Használni kezdte a beélesített fegyvereket a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A független sajtón és egy civil szervezeten próbálja ki először a magyar szuverenitást védelmező hivatal képességeit a kormány.
A független sajtón és egy civil szervezeten próbálja ki először a magyar szuverenitást védelmező hivatal képességeit a kormány.
A hivatal a héten a Transparency International és az Átlátszó ellen indított vizsgálatot.
A szövetség szerint az erősen vitatott szuverenitásvédelmi törvényre hivatkozva indított vizsgálatok támadást jelentenek a szabad sajtó ellen.
Jogkörei alig vannak, a Szuverenitásvédelmi Hivatal jelenleg csupán arra alkalmas, hogy kellemetlenkedjen és muníciót adjon a propagandának. A kormány egy független oknyomozó műhely és egy korrupcióellenes szervezet vegzálásával próbálja demonstrálni cselekvőképességét, valójában azonban egészen mást mutat meg.
Kammerer Zoltán szerint, ha a hírek megalapozottak, környezetkárosítás történt, ha pedig nem, akkor rémhírterjesztés.
A saját operációs rendszer mellett egy sajátos laptopon is dolgozhat a Lenovo. A kínai gyártó a héten induló MWC 2024 szakkiállításon ránthatja le a leplet arról, milyen is egy áttetsző képernyővel szerelt notebook.
A projekt eleve többéves késéssel indult meg, annak idején pont kampányidőszakban, és később az is kiderült, hogy az unió pénzén már 2017-ben is 2023-as árakon vásárolt be a rászorulók számára a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság.
Az Átlátszó Portik Tamással készített interjúját a börtönből megszakították és nem is folytatódhatott, a lap emiatt beperelte a magyar államot. Most Polt Péter is állást foglalt az ügyben.
Lázár János sokkal kisebb beruházást ígért a környezetvédőknek, de ezt nem igazán sikerült betartani az új közbeszerzési kiírás szerint.
A portál szerint Magyarországon az ügy következtében sérült a sajtószabadság és ezért fordulnak Strasbourghoz.
Az Átlátszó, ha az interjú megvalósult részét nem is publikálhatta, a beküldött kérdéseket nyilvánosságra hozta.
Ha az Apple nem csinál ilyet, hát elkészíti ő maga – vallja minden bizonnyal az a Ken Pillonel, aki már nem először készít egyedi változatokat a cég termékeiből. A legújabb ötlete sem lóg ki a sorból.
Később technikai problémákra hivatkozott a bv-intézet, az újságírók szerint „a videó kiváló minőségben ment, minden látható és hallható volt".
Biró Ferenc nem hiszi, hogy meg kellene indokolnia, miért nem mutatta meg egy újságírónak a kikért dokumentumokat, de végül közérdekű adatigénylésre elküldte a szerződéseket az Átlátszónak.
Az egész persze uniós pénzből ment, így senkit nem zavart, hogy egy liter tej 2017-ben(!) 516 forintért került bele a segélycsomagba.
Filemon Mihály nyírmártonfalvai polgármester nemcsak sajtóhelyreigazítást, de bocsánatkérést is követelt az Átlátszótól, de a perre el sem jött.
Nem indokolták meg, hogy mi tartott ennyi ideig.
Filemon Mihály szerint az erdő nélküli lombkoronasétányról több pontatlanság is szerepel az arról beszámoló Átlátszó cikkében, de a lap szerint az adatok így szerepelnek az okiratokban, és nincs mit javítaniuk.
Négy év alatt kilencszeresére növelte árbevételét Mészáros M1 Autókereskedő Kft. amely érdekesen kiírt közbeszerzéseket nyer, úgy, hogy másfélszeres áron szállítanak a versenytársakhoz képest. Még a Rogán Antaléknak szállító flottakezelőt is rendre lenyomják.
Rogán Antaléktól azonban jutott pénz az ATV-nek és az RTL-nek is.