Napokra bezár a Pizza King, a „működést fenyegető magatartású" franchise partnerekre hivatkozva
A hálózat teljes újraszervezésére van szükség – indokolta a Pizza King a leállást.
A hálózat teljes újraszervezésére van szükség – indokolta a Pizza King a leállást.
A most olcsóbbá váló termékek adják az áruházlánc trappistasajt-forgalmának háromnegyedét.
Csaknem hatszorosára nőtt a 4iG EBITDA-ja, és háromszorosára nettó árbevétele 2022-ben a negyedik negyedéves gyorsjelentése szerint.
A külügyminiszter elmondása szerint a szuezi különleges gazdasági övezetbe magyar vállalatok is beléphetnek – ehhez pedig az Eximbank megnyitott egy százmillió eurós hitelkeretet is.
Ki emlékszik még azokra az időkre, amikor a Bahamákra kellett menni bankszámlát nyitni. Van sokkal egyszerűbb módszer is, amihez még az országot sem kell elhagyni, ellenben szinte biztosak lehetnek benne, hogy az állam is talál pár milliárdot, amit odatesz a pénzük mellé.
A polgármester azt mondja, az akkumulátorgyárhoz túl kevés a meglévő elektromos kapacitásuk.
Az ilyen, 1500–2000 méter mélyen lévő kutak adják a hazai földgáztermelés öt százalékát.
1100 milliárd forintnyi hitelkérelem futott be az Eximbankhoz, vasárnap felfüggesztették a kérelmek fogadását.
A finn multi 60 év után teljes brandváltáson megy keresztül, aminek köze van ahhoz is, hogy szeretnék eltávolítani a vállalatot az okostelefonos asszociációktól.
Úgy fest, hogy a jövőben, ahol van egy autógyár, ott lesz a közelben egy akkugyár is.
Elállták aktivistáikkal a telep mindkét bejáratát. A rendőrség is kivonult, két emberrel szemben szabálysértési eljárás indult.
Az exportra szánt építőanyagokat szabott árszinten vásárolná fel a kormány, az árukészletből pedig Nemzeti Építőanyag Kereskedéseket állítana fel – derül ki a HVG birtokába jutott építészeti törvény javaslatából. A rendelkezések egy sor uniós alapelvvel és az alaptörvénnyel is ütköznek.
Húsz százalékosra nőtt a 4iG részesedése az izraeli űrtávközlési cégben, de nem állnak meg itt.
Az Adevinta nem biztos benne, hogy náluk van a legjobb helye a apróhirdetős oldalaknak, ezért inkább túladnak a Jófogáson és a Használtautó.hu-n.
Lépés annyiban nem váratlan, hogy a francia államfő felszólította a céget, hogy tegyen gesztust a fogyasztók felé.
Érdekesség, hogy a Mercedes esetében még mindig nagyon magas a dízelek aránya.
A rangsorolt vállalkozások 2021-hez képest összességében 10 százalékos növekedést értek el, amivel megelőzik a globális gazdaság bővülését.
Az ukrán korrupciómegelőzési ügynökség szerint az üzletlánc aktívan támogatja az orosz megszállókat és a háborút.