Ál-államtitkár a bíróságon: "munkához szerettem volna jutni"
Részben elismerte felelősségét a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróságon szerdán kezdődött pere első napján az a férfi, aki önmagát államtitkárnak kiadva tárgyalt pályázatokról.
Részben elismerte felelősségét a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróságon szerdán kezdődött pere első napján az a férfi, aki önmagát államtitkárnak kiadva tárgyalt pályázatokról.
Ma kezdődik a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróságon annak a férfinak a pere, aki államtitkárnak kiadva magát pályázatokról tárgyalt.
Lemondásra szólította fel Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárt az LMP frakcióvezető-helyettese. Karácsony Gergely csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a jövő évi költségvetés egyik legnagyobb vesztese a kulturális ágazat lehet, amelynek érdekeit az államtitkár nem képviseli megfelelően.
Korrupciós bűncselekmény vádjával a hatóságok kezére került egy román államtitkár, aki állítólag csúszópénzt fogadott el az állásukat féltő beosztottjaitól.
A jogász- és a közgazdászképzésben is lesznek államilag finanszírozott helyek – ezt mondta pénteken az oktatásért felelős államtitkár Szombathelyen. Hoffmann Rózsa újságírók előtt úgy fogalmazott: nem tartják helyénvalónak, hogy csupán költségtérítéssel tanulhasson valaki például jogásznak.
Távozik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős államtitkári posztjáról Nyitrai Zsolt, aki a Miniszterelnökséghez kerül át - közölte vasárnap az Index hírportál. A kormányfő sajtóstábjának vezetője az MTI-nek hétfőre ígért tájékoztatást.
Munkája félbemaradását sajnálja Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium távozó külgazdasági államtitkára, aki a Magyar Hírlapnak adott interjújában arról is beszélt: a legmagasabb politikai körökből kapott biztatást arra, hogy folytassa a megkezdett munkát.
A korábbi híresztelések nyomán bejelentették, Hoffmann Rózsa marad az oktatási államtitkár.
Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár szerint mendemonda, hogy Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter távozna a kabinetből.
Az agrártárca volt szakállamtitkára, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese egy pákozdi ingatlanügylet során elkövetett hivatali visszaélés miatt került bíróság elé.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), a tisztiorvosi intézményrendszer és a mentőszolgálat változatlan státuszban marad az egészségügyi háttérintézmények átszervezése során, de két területen komoly átalakítás várható – közölte az egészségügyért felelős államtitkár.
Milliós fizetés mellé lakás is jár több állami vezetőnek. A Blikk kiderítette, éppen egy tucat államtitkárnak biztosítanak a tárcák szolgálati lakást.
A közoktatási reform részeként 2013-ban lép életbe a pedagógus-életpályamodell, a törvény nagyobb megbecsülést, társadalmi elismerést nyújt majd a szakterületen dolgozóknak - közölte Hoffmann Rózsa államtitkár a Magyar Önkormányzatok Szövetségének gödöllői tanácskozásán
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával nyomozást rendelt el a Legfőbb Ügyészség (LÜ) a korábbi külügyi államtitkár és szakállamtitkár által aláírt sikerdíjas szerződés miatt
Kezdeményezte a Központi Nyomozó Főügyészség a volt külügyi államtitkár, az egykori moszkvai nagykövet és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezérigazgatójának előzetes letartóztatását szerdán - jelentette be a főügyészség szóvivője a Hír Tv Rájátszás című műsorában.
Őrizetbe vette kedden a Központi Nyomozó Főügyészség Horváthné Fekszi Mártát, a Külügyminisztérium volt államtitkárát a moszkvai magyar nagykövetség egyik ingatlanának eladásával összefüggésben.
A belgazdasági államtitkársághoz tartozik a magyarországi kereskedelem, ipar, idegenforgalom és vendéglátás.
Fontos év volt a 2010-es esztendő a vízügy, a természet- és a környezetvédelem területén. Az új kormány megalakulását követően ugyanis megszűnt a mezőgazdasági és a környezetvédelmi tárca és a vidékfejlesztés, a mezőgazdaság, az élelmiszerbiztonság, a vízügy valamint a környezet- és természetvédelem felügyelete egy új minisztérium fennhatósága alá került – mondta az idei évet értékelve Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a vízügyért valamint a természet- és környezetvédelemért felelős államtitkára.
A volt közpénzügyi államtitkár szerint ő sem államtitkárként, sem országgyűlési képviselőként nem élt vissza hatalmával.
Kármán András államtitkár január elsejével távozik a Nemzetgazdasági Minisztériumból - tudta meg a Hírszerző több forrásból.