Már a csokin is spórolnak az emberek?
Az áfaemelés miatt kiugróan emelkedett egyes élelmiszerek ára, többek között a csokoládéé is - olvasható az InfoRádió honlapján.
Az áfaemelés miatt kiugróan emelkedett egyes élelmiszerek ára, többek között a csokoládéé is - olvasható az InfoRádió honlapján.
Fagykárok és szennyezés miatt drasztikusan drágult a narancslé világpiaci ára, adta hírül a BBC.
Romániában jelentően mérséklődött a szeptemberi éves szintű infláció, elsősorban az élelmiszerárak esésére.
A világszerte erős kereslet és a készletek csökkenése egyre feljebb tolja az árutőzsdei árfolyamokat, miközben az élelmiszerek és az energia árának emelkedésével járó kockázatok miatt nőtt a globális fogyasztói árindex - állapítja meg a Saxo Bank legfrissebb elemzése.
Megháromszorozta nyereségét a Nestlé 2010-ben az egy évvel korábbihoz képest. A világ legnagyobb élelmiszeripari társasága szerint 2011 is jó év lesz, annak ellenére, hogy a nyersanyagok drágulása a fogyasztói árakon is érezhető lesz.
Robbanásszerűen nőtt az élelmiszerek ára 2002 és 2010 vége között. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szerdán közzétett globális élelmiszerár-indexe 139 százalékkal 215,4 pontra emelkedett ebben az időszakban.
Februárban tovább emelkedtek a globális élelmiszerárak, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) csütörtökön közzétett adatai szerint.
A várt csökkenés helyett 2 százalékkal emelkedtek a globális élelmiszerárak januárban az előző hónaphoz képest az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtökön publikált adatai szerint.
Szlovákiában a fogyasztói árak a várt mértékben, 0,2 százalékkal nőttek havi szinten októberben, miközben az éves ráta 4,4 százalék lett, ami 2008 decembere óta a legmagasabb.
Szeptemberben 1,8 százalékra gyorsult az éves inflációs ráta Csehországban az augusztusi 1,7 százalék után – közölték a cseh statisztikai hivatalban hétfőn. Havi szinten a fogyasztói árak 0,2 százalékkal csökkentek szeptemberben.
Tartósan magas élelmiszerárakra számít az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezetének (FAO) vasárnap megválasztott új főigazgatója.
Az elemzők szerint meglepően magas volt az élelmiszerárak márciusi emelkedésének mértéke, és különösen aggasztónak tartják, hogy a drágulás megjelent a feldolgozott élelmiszerek árában is. A szakértők az idén 4 százalékos vagy annál magasabb éves átlagos inflációval számolnak.
Tovább növelheti a februárban történelmi csúcsra emelkedett élelmiszerárakat és veszélybe sodorhatja az ellátás biztonságát a klímaváltozás, a bioüzemanyagok használatának terjedése és a protekcionizmus - figyelmeztet hétfőn megjelent elemzésében az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete (FAO).
Újabb csúcsra emelkedett világszerte az élelmiszerek ára februárban az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete (FAO) szerint.
Az élelmiszerárak két évvel ezelőtt látott drasztikus emelkedése most megismétlődik, hiszen a legjelentősebb élelmiszer termékek ára már az elmúlt hónapokban komolyan növekedett. Most azonban a kínai szárazság és az indonéz ciklonveszély még tovább fokozza a nehézségeket.
A határidős árupiacok működésének szabályozását sürgette a FAO, vagyis az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének főigazgatója egy japán lapinterjúban, hogy megfékezzék az alapvető mezőgazdasági cikkek drágulásáért felelős spekulációt.
A várakozások szerint idén is csak kisebb mértékben emelkedhetnek az élelmiszerárak a kiskereskedelemben, annak ellenére, hogy a válság és az ár- illetve belvizek hatalmas károkat okoznak a mezőgazdaságban - számol be a Magyar Nemzet.
Történelmi csúcsra emelkedtek decemberben a globális élelmiszerárak, és meghaladták a 2008. évi szintet, amikor a rendkívüli drágulás számos fejlődő országban váltott ki zavargásokat - derül ki az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szerdán ismertetett adataiból.
Bár növekszik a világ gabonatermése, már csak hajszálnyira vannak a globális élelmiszerárak a 2008. évi szinttől.
Megközelítette a 2008-as élelmiszerválság idején elért történelmi csúcsot az élelmiszerek ára az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) számításai szerint.