Gigantikus koncerttel tért vissza a BTS (fotók, videók)
Százezres tömeg várta a BTS visszatérését Szöulban. A világ egyik legsikeresebb popegyüttese négy év kihagyás után adott újra koncertet.
Százezres tömeg várta a BTS visszatérését Szöulban. A világ egyik legsikeresebb popegyüttese négy év kihagyás után adott újra koncertet.
HVG
Korábban többek közt Azahriah, Dé:Nash, az Ivan and the Parazol, Co Lee és a Hétköznapi Csalódások nevével hirdették a rendezvényt.
HVG
„A félelem és gyűlölet kora lejárt” – írja Vitáris Iván.
HVG
Ők egy hivatalos emlékkoncertre készülnek.
HVG
Új dalában Lil Frakk egyértelműen utal a drogügy klubbezárás-hullámra.
HVG
Két nappal a választások előtt a Hősök terén rendez Rendszerbontó Nagykoncertet több mint 30 előadóval a Polgári Ellenállás.
HVG
Öt napon át, napi 4-5 műsorsávban lépnek fel majd a fesztiválon olyan hazai előadók a Park színpadán, mint Beton.Hofi, Pogány Induló, Co Lee, Majka, a Bëlga, a Tankcsapda, a Kispál és a Borz, valamint a Quimby. A Sziget idején a Parkban is lesznekj - a szokásos módon - koncertek.
HVG
A Tóth Vera és Tóth Gabi testvéri kapcsolatát sok konfliktus terheli. Erről beszélt az Én Kék Zónám című podcastben nemrég Tóth Vera.
HVG
A heavy metal legendák nyáron Európa-turnéra indulnak, amely szeptember 1-jén Budapestet is útba ejti.
HVG
Robbanásszerűen nő a halláskárosult gyerekek aránya világszerte és Magyarországon is. Hazai szakértők kidolgoztak egy hatlépcsős zajkockázati rendszert, és évek óta sürgetik a törvényi szabályozást is, egyelőre kevés sikerrel.
Az amerikai popénekes 1,6 millió eladott példánnyal vezeti a listát The Life of a Showgirl című albumával, őt követi Sabrina Carpenter és Kendrick Lamar, de még a Fleetwood Mac és Michael Jackson is felfért a top10-be.
HVG
Curtis szerint Majka saját döntése volt, hogy nem kíván szerepelni az egykori zenésztársáról szóló, több mint százmilliós állami támogatásból készülő dokumentumfilmben.
HVG
Új albuma, az Interregnum kevesebb mint egy hónapja jelent meg, de sok dalt már erről is kívülről fújt az elsősorban Z generációs fiatalokból álló közönség, akik legalább annyira élvezték az előadó legbensőségesebb dalait, mint a mocskosfideszezést. Beszámoló a rapper duplakoncertjének első napjáról, ahol Beton.Hofi a gyerekkori álmát váltotta valóra.
„Aranybula” jelmezes rajongók, videós nosztalgia az élő koncerten, pogókörök és két hamis hangra épített lehengerlő show. Kétségtelenül ez év legkülönösebb kulturális eseménye kezdődött pénteken, amelynek során a magyar YouTube egyik legismertebb – nem zenész – párosa hétszer tölti meg az MVM Dome-ot.
A tavaly drogügybe keveredett rapper új számában az aktuális közéleti történésekre is reflektál.
HVG
A korábban főként paródiavideóiról ismert youtuber testvérpár pénteken telt ház előtt lép fel az MVM Dome-ban.
HVG
Az angol énekes a spanyol város történelmi negyedében foglalt szállást, szerinte ez okozta a bajt.
MTI
Boros Attila a Ki nyer ma? című rádióműsor játékvezetőjeként szerzett szélesebb körű ismertséget.
HVG