. Nem zavarja, hogy egy ilyen részvétel a Fidesszel barátkozás látszatát is keltheti?

H. Á.: Ha azt a látszatot keltené, az zavarna. Az is zavarna, ha más ellenzéki pártok szeretnék azt a látszatot kelteni, hogy az LMP a kormánypárttal barátkozik. Ha valóban ez lenne az ellenzéki kollégák célja, akkor az arra lenne példa, hogy megint csak egymástól akarunk szavazókat elszipkázni ahelyett, hogy a kormánypárt tömegesen elbizonytalanodó szavazóit akarjuk meggyőzni. De nem olvastam még ilyen ellenzéki nyilatkozatot.

hvg.hu: És a baloldali pártokkal kizárt a koalíció?

H. Á.: Ezeken akkor kell gondolkodni, mikor látjuk a választási eredményt, és azt, hogy milyen emberekre kell igent vagy nemet mondani. Egy kormánynál ez számít, de ez még utópia. Az LMP pár éve előállt egy 12 pontos, a korrupció megfékezését célzó javaslattal, hogy ezeket írja alá az összes párt. Ha a következő kormány be is tartja, akkor nem tudja majd ugyanazt csinálni, mint a Fidesz.

Fülöp Máté

hvg.hu: Milyen garanciát tud adni az ellenzék arra, hogy más lesz a kormányzás, mit eddig? A baloldal problémája, hogy hiába mondja, hogy más lesz, ott áll Gyurcsány Ferenc.

H. Á.: Kívülről úgy látszik, hogy a táncoslányok néha okosabbak, mint egyes ellenzéki pártok tagjai. Kálmán Imre operettjében ugyanis azt éneklik róluk, „új műsorhoz új férfi kell, és ezt ők sosem felejtik el”. Sajnos, néhány pártban ezt elfelejtették.

hvg.hu: A választási törvény kétharmados. Hogyan akar azon változtatni?

H. Á.: A politikának mindig vannak jelentős nyomásgyakorlási eszközei. Amikor a társadalom azt akarta, ne legyen netadó, nem lett.

hvg.hu: De ez apró kérdés ahhoz képest, hogy milyen a választási rendszer.

H. Á.: Apró kérdés, de ha kellően akarjuk, ki lehet kényszeríteni nagyobb eredményeket is.

hvg.hu: Érez rá társadalmi szándékot?

H. Á.: Vidéken, mikor arról beszélek, hogy a külföldön dolgozó több százezer ember gyakorlatilag nem szavazhat…

hvg.hu: Legalábbis nem egyszerűen.

H. Á.: Nem szavazhat. Nagy-Britanniában csak egy helyen lehet szavazni, ez több százezer ember voksolását akadályozza meg. Mikor erről beszélek, a legtöbben meglepődnek, hogy “jé, tényleg ez van?!”, és “ez milyen már?!”

hvg.hu: Ez is csak azt mutatja, hogy egy évek óta létező rendszer nem jutott el az emberekhez.

H. Á.: De foglalkozott vele az ellenzék?

hvg.hu: Persze, hogy foglalkozott.

H. Á.: Mit foglalkozott vele?

hvg.hu: A választás előtt óriási cirkusz volt belőle.

H. Á.: Dehogy volt.

hvg.hu: Dehogynem. Kivonultak a jogszabály-előkészítéskor…

H. Á.: És aztán ennyi. Az ellenzék azért nem foglalkozott ezzel, mert nem hitte el a közvélemény-kutatásokat, és azt hitte, így is nyerhet. Pedig a választási rendszerben voltak más problémák is. Jogi próbálkozások ugyan mentek, majd az utolsó kaput is becsukta a gyalázatos alkotmánybírósági ítélet, tegyük hozzá, Stumpf István ellenvéleményével.

hvg.hu: De miért gyakorolnának most nyomást az emberek a választási rendszer miatt?

H. Á.: Az első lépés, hogy tudjanak róla az emberek. A Fidesz akkor fog elgondolkodni rajta, ha érzi, hogy jogos igény van rá. Az ellenzék fogjon össze, és követelje ki, hogy máshogy legyen.

hvg.hu: Gulyás Gergely fideszes politikus meg azt mondja, hogy ez nem fog változni.

H. Á.: Csak a halál biztos. Állatorvosként azt mondom, van olyan műtét, mikor kicsi az esély, mégis meggyógyul az állat.

Fülöp Máté

hvg.hu: Mitől nőhet az LMP támogatottsága? Attól, hogy az LMP arca távozott, nem lesz vége a pártnak?

H. Á.: A számokban nem látunk megbicsaklást. A bázisdemokrácia rengeteg kellemetlenséggel jár, több időt igényel egy döntés, de ez a haszna, hogy egy ilyen lépés nem okoz különösebb megrázkódtatást. Ha az előző pártomban mondja az elnök, hogy ennyi volt, köszönöm, akkor eléggé megszeppentem volna. Van igény az érvelő, higgadt és nyugodt politizálásra, és érünk el eredményeket azzal, hogy a korrupcióról beszélünk. Bár negatívumként mondják, hogy az emberek szerint ez csak a 6. legnagyobb probléma – ami érthető, amikor a kórházak omladoznak, és az emberek fő kérdése az, hogy mit tudnak enni –, és a többség nem tudja követni a korrupciós ügyeket, de én erre azt mondom, hogy ez azért van, mert már látják, olyan fokú a korrupció, hogy követhetetlen.

hvg.hu: Tényleg 650 tagjuk van?

H. Á.: Kétféle tagság van, vannak az aktívak, akik az ügyekről döntenek, és van több ezer segítő tag, akikre lehet számítani, de nem vállalják a hercehurcát.

hvg.hu: Tulajdonképpen miért lépett ki a Fideszből?

H. Á.: Ez elég egyértelmű, az a párt megrohadt. A trafikügy nagyon súlyos volt, ott nem pusztán pénzt loptak, hanem kis egzisztenciáktól vették el a létezést, hogy a saját embereiknek adják. Ez förmedvény, olyan mocsokság, mint a kommunizmusban a földrablás. De még adtam egy esélyt, hiszen ott is voltak elégedetlenek, volt lehetőség arra, hogy a kiállásom egy jobb indulatú folyamatot katalizál. De mikor láttam, hogy a szekszárdi polgármester – komoly vezetőségi vívódás után – a helyén marad azon az elven, hogy “ha tartod a szád, megvédünk”, akkor úgy gondoltam, ezt a pártot már nem lehet tovább menteni. Szégyellem, hogy addig is tartottam, de vállalhatatlan dolgokban nem vettem részt. Azt szégyellem, hogy átvertek. Itt ugyanis már államilag segített csalássorozatról van szó, ebben nem lehet részt venni.

hvg.hu: A kilépését bejelentő interjúban azt mondta, azért távozik, mert hazugnak nevezték.

H. Á.: Az volt a legvége, igen, utána már nem volt olyan jó bent maradni. Megpróbáltam mindent, akkor láttam, hogy ebből a pártból nem lesz semmi.

hvg.hu: Az LMP-ben nem kell magyarázkodnia amiatt, hogy miért volt a Fidesz tagja még, mikor az első földtörvényt elfogadták vagy az oktatási rendszert elkezdték átalakítani? Ezek elég hangsúlyosak az LMP-nél.

H. Á.: Azok az ügyek már a vége felé voltak, én 2013 májusában jöttem el, nem nagyon volt időbeli átfedés, másrészt az én kezemhez ilyesmi nem tapad. (Hadházy csak önkormányzati képviselő volt Szekszárdon – a szerk.) Amikor muszáj volt, kiléptem, szerintem vállalható időben tettem. Már rég elővettek volna, ha csak 500 forint hasznom származik abból, hogy politikus vagyok. Azért léphettem ezt meg, mert ilyen nem volt.

hvg.hu: Hetente tart korrupcióinfót, mindegyik végén azt ígérte, feljelentést tesz, hány ügyben indult eljárás?

H. Á.: Huszonöt esetből tizenötben tettem eddig feljelentést, több mint a felénél indult eljárás. Az ügyészség nagyon kreatívan és szemtelenül próbálkozik néha az ügyek ejtésével.

hvg.hu: Az Öveges-ügy állásáról mit tud? A NAV bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények miatt nyomoz.

H. Á.: Ennyit tudok én is. Nagyon fontos, hogy a NAV egy indoklásban leírta, ez az egész csak úgy valósulhatott meg, ha központilag szervezik.

hvg.hu: Egy párton belüli vélemény, hogy nagyon jó, hogy ön viszi ezeket a korrupciós ügyeket, de az LMP-nek hiányzik, hogy a gyakorlatban is meg tudja mutatni, hogyan vezet mondjuk egy várost. Nincs polgármesterük.

H. Á.: Lehet, hogy hiányzik, mi is azt szeretnénk, ha sok polgármester lenne, de fontos, hogy rólunk tudják az emberek, hogy gondolkodó párt vagyunk, érveket mondunk, programunk van. Az probléma, hogy talán túl sok mindenről akarunk beszélni, és lehet, hogy egyszerűbben kellene fogalmazni. De az, hogy nincs referenciánk, nem olyan nagy hátrány, mint ahogy a kérdés sugallja. Minél több helyen ott kell lennünk vidéken, szervezeti szinten.

hvg.hu: Lehet gondolkodó párt szellemi erőtér nélkül?

H. Á.: Ebben vitatkozom Schiffer Andrással. Az LMP más pártoknál jobban áll a nagytekintélyű emberek pártközelbe vonzásával, de megértem, hogy ezek az emberek nem akarnak pártlogó elé állni.

hvg.hu: Egy erős kritika belülről, hogy bár a szakértők pártjaként hivatkozik magára az LMP, nem a szakértők élvonala van a pártban.

H. Á.: Ez valóban igaz azokra, akik vállalják, ettől függetlenül ez a gárda sem rossz. De a háttérben komoly emberektől kapunk komoly segítséget, tanácsot, ha kérünk.

Fülöp Máté

hvg.hu: Az Uber-ügyről mi a véleménye?

H. Á.: Az állam nem azt csinálta, amit kellett volna. Ez egy jó innováció, amit mederbe lehetett volna terelni. Ehelyett odacsapott erővel, mint szokott. Pont ezért nincs itthon új vállalkozás, mert senki sem tudja, holnap mi lesz.

hvg.hu: A kvótanépszavazásról mi az álláspontjuk?

H. Á.: Mi általánosan a népszavazás intézményének a pártján vagyunk, a döntést a választóinkra bízzuk. Valószínűleg én nem mennék el szavazni, mert a menekültkérdést ez nem oldja meg. A kvótarendszer is rossz megoldás, és az ellene való népszavazás is. Egyre jó, elterelni a figyelmet arról, hogy az uniós források egy nagy részét ellopják.

hvg.hu: Szél Bernadett Tusnádfürdőn egyenesen azt mondta, hogy nemmel kell szavazni. Emiatt az LMP-vel korábban alapvetően rokonszenvező Tamás Gáspár Miklós közölte, hogy elfordul a párttól, mert az LMP ezen a próbatételen elbukott, és a Jobbik, meg Orbán Viktor oldalára állt. (Erről szóló kérdésünket a már felvett interjú után tettük fel Hadházy Ákosnak - A szerk.)

H. Á.: Nagyon sajnálom, ha TGM-ben indulatokat keltettek a társelnöknő szavai, bár nem vagyok biztos, hogy jelen volt vagy hallotta azokat felvételrōl. A kormánypropaganda mesterei valószínūleg dörzsölik most a kezüket, hiszen ez lehetett a népszavazás fō célja: beszéljünk minden másról, csak ne az államilag szervezett csalássorozatról. Mellékcélként örvendetes számukra, ha az ellenzék továbbra is egymást gyalulja. Az LMP úgy döntött, hogy ebben a kampányban nem vesz részt és a választóira bízza a részvételt. Én ugyanazt mondom, mint a tusványosi vita elōtt is. Én valószínűleg nem fogok részt venni, mert tisztán látom, hogy a menekultkérdés óriási probléma Európának, óriási probléma a menekülőknek, és óriási gond azoknak az országoknak, akiket otthagyott a rengeteg ember. De ez a népszavazás ezekbōl semmit nem old meg, mint ahogyan a kvóta sem.

hvg.hu: Az MTVA-tól kapott új időpontot?

H. Á.: Nem, és attól tartok, nem is fogok. Nem hiszem, hogy érdekükben állna, hogy pár konkrét korrupciós esetet felsoroljak, amiről ők eddig nem számoltak be.

hvg.hu: De akkor miért hívták be a műsorba?

H. Á.: Tévedtek, és az utolsó pillanatban módosították, mert szóltak nekik, hogy ezt nem kéne.

hvg.hu: Az állatorvosi praxisát föladja?

H. Á.: Összeférhetetlenség miatt igen, de a rendelő megmarad, nagyon jó kollégáim miatt teljesen életképesen, hogy úgy politizálhassak, hogy ne kelljen elvtelen kompromisszumot kötni, meg mandátumosztozkodásba belemenni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!