Kinek a fejét verik a rezsiplafonba?

A parlament őszi ülésszakának kezdetén az Orbán Viktor által ismertetett, hat fejezetből álló „országvédelmi terv” egyik pontja a közüzemek hatósági árazásának kiterjesztéséről szólt. Vagyis arról, hogy a kormány az áram és a gáz után a szabályozási finisébe lépett távhő-, valamint a víz- és csatorna-, illetve a szemétdíjak esetében is állami ármeghatározást lát szükségesnek.

 

Jogos igény az átláthatóság

A közművek árképzésével kapcsolatban minimum kétféle fogyasztói elvárás fogalmazható meg. Egy: a vevő azért fizessen, amit a közműveken „elfogyaszt”. Kettő: a havi számlán olvasható tételek átláthatók és értelmezhetők legyenek. Elnézve a mai közüzemi számlákat, nem ez a helyzet. Ezekkel az igényekkel időről időre szembemegy a „nem drágul a gáz ára” típusú politikai populizmus, amikor a választók kedvéért az állami kézben tartott hatósági árazás elszakad a piaci realitásoktól. Ennek a végeredménye mindig az, hogy a szolgáltatókkal szemben felgyülemlett tartozásokat egy napon ki kell egyenlíteni.

A gázszektorban ez már többször lezajlott, de lényegében az utóbbi évekre sikerült a szisztémát önfenntartóvá tenni. A kormány tavaly azonban a gáz- és az áramszektorra is ármoratóriumot rendelt el, amit aztán az idén márciusban a távhőszolgáltatókra is kiterjesztett. Az árfeszültség nő, a szolgáltatók valós üzemeltetési költségét és méltányos hasznát pedig egy nap meg kell majd fizetni.

Szakmai körökben ugyanakkor arról nincs vita, hogy részben épp a politikai kontárkodást megelőzendő, szükség volna a közművek árképletének transzparensebbé tételére. A hogyan azonban egyelőre megválaszolatlan kérdés.

Távhő: problémák borítékolva

A nehézségek bemutatására jó példa a távhő hatósági árazása, melyen jelenleg is barkácsolnak. Míg a gáz- vagy áramszolgáltatók tőkeerős multicégek, a távhősök jellemzően önkormányzati tulajdonban vannak, ezért az előbbieknél alkalmazott "most egy ideig nyelje le a költségeket"–technika utóbbiak esetében szinte egyáltalán nem járható út. A hatósági árszabályozás esetükben ráadásul mintegy száz, nagyon különböző tulajdonosi struktúrájú, fogyasztói körű, fejlettségű és infrastruktúrájú céget gyömöszölne be közös ernyő alá.

E szolgáltatók közös jellemzője, hogy szinte mind gázmotorral termelnek, ugyanakkor egyéb műszaki paramétereikről nincsenek egységes szerkezetű és megbízható adatok. Ez azért probléma, mert a Magyar Energia Hivatalnak (MEH) sok esetben nem megfelelő vagy hiányos adatot adtak le a hatósági ár megállapításához szükséges adatbázisba. Olyanokra kell például gondolni, hogy nem tudták megmondani, mennyi a hálózaton elillanó távhőveszteségük vagy pontosan mennyi az erőművektől kapott hőmennyiség. E kezdeti pontatlanságok az egész rendszerre hatással lehetnek, miután ezen első verziójú adatbázis segítségével állapítanák meg az árat.

Hasonló részletességű adatbázis egyébként a víz-, a csatorna- és a szemétdíj megállapításához sincs, sőt egyelőre olyan jogszabály se, amelyik előírná, hogy ezeket az adatokat melyik szervezet jogosult bekérni. Márpedig ilyen kulcsadatoknak a szakszerű összerendezése nélkül a hatósági árképzés is elképzelhetetlen.

Bizonytalan adatokból építkeztek

A távhős adatgyűjtés során mindezek tetejébe az is nyilvánvalóvá vált, hogy a többségében önkormányzati tulajdonú távhőcégek által megállapított ár sok esetben magasabb volt, mint amennyit a piac indokolt volna. Ennek általában az az oka, hogy az önkormányzatok ebből támogatták például a helyi uszoda fűtését, a temető karbantartását, vagy a szemétszállítás egy részét. Normális esetben ezeket az önkormányzatok nem finanszírozhatnák így, de a települések költségvetési egyensúlyban tartásának e módja meglehetősen gyakori.

A távhő hatósági árazásába egyébként már a Gyurcsány-kormány bicskája is beletört. Akkor a még többségében szocialista vezetésű önkormányzatok fúrták meg az elképzelést, és most is az a nagy talány, hogy az újraárazást mennyire kell majd minden városvezetésnek komolyan vennie. Az például szinte borítékolható, hogy Debrecen a hatósági áras távhővel rosszul fog járni, de hogy a politikai alapú kivételgyártás hány esetben puhítja majd fel a rendszert, az megjósolhatatlan.

Jelenleg ott tart az ügy, hogy a MEH augusztus végén megküldte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba a javaslatcsomagját, melyben jelezte: a bekért adatok egy részének a pontossága kérdéses.

Az ígért hőalapú árképzésről továbbra sem lehet többet tudni, mint amit Bencsik János energia- és klímaügyi államtitkár szeptember elején mondott: az árképzés alapja a termelők indokolt és igazolt költsége lesz, és az eredetileg a gázpiaci szereplőkre meghatározott, 4,5 százalékos nyereséget ismernek majd el a távhőszektorban is.

A hatósági árszabályozásról a jogszabályt a minisztériumban öntik majd végső formába, és bár az ígéret október elsejei határidőről szól, jogilag akkor sem történik semmi, ha ez nem sikerül. A jelenleg érvényben lévő regula úgy szól, hogy az árbefagyasztás addig tart, amíg a hatósági árat ki nem hirdetik.

Így nézve az egész ágazati rendszerváltoztatást, az most inkább hasonlít vakrepüléshez, mint egy kiérlelt, megfelelően előkészített pályamódosításhoz.

Vízügy: egyelőre kívánságkosár

Óriási szórások vannak országszerte a vízdíjban is. Van olyan magyarországi település, ahol 130, de van, ahol nettó 485 forintot számláznak a vízért köbméterenként. Az erre rakódó csatornadíjak között még több, akár 400 forintot is meghaladó lehet az árkülönbség.

Winkler Tamás, a Dunántúli Regionális Vízmű (DVR) vezérigazgatója a fővárosban és a vidéken alkalmazott vízdíjak közötti különbségek csökkentésének látná igazán értelmét. Annak, hogy az ország több mint négyszáz víziközmű-szolgáltatójának a jelenleg saját hatáskörben meghatározott árai drasztikusan közelítsenek egymáshoz.

Ritter Géza, az Észak-magyarországi Regionális Vízművek vezérigazgatója szerint azzal, hogy valamiféle egységes szempontrendszer szerint képeznék az árakat, húsz éve meglévő aránytalanságot rendezhetnének. Azt is reméli, hogy a jogalkotók „figyelembe veszik majd azokat az domborzati, népsűrűségbeli adottságokat is, amelyek nem a szolgáltatók működési hatékonyságától függnek, de nagymértékben meghatározzák az üzemeltetési költségeket”. Nyilvánvaló, hogy más költségei vannak a víz felszínre hozatalának egy Pécshez hasonló hegyes-dombos vidéken, mint mondjuk az Alföldön, Debrecenben. (A pécsi közmű-vitában előszeretettel hozták fel azt az érvet, hogy mennyivel olcsóbb a vízdíj Debrecenben, mint Pécsen.) Vagyis a szabályozásnak figyelembe kellene vennie a magyarországi víziközmű-rendszer heterogén jellegét, és valamilyen módon differenciálni kellene az egyes szolgáltatóknál jelentkező, az eltérő adottságokból eredő költségkülönbségeket.

Fontos kérdés még, hogy hogyan árazzák be a fejlesztéseket. Ha ugyanis alapvető kormányzati (és vállalati) elképzelés az, hogy ne dráguljon a szolgáltatás (sőt, ha lehet, akkor legyen olcsóbb), akkor a szükséges fejlesztések költségeit nehéz lesz érvényesíteni az árban. Az Észak-magyarországi Regionális Vízműveknél ismert koncepció szerint a szolgáltatás bevételeinek egy részét kötelező fejlesztésekre fordítani. Ha ezen csatornázás is érthető, akkor az még az Új Széchenyi-tervvel is összecseng. Ebben szerepel az is, hogy a jelenlegi 70 százalék körüli országos csatornázottság mutatóját 2015-ig 85-90 százalék körülire kellene emelni. Ez mind olyan vállalás, amit az árképzésnek is figyelembe kell vennie.

Fővárosi szemétkedés

Budapesten összesen 800 ezer háztartásból szállítják el a szemetet, aminek díja havonta, háztartásonként átlagosan 1800 forint – tudtuk meg a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivőjétől. Szűcs Panni elmondta, a Fővárosi Közterület-fenntartó (Főkefe) Zrt.-t felügyelő szervezet a szemétdíjak megállapításakor a kukák űrtartalmát és a hulladék elszállításának gyakoriságát is figyelembe vette, ennek köszönhetően egy kertvárosi háztartás nem annyit fizet az egységnyi hulladék után, mint egy panellakás. A szemétszállításért Budapesten többet kell fizetni, mint vidéken, a díj ugyanis az elszállításon túl tartalmazza a kezelést, az ártalmatlanítást, az évi egy lomtalanítást, valamint a szelektívhulladék-szigetek működtetését.   A cégnél jelenleg azzal számolnak, hogy ha a szemétszállítási díjat hatósági árban határoznák meg, az a szemét szállítását és további kezelését önmagában nem befolyásolná. Ám, ha a hatósági ár alacsonyabbra kerülne, mint amit a Fővárosi Közgyűlés megszabott, az olyan fejlesztéseket, beruházásokat veszélyeztetne, mint a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés vagy a lomtalanítás.