Lassan mindent elöntenek az egyéni vállalkozók
A cégalapítással ellentétben az egyéni vállalkozói működés egyre népszerűbb Magyarországon, 2016 végéig az egyéni vállalkozók száma elérheti a 430 ezret is.
A cégalapítással ellentétben az egyéni vállalkozói működés egyre népszerűbb Magyarországon, 2016 végéig az egyéni vállalkozók száma elérheti a 430 ezret is.
Újra elérte, sőt meghaladta az utazásszervező vállalkozások összesített nettó árbevétele a válság előtti 2008 évi szintet – derül ki az OPTEN cégadatbázisából. A 2008-as év 216 milliárd forintos forgalma után a szektor 2009-ben drámai árbevétel csökkenést volt kénytelen elkönyvelni, ahonnan évről-évre elért növekedéssel, csak a tavalyi évben sikerült újra meghaladnia a válság előtti szintet.
Történelmi magasságban jár a vállalkozások bizalma. Az optimizmus annak köszönhető, hogy a vállalkozások a gazdaságpolitikával, a közterhekkel és a vállalat pénzügyi eredményével kapcsolatban is derűlátóak lettek. A középvállalkozások mellet már a kisvállalkozások várakozásai is a pozitív tartományban van.
Mintegy 72 milliárd forinttal tovább növelte a rekord árbevételi csúcsát az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek (MVM) csoport.
Az előző üzleti évhez képest 2015-ben közel 15 százalékkal, mintegy 47 milliárd forintra növelte értékesítési árbevételét az IKEA Magyarországon. A svéd kereskedelmi lánc hazai áruházaiban tavaly majdnem minden második magyar – több mint 4,7 millió vásárló – megfordult. A dinamikus növekedésnek köszönhetően az IKEA megkezdhette harmadik magyarországi áruházának építését, amit fenntarthatósági szempontból a régió éllovasának szánnak.
Az elemzői várakozásoknál jobb második negyedéves eredményekről számolt be a Magyar Telekom szerdán. A cég nettó eredménye 8,1 százalékkal, 12,52 milliárd forintra nőtt, miközben az árbevétele 4,4 százalékkal 158,5 milliárd forintra emelkedett a tavalyi év második negyedévéhez képest.
Szigorúbb szabályokkal és kioktatással vág vissza a kormánypárt Áder Jánosnak, amiért visszadobta a hipermarketekre kihegyezett, nemrég elfogadott új törvényeket. A veszteséges működés tilalmát az árbevétel leszállításával kiterjesztik a kisebb cégekre is, ami már néhány CBA-cégnek is fájhat. A kifogásolt 2018-as határidőre azzal replikáznak, hogy egy évvel előrébb hozzák a tiltást, már a 2015-2016-os üzleti év alapján, 2017-től indulhat a buldózer a kiskereskedelmi szektorban.
Újabb szektorra mér csapást a kormány egy különadóval. A lecsökkent kamatok miatt a bankbetétekből egyre többen vitték át a pénzüket a befektetési jegyekbe, most ettől a szektortól veszi el a kedvet az új sarc. Igazából egy jó hely marad, ahol valamennyit fial majd a pénz: az állampapírok. És a kormány tárt karokkal várja a megtakarított pénzeket.
Egymilliárd euróval segíti ki a Walt Disney a párizsi Disneyland üzemeltetőjét, így lélegzetvételhez juthat a gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került élménypark.
Bár tavaly ugyan még nem szállított utasokat a Sólyom légitársaság, ennek ellenére nyereségesen működött 2013-ban a Sólyom Befektetési és Vagyonkezelési Holding a cég beszámolója szerint.
2014 első negyedévében a gyógyszergyártó árbevétele 3,1 százalékkal, nyeresége viszont 51 százalékkal csökkent a gyorsjelentés szerint. De még így is felülmúlták a számok az elemzői várakozásokat.
Nettó árbevételének kismértékű csökkenése ellenére megötszörözte nyereségét tavaly a pálinkák és szeszesitalok gyártásával, illetve forgalmazásával foglalkozó érpataki Zsindelyes Kereskedőház Kft.