#vörösiszap-katasztrófa



 

"Nem tudjuk feldolgozni" - megkezdődött a vörösiszap-per

Mindössze ötven pár gumicsizmával járult hozzá a Mal Zrt. a vörösiszap-katasztrófa elhárításához az első napon – áll a vádiratban, amelyet hétfőn olvastak fel a Veszprémi Törvényszéken a büntetőper első tárgyalási napján. A tíz ember halálát okozó tragédiát az ügyészség szerint egy nappal előbb jelezni lehetett volna, de a bíróság előtt álló vádlottak egyike még le is tagadta a tűzoltóknak, hogy átszakadt volna a tározó fala. A sértettek kárigénye százmilliókra rúg, a védelem háromezer oldalas szakvéleménnyel készül.

Kovács Áron Kovács Áron


MSZP:
 

MSZP: "többen is jól jártak" a vörösiszap kármentesítéssel

Egy új vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az MSZP a 2010-es kolontári vörösiszap-katasztrófa után született kormányhatározatok végrehajtásának és a közpénzek felhasználásának vizsgálatára - jelentették be szocialista politikusok keddi sajtótájékoztatójukon.

MTI MTI



Nyár végén kezdődhet a kolontári iszapkatasztrófa tárgyalása
 

Nyár végén kezdődhet a kolontári iszapkatasztrófa tárgyalása

Várhatóan a nyár végén, az ítélkezési szünetet követően veheti kezdetét a vörösiszap-katasztrófa ügyében induló büntetőper a Veszprémi Törvényszéken - közölte Kahler Frigyes, a törvényszék szóvivője szerdán. Az ügyet - amelyben tizenöten, köztük a cég vezetői állnak majd a törvényszék elé - legalább egy évig tárgyalják majd.

MTI MTI




Januárban befekeződik a vörösiszap-átrakók rekultivációja
 

Januárban befekeződik a vörösiszap-átrakók rekultivációja

Az időjárás függvényében januárban befejezik a vörösiszap-katasztrófa sújtotta térségben azoknak az átrakóknak a rekultiválását, amelyekbe a vízfolyások kotrásából származó szennyező anyagot vitték, mielőtt azt az ajkai timföldgyár területén kijelölt lerakóba szállították - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI érdeklődésére.

MTI MTI

Lehetővé tennék a Mal államosítását
 

Lehetővé tennék a Mal államosítását

Megteremtené a jogalapot az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága arra, hogy a vörösiszap-katasztrófát okozó Magyar Alumíniumipari Zrt - t (Mal) államosítsák, ha nem tudja kifizetni a rá kirótt bírságot.

hvg.hu hvg.hu


Népszabadság: einstandolták a vörösiszap-adományokat?
 

Népszabadság: einstandolták a vörösiszap-adományokat?

A Magyar Kármentő Alapba (MKA) egy év alatt befizetett, a kamatokkal együtt több mint kétmilliárd forintra növekedett pénzadomány mindössze hatodát, hozzávetőleg 350 millió forintot fordítottak november elejéig a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa károsultjainak közvetlen megsegítésére - írja a Népszabadság. Az érintettek a lap szerint azt mondják, a kormány rátette a kezét a civil adományokra.

hvg.hu hvg.hu

Devecser, Kolontár: a legtragikusabb nap személyes krónikája
 

Devecser, Kolontár: a legtragikusabb nap személyes krónikája

2010. október 4-én, a szokásos parlamenti viták közben, kora délután érkezett a hír: „Átszakadt a tározó - iszapömlés Devecsernél”. Első pillantásra ez nem mondott nekünk sokat, hiszen addig kevesen láttunk a szerkesztőségben „iszaptározót”. Valamilyen patakra gondoltunk, amely esetleg megáradt; a hírnek csak a közepén szerepelt a „vörösiszap” szó. Aztán egyszer csak ömleni kezdtek az igencsak ellentmondásos információk.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós


Ennyibe került a vörösiszap-katasztrófa utáni újjáépítés
 

Ennyibe került a vörösiszap-katasztrófa utáni újjáépítés

Nettó 5 milliárd 121 millió forintot tett ki a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa utáni komplett újjáépítés Devecserben, Kolontáron és Somlóvásárhelyen - közölte a beruházás fővállalkozója, a VeszprémBer Zrt. vezérigazgatója pénteken. A mentés, helyreállítás teljes számlája 35,5 milliárdra rúg.

MTI MTI

Iszapömlés: még tart az élővizek medrének kotrása
 

Iszapömlés: még tart az élővizek medrének kotrása

Tovább folytatódott a külterületek mentesítése az elmúlt héten a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa térségében: a szakemberek a kolontári halastó, a Marcal folyó és a Torna-patak medrének kotrásán dolgoznak - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szombaton az MTI-vel.

MTI MTI