Újabb csontsoványra éheztetett, halott kisgyerekhez hívták a mentőket
Ezúttal Gyöngyösön történt a három évvel ezelőtti agárdihoz hasonló eset.
Ezúttal Gyöngyösön történt a három évvel ezelőtti agárdihoz hasonló eset.
Az agárdi kisfiú 1,5 évesen halt meg 2013-ban, élete végén nem volt több 4,5 kilónál. Normális orvost a család nem engedett a közelébe, a bíró szerint a gyerek hosszú szenvedés után halt meg.
Ugye, nem nyalja be senki, hogy Kiss László megannyi ellenkezés és tagadás után most hirtelen megbánta bűneit? Ugye, nem?
10 év fegyházra ítéltek Győrben egy férfit, aki tavaly nyáron négy migránst előbb átvert, majd kirabolt.
Első fokon 4 év börtönre ítélték B. Krisztián volt kórházigazgatót, aki három éve lúggal öntötte le volt szeretőjét. A férfit, aki jelenleg a VI. kerületben praktizál gyermekorvosként, az orvosi hivatása gyakorlásától is eltiltották.
Első fokon Budapesten börtönbüntetést szabtak ki az idén két állatkínzóra is, a 2013-as új Btk. hatályba lépése óta pedig eddig összesen 23 büntetőeljárás indult.
Egy koreai születésű amerikai állampolgárt 10 év kényszermunkára ítélt az észak-koreai legfelsőbb bíróság.
Első fokon a gyulai bíróság életfogytiglanra ítélte azt a 20 éves férfit, aki egy síró csecsemőt babakocsistól bedrogozva az ajtónak lökött, majd ököllel megütötte. A csecsemő belehalt a sérülésekbe.
Megint pert bukott az állami vállalat, igaz, csak első fokon, és még bízhat abban, hogy a jogerős ítélet idejére visszamenőlegesen titkosíthat mindent.
Nem minősül háborús bűnnek a 2015-ös, több mint negyven halálos áldozatot követelő afganisztáni kórházbombázás, mivel azt tévedések sorozata okozta - állapította meg pénteken ismertetett jelentésében az amerikai védelmi minisztérium.
Eltitkolta terhességét, majd születése után rögtön megölte gyermekét az a hajdúszoboszlói fiatal nő, akit most ítéltek első fokon 14 év börtönre.
Első fokon 11 év börtönt kapott az a férfi, aki még 2013-ban alvás közben hason szúrta két kislányát.
Kilenc év fegyházra ítélte a Fővárosi Törvényszék hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős döntésében Cs. Richárdot, mert 2007 és 2014 között országszerte 47 fegyveres rablást, 4 rablási kísérletet és 2 rablás előkészületét követte el.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt ítélték el első fokon a masszőrnőt, aki még 2011-ben ölte meg 86 éves szomszédját Miskolcon. A nő a legutóbbi ítélethirdetéskor öngyilkos akart lenni.
A hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) felmentette a háborús bűnök elkövetésével vádolt Vojiszlav Seseljt, ám a szélsőséges szerb nacionalista politikus már az ítélet előtt diadalt aratott a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekményeket kivizsgáló ENSZ-testület ellen. A rákbetegsége miatt Szerbiába hazaengedett Seselj ugyanis már egy éve otthon kezelteti magát, s annak ellenére sem tért vissza Hágába, hogy erre többször is utasította őt az NT. A jövőben a magát csetnik vajdának nevező pártvezér e helyett folytatni fogja uszító politikáját.
Kilenc vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre, hatot pénzbüntetésre ítélt az egykori első osztályú REAC focimeccseinek elcsalása miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
Szlovákiában távollétében első fokon életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a bíróság Jozef Rohácot és két társát, akiket a kilencvenes években elkövetett alvilági gyilkosságokkal gyanúsítanak. Magyarországon szintén életfogytiglant kért Rohácra az ügyészség.
Nevelőszülőként a nála lévő gyerekeket molesztálta még 2009-ben egy férfi, most ítélték el, 7 év börtönre.
Egy évre próbára bocsátották Gulyás Márton aktivistát, amiért leszedte, majd földre hajította a Nemzeti Választási Iroda két tábláját. Ez azt jelenti, hogy a büntetés kiszabását egy évre elhalasztották. Gulyás az ítélethirdetés után azt mondta, hogy ez őt a továbbiakban sem fogja semmilyen tiltakozó akciótól visszatartani.