#vízdíj



Beszavazták a szemeteseket és a vizeseket is a rezsitörvénybe
 

Beszavazták a szemeteseket és a vizeseket is a rezsitörvénybe

A most elfogadott jogszabály értelmében a szolgáltatók júliustól a tavaly áprilisi ár legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegének 90 százalékát kérhetik el a szemétszállításért, míg a víz- és a csatornadíjak az idén januári összeghez képest csökkennek tíz százalékkal

MTI MTI


Fidesz: júliusban várható az újabb rezsicsökkentés
 

Fidesz: júliusban várható az újabb rezsicsökkentés

Az eddigi 10 százalékos rezsicsökkentés törvényben rögzítését, a szolgáltatók "túlhatalmának" korlátozását, és a júliusra várható további árcsökkentések megalapozását célozza a rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslat – mondta a fideszes előterjesztő az Országgyűlés keddi ülésén.

MTI MTI

Újabb rezsicsökkentésről vitázik ma a Ház
 

Újabb rezsicsökkentésről vitázik ma a Ház

Az Országgyűlés mai ülésén a kormányzati rezsicsökkentéshez kapcsolódó újabb törvényjavaslat tárgyalásával folytatja munkáját: a fogyasztói áram- és gázár mérséklése után ezúttal a víz-, a csatorna- és a szemétszállítási díjak csökkentéséről vitázhatnak a képviselők.

MTI MTI



Emelkedtek a víz- és csatornadíjak
 

Emelkedtek a víz- és csatornadíjak

Az állami tulajdonú vízművek által felszámítható ivóvíz- illetve csatornahasználati díjak december 24-től részben emelkedtek, a vidékfejlesztési miniszter erről szóló rendelete a Magyar Közlönyben jelent meg.

MTI MTI



Nő a víz- és csatornadíj jövőre
 

Nő a víz- és csatornadíj jövőre

A jövő évi - állami tulajdonban lévő közüzemi - ivóvíz- és csatornadíjak 4,2 százalékkal, az idei 4,5 százalékos infláció alatt nőnek - ezt tartalmazza a vidékfejlesztési miniszter rendelettervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.

MTI MTI

Debrecenben szinte minden drágul
 

Debrecenben szinte minden drágul

Díjemelésekről döntött csütörtöki ülésén a debreceni közgyűlés: a cívisvárosban jövőre drágul a parkolás, a tömegközlekedés, a temetkezés, a kéményseprés, valamint emelkednek a víz- és csatornadíjak.

MTI MTI


Kinek a fejét verik a rezsiplafonba?
 

Kinek a fejét verik a rezsiplafonba?

Borítékolhatóak a viták amiatt, hogy a kormány országosan egységes víz-, csatorna- és szemétdíjat szeretne bevezetni. A kiterjesztett hatósági árazás bevezethetőségén az sem könnyít, hogy a lakossági áram és a gáz jó ideje hatósági áras, és hogy a távhőt éppen most vonják be e regula alá.

Király Dávid - Szabó M. István Király Dávid - Szabó M. István


Győrben egyszerűsödnek a vízdíjszámlák
 

Győrben egyszerűsödnek a vízdíjszámlák

Ősztől egyszerűbb, áttekinthetőbb víz-, és csatornadíjszámlákat kapnak a jelenleginél a fogyasztók a győri központú Pannon-Víz Zrt–től – közölte a társaság elnök-vezérigazgatója az MTI érdeklődésére pénteken.

MTI MTI

Átvenné az ellenőrzést az állam a vízdíjak fölött
 

Átvenné az ellenőrzést az állam a vízdíjak fölött

Miért kellene Mari néninek megfizetnie az utcája végén működtetett kemping veszteségét, ha nem ő jár oda sátorozni? Efféle dilemmával küzdenek évek óta a vízügyi szakemberek, mivel számos településen olyan költségeket építenek be a víz- és csatornadíjakba, amelyeknek semmi közük sincs a közszolgáltatáshoz.

hvg.hu hvg.hu