Európa legnagyobb haszonjárműakkumulátor-gyárát építené Törökországban a Ford
Az elektromos furgonokba is rengeteg akkumulátor kell.
Az elektromos furgonokba is rengeteg akkumulátor kell.
Nyolcezer brit utast kérdeztek meg arról, milyen tapasztalataik vannak a légitársaságokról.
Új javaslatot várnak a dolgozók az Auditól.
Nagy-Britanniában sikerrel zárult a kísérleti program, melynek keretében szerdát szabadnapnak nyilvánították. A 61 cégből 56 ezért továbbra is kitart a négynapos munkahét mellett. A baj csak az, hogy Nagy-Britannia sereghajtó a munkatermelékenység növekedésében a G7 országok között.
A másodállásban működtetett kis vállalkozás nem bírja a drasztikus energia- és élelmiszeralapanyagár-emelkedést.
43 százalék likviditáshiánnyal küzd.
Az érintett termékekből az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet vizsgálatai gyógyszerhatóanyagot mutattak ki.
Ez persze ügyfelenként mindössze 1500 forint levásárolható kreditet fog jelenteni, és azok kapják, akik 2021 folyamán azonnali ajánlatra kattintva vásároltak a platformon.
A fizetésemelések mértéke jóval elmarad a munkavállalók által elvárt szinttől.
“A szankciók miatt nem veszélyesebb az Aeroflottal repülni” – így próbálta megnyugtatni a közvéleményt az orosz légitársaság feje, aki nagyon is tisztába lehet azzal, mit jelent, ha az Airbus és Boeing-flotta nem jut pótalkatrészhez Oroszországban.
Nincs meg a piaci bizalom.
A Disney és a Starbucks után az Amazon is visszarendeli a dolgozókat a távmunkából, igaz, csak heti három napra.
A szállítmányozók és a vendéglátók vannak a legrosszabb helyzetben.
A kemencét tavaly augusztusban kezdték hűteni, márciusra tervezték az újraindítást, de most biztosan nem fogják azt beizzítani. A létszám is a felére csökkent.
A magyar állam 10,2 milliárd forintot áll az összegből.
Életre kelt az acélgyártás szívének tekinthető kohó, és megtörtént az első nyersvascsapolás is.
Susan Wojcicki a kezdetektől a Google csapatának tagja volt, az utóbbi kilenc évben a cég által felvásárolt videómegosztót vezette.
Drágább lesz a csoki, a szesz, a leveskocka, a fagyi és a macskakaja is.