Az Anonymous szerint az orosz kémelhárítás szivárogtatta ki a Zelenszkij elleni merénylet tervét
A hackercsoport arra számít, hogy ez egy Kremlen belüli hatalmi harc kezdetét jelenti.
A hackercsoport arra számít, hogy ez egy Kremlen belüli hatalmi harc kezdetét jelenti.
Az ukrán elnök évekkel ezelőtt komikusként szerzett hírnevet.
Az ukrán elnök korábban ismert humorista volt, több filmben és sorozatban is szerepelt, sőt, az ukrán Dancing with the Stars című vetélkedőt is megnyerte 2006-ban a táncpartnerével.
Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács ezután listázni fogja azokat, akik szerintük oligarchának minősülnek.
„A válasz erőteljes lesz” – ígérte az elnök Volodimir Zelenszkij.
A kiszivárgott értesülések szerint Denisz Smihal miniszterelnök-helyettest javasolta Zelenszkij kormányfőnek.
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nem fogadta el a tavaly hivatalba lépett kormányfő, Olekszij Huncsaruk lemondását. Az elnök egyben két hetet adott a hatóságoknak, hogy kiderítsék, ki készítette az ukrajnai belpolitikai válságot kiváltó hangfelvételt, amelyen Honcsaruk azt mondta, Zelenszkijnek nagyon primitív elképzelései vannak a gazdaságról.
Komoly szópárbaj alakult ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Julija Timosenko egykori kormányfő között, s az utolsó fordulóban a most ellenzékben lévő Timosenko arra emlékeztette az ország polgárait, hogy volt idő, amikor a humoristából lett államfő még azzal próbálta növelni ismertségét, hogy a péniszével szólaltatott meg egy zongorát. Vagy legalábbis úgy tett, mintha.
Büntetés terhe melletti idézést küldött Rudy Giulianinak, Donald Trump amerikai elnök személyes ügyvédjének hétfőn a washingtoni képviselőház három bizottsága az Ukrajnával kapcsolatos vizsgálatok ügyében.
Donald Trump amerikai elnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és más politikusokkal folytatott telefonbeszélgetéseire is kíváncsiak az amerikai törvényhozók - jelentette ki Adam Schiff, a képviselőház hírszerzési bizottságának vezetője vasárnap egy televíziós műsorban.
Joseph Maguire szerint példa nélküli a most kitört botrány.
Arra kíváncsiak, hogy az amerikai elnök egy júliusi telefonbeszélgetésben valóban nyomást gyakorolt-e Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre Joe Biden és fia jövedelmező ukrajnai ügyleteinek feltárása érdekében.
A szén árának meghamisításával több száz milliárd forinttal többet fizetettek ki az ukránokkal 2016 és 2017 között.
Abszolút többséget is szerezhet a vasárnapi ukrajnai parlamenti választáson az új államfő, Volodimir Zelenszkij által pár hónapja alapított párt, a Nép szolgálója. Ha valóban nagyarányú lesz a győzelem, véget ér a „király királyság nélkül” időszak: az elnökválasztás óta eltelt hónapokban ugyanis Zelenszkij keze meg volt kötve, a parlament képviselői és a korábbi elnök, Petro Porosenko még hatalomban maradt emberei ahol tudták, ott gáncsolták a színészből lett államfő reformjait.