#zene

Befutás előtt a budapesti éjszaka legeredetibb hangja

Régóta várt áttörés küszöbére ért egy Magyarországon sokszor igazságtalanul lekezelt műfaj, az egy szál gitárral is komplett zenekarokat lepipáló énekes-dalszerzői vonulat. Upor András első lemezét hallgatva minden esély megvan rá, hogy Cseh Tamás után újra komolyan vegyünk egy egyedül kiálló zenészt a színpadon. Egy magyar dalszerző útja egy ohiói könyvtártól a londoni kitérőn keresztül az itthon teljesen újszerűnek ható debütálásig.



Így lett Pozsony napokra a rock fővárosa

Hogy lehet, hogy a Budapesthez képest álmos Pozsonyban előbb rendeztek olyan fesztivált, ahol sorra tűnnek fel a zeneipar fejesei? A Waves-en ugyanis ez a helyzet: a belváros napokra megtelik élettel, egyszerre 13 klubban mennek a koncertek, a közönségben pedig komoly nagyágyúk nézik a szinte ismeretlen fellépőket. A megoldás sok tényezős, és Bécs közelsége körülbelül annyira fontos a képletben, mint a szlovák underground egyik veteránja.





Teszt: mennyire ismeri a zenét?

Az ember legősibb kifejezési formája a zene, ősibb, mint a nyelv. Az UNESCO Nemzetközi Tanácsa a világhírű hegedűművész és karmester, Yehudi Menuhin kezdeményezésre nyilvánította október 1-jét a Zene Világnapjává. 1975 óta ezen a napon világszerte a zeneművészet legnagyobb alakjaira emlékezünk. Mi most egy klasszikus zenei teszt kitöltésére biztatjuk olvasóinkat.


Újjászületik a Pink Floyd mesterműve

A klasszikus zenedarabok rangjára emelheti közel negyven év után a The Wallt, hogy a Pink Floyd kreatív géniuszának, Roger Watersnek a megvalósításában készült filmes változatot a maradandó műveket prezentáló Event Cinemas program keretében mutatták be világszerte egy időben – írja az e heti HVG.


Jön a legszórakoztatóbb dán zenekar Budapestre

A Dürer kertben koncertezik csütörtök este a WhoMadeWho, akik egyszer már őrületbe kergették a pesti elektropop-híveket. Ezúttal is vérbeli skandináv zenei humorra és igazi önfeledt bulira lehet számítani.











Kecskeméti stúdióból is vezet út a londoni színpadokig

Fogták magukat és leszerveztek maguknak egy európai turnét, és életük élményét köszönhetik annak az intenzív egy hónapnak. A Run Over Dogs zenekar ezúttal már egy vadiúj nagylemezzel indul az európai klubokba, mivel azt vallják, ez az album már kint is simán megállja a helyét. Új lemezük megjelenése után, még a pesti lemezbemutató előtt beszéltünk az ígéretes rockzenekarral, akiknek továbbra is a Queens of the Stone Age az etalon, és a pálinka a titkos fegyver.