#Észak-Korea

Délről nyugodtnak tűnik Észak-Korea
 

Délről nyugodtnak tűnik Észak-Korea

A szöuli elnöki hivatal szerint nem érzékelhető semmiféle változás Észak-Korea mindennapjaiban, noha Phenjan ismételten támadással fenyegeti Dél-Koreát és az Egyesült Államokat.

MTI MTI

A magyar babtisták nem érzékeltek feszültséget Észak-Koreában
 

A magyar babtisták nem érzékeltek feszültséget Észak-Koreában

Egy magyar baptista lelkész és öt társa Észak-Koreában járt, hogy elfogadtassák a mozgássérültek rehabilitációját segítő programjukat. A déli oldalon nem láttak mozgást, szokatlan módon katonákat sem, és a keszoni ipari övezet is csendes volt. A fővárosban szabadon közlekedhettek, továbbá új épületeket, üzletközpontokat, az utcán pedig békés járókelőket és görkorcsolyázó gyerekeket láttak.

MTI MTI

 

"Japán fenyegetésnek van kitéve"

Tokió úgy értékeli, Japán területére, vizeire és légterére, valamint állampolgárainak személyi biztonságára nézve fenyegető Peking kelet-kínai-tengeri magatartása – a több szomszédjával is területi vitában álló szigetország külügyminisztériuma pénteken terjesztette a kormány elé éves jelentését, amelyben ez is olvasható.

MTI MTI

Újabb rakétát töltene a csőbe Észak-Korea
 

Újabb rakétát töltene a csőbe Észak-Korea

Két közép-hatótávolságú mobil rakétát szállított a keleti partjára Észak-Korea a hét elején a dél-koreai Yonhap hírügynökség szerint. Szakértők szerint április közepére időzíthetik a kilövést.

hvg.hu hvg.hu

Ha Kim Dzsong Un támad, megdöntik a rendszerét
 

Ha Kim Dzsong Un támad, megdöntik a rendszerét

Az Egyesült Államok megdöntené az észak-koreai kommunista rezsimet, ha Phenjan nukleáris csapásra, vagy totális háborúra szánná el magát Dél-Koreával és az ország területén állomásozó 28 500 amerikai katonával szemben – közölte csütörtökön amerikai nemzetbiztonsági forrásokra hivatkozva a Washington Times konzervatív napilap.

MTI MTI

Diplomáciai csiki-csukiba bonyolódhat Kína és Észak-Korea
 

Diplomáciai csiki-csukiba bonyolódhat Kína és Észak-Korea

Peking nem hajlandó küldöttet meneszteni Phenjanba, pedig ott szívesen fogadnának egy magas rangú kínai kormányzati tisztviselőt – derült ki csütörtöki kínai sajtóbeszámolókból. Először a kínaiak szeretnének látni ugyanis egy észak-koreai küldöttet.

MTI MTI

Befutott Észak-Korea újabb fenyegetése
 

Befutott Észak-Korea újabb fenyegetése

A keszongi ipari park végleges bezárásával fenyegetőzik Phenjan. A két Koreát elválasztó határ északi oldalán 2004-ben létrehozott övezetben 123 dél-koreai cég tevékenykedik, 53 ezer észak-koreait foglalkoztatva.

hvg.hu hvg.hu



 

"Kegyetlen csapást mérünk" - magyar beszámoló Észak-Koreából

Álcahálóval közlekedő tömegközlekedési eszközökről, mozdonyokról, közömbös tekintetű emberekről, ellenőrzött idegenekről és vihar előtti csendről számolt be magyar Baptista Szeretetszolgálat küldöttségének négynapos észak-koreai útja után az MTI-nek az egyik résztvevő, Lukács Csaba, a Magyar Nemzet újságírója Pekingben.

MTI MTI

Észak-Korea: Amerika egyelőre nem tervez plusz lépéseket
 

Észak-Korea: Amerika egyelőre nem tervez plusz lépéseket

Washington nem tervez a közeljövőben semmiféle kiegészítő lépést az észak-koreai fenyegetésekkel szemben azonkívül, hogy a dél-koreai haderővel közös hadgyakorlatokat tart a térségben – ezt mondta pénteken a Németországban tartózkodó Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának főnöke.

MTI MTI

Egyelőre maradnak a diplomaták Észak-Koreában
 

Egyelőre maradnak a diplomaták Észak-Koreában

Nagyon aggódik az ENSZ a Koreai-félszigeten tapasztalható feszültség növekedése miatt, de egyelőre nem hívja vissza humanitárius feladatokkal megbízott alkalmazottait Észak-Koreából. Az uniós országok diplomatái is maradnak még az országban.

MTI MTI


Szünetel a munka a keszongi ipari parkban
 

Szünetel a munka a keszongi ipari parkban

Szünetel a munka pénteken a keszongi ipari parkban az észak-koreai ünnep, a Fák Napja alkalmából, noha nem ritka, hogy a különleges gazdasági övezetben ünnepnapon is dolgoznak a határidők tartása érdekében - közölte a dél-koreai kormány és több üzleti forrás.

MTI MTI

Nem a haderőn múlik a koreai támadás
 

Nem a haderőn múlik a koreai támadás

Egy esetleges észak-koreai támadás Dél-Korea, Japán, vagy az Egyesült Államok valamely szigete ellen nem a phenjani haderő képességén, hanem azon múlik, hogy az ország vezetője milyen erősnek érzi saját támogatottságát - jelentette ki az MTI-nek csütörtökön Isaszegi János hadműveleti szakértő. Függ továbbá a belső szociális feszültségek alakulásától, valamint attól is, hogy Phenjan "zsarolási taktikájának " eredményeként milyen felajánlásokat tesznek Kim Dzsong Un számára a nemzetközi politika szereplői - tette hozzá.

MTI MTI

CNN: rakéta indulhat nemsokára Észak-Koreából
 

CNN: rakéta indulhat nemsokára Észak-Koreából

Észak-Korea feltehetően azt tervezi, hogy "a következő napokban vagy hetekben" rakétát indít – írta csütörtökön egy névtelenül nyilatkozó amerikai hivatalos személyre hivatkozva a CNN hírportálja. A dél-koreai nemzetvédelmi miniszter megerősítette, hogy Észak-Korea "jelentős hatótávolságú" rakétát szállított keleti partvidékére.

MTI MTI

Fotók érkeztek a feszült Észak-Koreából
 

Fotók érkeztek a feszült Észak-Koreából

Az atomfegyver bevetését is kilátásba helyezte Észak-Korea az Egyesült Államok ellen. A legújabb fenyegetések nyomán az amerikai nemzetbiztonsági tanács Phenjant a háborús retorika beszüntetésére szólította fel. Fotók a térségből.

MTI MTI

Disznófejű nagyúrrá változtatták Kim Dzsong Unt – fotó
 

Disznófejű nagyúrrá változtatták Kim Dzsong Unt – fotó

A magukat az Anonymous csoport tagjainak valló hackerek törték fel csütörtökön az észak-koreai állam több közösségi oldalát és weboldalát. A feltört Flickr-oldalon egy képet is elhelyeztek, amely disznófejű nagyúrként ábrázolja Kim Dzsong Un észak-koreai vezért, egy Mickey egér rajzzal a hasán.

hvg.hu hvg.hu

Japán már felkészült az észak-koreai rakétákra
 

Japán már felkészült az észak-koreai rakétákra

A japán kormányszóvivő csütörtöki bejelentése szerint Tokió "felkészült a legrosszabb eshetőségre is" Phenjan folyamatos fenyegetőzései és provokációi fényében, miközben a védelmi miniszter közölte, hogy Japán az Egyesült Államokkal együttműködve válaszolni fog egy esetleges észak-koreai rakétakilövésre.

MTI MTI