Meghalt a Papa was a Rollin' Stone szerzője, Barrett Strong
A legendás Motown kiadó egykori zeneszerzője 81 éves volt.
A legendás Motown kiadó egykori zeneszerzője 81 éves volt.
hvg.hu
Verlaine, aki a Television alapítója és frontembere volt, 73 éves korában hunyt el.
Németh Róbert
A Surrender című könyv nem csak szerelmek és barátságok története, de sorvezető a rock and rollhoz is.
A Kádár-korszak ismert polbeat énekesét beszervezte ugyan az állambiztonság, de jelentéseiben nem ártott senkinek. Őt is megfigyelték viszont: egy 40 éve, 1983. január 21-én kelt napi információs jelentésben arról beszélt az ügynöknek többek között, hogy már látta a Beszélő negyedik számát.
hvg.hu
Több mint 150 millió eladott lemezzel a kanadai előadó minden idők egyik legsikeresebb zenésze.
hvg.hu
A zenekarnak a szervezők esélyt akartak adni, ám a viharos ellenvélemények hatására végül úgy döntöttek, hogy sem a Rock am Ring, sem a Rock am Park fesztiválon nem léphet színpadra a Pantera.
hvg.hu
Az F.O. System a ’90-es évek kultikus underground zenekara, egyetlen lemezük jelent meg, és 1991-ben be is fejezték a közös zenélést. Most azonban megtörték a 33 éves csendet.
hvg.hu
62 éves korában elhunyt Kovács László, akit Stone néven a 2012-es X-Faktorban ismerhettek meg a nézők.
hvg.hu
A kanadai punk-rock csapat tavaly bepótolta a 2020-ban elmaradt koncertjét, idén június 7-én pedig visszatér a Budapest Parkba, hogy a rajongók repetázhassanak.
hvg.hu
Az énekes egy olyan országban lépett fel, ahol súlyosan sérülnek az emberi jogok.
hvg.hu
Néhai fia, Benjamin Keough és apja, Elvis Presley mellett a Graceland-birtokon helyezték örök nyugalomra. A temetésen jelen volt édesanyja, gyermekei és volt férje, Michael Lockwood is.
hvg.hu
Telente vasárnap van, ma, január 22-én lenne 80 éves Cseh Tamás. Eszünkbe jutott, megemlékezünk róla.
Németh Róbert
A furának tűnő koprodukciót a rapper árulta el egy posztban.
hvg.hu
A Pink Floyd nem csinált mást, mint a The Dark Side of the Moon című kultikus lemezük ötvenedik évfordulója alkalmából megváltoztatták a Facebook-profilképüket. Aztán elszabadult a pokol.
hvg.hu
A Byrds és a Crosby, Stills, Nash & Young legendás gitárosa 81 éves volt.
hvg.hu
Tavalyi visszatérését követően már második klipjét mutatja be a Kispál és a Borz. A Rózsaszín után most a Mocsár című dalra készült kisfilm, amit elsőként a hvg.hu mutat be.
hvg.hu
Miközben a nyugati országokban milliók várják a Spotify Wrapped összegzését arról, hogy milyen és mennyi zenét hallgattunk az elmúlt évben, Oroszországban erre hiába vártak a felhasználók. A Rigában működő Meduza című orosz lap a VKontakte és a Yandex Music toplistáit elemezve mutatta be, miről árulkodik, hogy mi kerül ma a toplistákra.
hvg360
Az énekes azt is elmondta, több hírportált be fog perelni azért, ahogyan kisfia elvesztését kezelték.
hvg.hu
A konfliktus amiatt robbant ki, hogy a férje, Gerard Piqué elhagyta az énekest egy 22 éves nőért. Shakira ezt nehezen viselte, így dalba öntötte rosszallását.
hvg.hu