Különleges vírus fertőzi a gépeket
Először azt hitték, a játékfejlesztő cégek akarnak csalni, aztán kiderült, hogy ők maguk egy kiberbűnözői csoport áldozatai. A Winnti csoport vírusa a maga nemében az első.
Először azt hitték, a játékfejlesztő cégek akarnak csalni, aztán kiderült, hogy ők maguk egy kiberbűnözői csoport áldozatai. A Winnti csoport vírusa a maga nemében az első.
Meghalt 96 éves korában Hilary Koprowski, a gyermekbénulás elleni szer kifejlesztője.
A Kaspersky Lab eddig nem ismert célzott támadásokat azonosított. Ez az első alkalom, amikor a támadás alapját egy olyan rosszindulatú vírus adja, amelyik kifejezetten Android operációs rendszerrel futó eszközöket céloz. A rosszindulatú támadás célja, hogy manipulálja a DOC, XLS vagy PDF kiterjesztésű dokumentumokat. Minket szerencsére elkerül.
Naponta kettő-néggyel nő azon emberek száma, akiknél kimutatták a madárinfluenza H7N9 jelű vírusát Kelet-Kínában. A legutóbbi hivatalos jelentés szerint péntekig 38 esetet regisztráltak, tízen meghaltak.
A Kaspersky Lab szakértői két vírust azonosítottak, amelyek a sokak által használt Skype programon keresztül célozzák a felhasználókat. A kiberbűnözők mindkét esetben a social engineering módszert alkalmazták. A támadás során a kiberbűnözők ráveszik a felhasználókat, hogy kövessenek egy ártalmatlannak tűnő linket, amelyet érdekes fotóval vagy videóval illusztrálnak. Továbbá a csalás része, hogy kamu Skype azonosítókat hoznak létre, amelyek segítségével rosszindulatú hivatkozásokat generálnak.
A közönséges halolajban megtalálható egyik anyag jelentősen csökkenti a súlyos influenza tüneteit, és a jövőben a vírusra gyógyírt jelentő szer alapját is képezheti – vélik japán kutatók.
A Skype-on keresztül terjesztenek hackerek egy olyan rosszindulatú szoftvert, amellyel saját maguknak "bányásztatnak" a mostanában felkapott virtuális pénzből, a Bitcoinból – írja a Finextrára hivatkozva a Portfolio.hu.
Nincs rá bizonyíték, hogy emberről emberre is terjedne az új madárinfluenza-vírust, a H7N9-et, valamilyen más emlős viszont terjesztheti – írja a Washington Post. Járvány még nincs, az oltásra viszont valószínűleg hónapokat kell még várni. Az ÁNTSZ szerint ha heveny, súlyos légúti megbetegedés lép fel egy olyan embernél, aki az elmúlt tíz napban Kínában járt, indokolt a virológiai vizsgálata, illetve a vele kapcsolatba kerülők járványügyi megfigyelése.
Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) figyelemmel kíséri az újfajta, egyelőre csak Kínába észlelt madárinfluenzás eseteket, és hozzálátott a védőoltás elkészítéséhez.
További négy H7N9 vírusos fertőzést észleltek a kelet-kínai Csiangszu tartományban, amivel hétre emelkedett e megbetegedések száma az országban. Sanghajban két embert ölt meg a madárinfluenza újnak számító vírusa - jelentette a Hszinhua hírügynökség kedden.
A Secunia biztonsági cég beszámolóiból rendszeresen megtudható, hogy melyek az aktuálisan legtöbb veszélynek kitett programok. Éves összesítésükben most hat olyan szoftvert emeltek ki, melyekből legalább három-négy szinte minden gépen megtalálható.
A vírusok toplistáját lassan egy éve vezeti egy olyan víruscsalád, amely ellen korántsem nehéz a védekezés. Eközben az online csalók ismét az álláskeresőket szemelték ki maguknak.
Az új, SARS-szerű koronavírus veszélyére hívta fel az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ az állami és helyi egészségügyi hatóságok figyelmét, hangsúlyozva, hogy a vírus okozta fertőzés halálos kimenetelű is lehet. A fertőzés tünetei közé sorolják az akut légzőszervi megbetegedést, a lázat, a köhögést és a ziháló lélegzést. Feltételezik, hogy állat – egy tanulmány szerint denevér – lehet a forrása.
A G Data víruslaboratóriumának információi szerint az elmúlt hónapokban tömegével jelentek meg az új andoridos kártevők, a bűnözők ráadásul egyre összetettebb támadásokat valósítanak meg. Minden második percben megszületik egy új androidos vírus.
Egy különösen veszélyes kormányzati szervek kémkedésére specializált rosszindulatú programot azonosított a Kaspersky Lab. Itthon is azonosították.
Az európai bankok számára sem ismeretlen, magyar ügyfeleket is megkárosító Zeus most a legnagyobb japán pénzintézeteket vette célba.
Feltörték az egyik legismertebb amerikai tévés hálózat, az NBC weboldalát, és vírust helyeztek el rajta a látogatók számára.
Eljárást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya egy internetes vírus miatt, amelynek terjesztésével a számítógép rendőrségi blokkolására hivatkozva csalnak ki pénzt az emberektől.
Már kilenc hónapja nem talál legyőzőre az Autorun a károkozók tízes top listáján. Ezért leginkább a rengeteg frissítetlen Windows rendszer okolható. Egy friss tanulmány szerint a népszerű és közkeletű kártevők által kihasznált exploitok legalább kétévesek vagy még ennél is korábbiak.
Az utóbbi két hétben Magyarországon csak mérsékelten nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma, lassan terjed az influenza. A megbetegedések száma még mindig a járványküszöb alatt van - derül ki az Országos Epidemiológiai Központ friss jelentéséből.