Börtönbe kell mennie a rendőrnek nekihajtó fideszes kaposvári politikusnak
Két és fél év börtönre ítélt a Kaposvári Törvényszék egy fideszes volt önkormányzati képviselőt, aki 2012 tavaszán nekihajtott egy rendőrnek.
Két és fél év börtönre ítélt a Kaposvári Törvényszék egy fideszes volt önkormányzati képviselőt, aki 2012 tavaszán nekihajtott egy rendőrnek.
Jogerősen egy év és tíz hónap, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte pénteken a Keszthelyi Járásbíróság azt a férfit, aki a hévízi művelődési központ alkalmazottjaként több millió forintot sikkasztott el – tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője az MTI-t.
Az ároktői banda tagjai idős emberekhez törtek be, és kettőt olyan súlyosan bántalmaztak, hogy belehaltak sérüléseikbe. Három vádlott életfogytiglant kapott, közülük kettőt a bíróság kizárt a feltételes szabadság lehetőségéből. A három másik vádlottat húsz-, tíz- és nyolcéves szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság. a Fővárosi ítélőtábla oktüber 3-án hirdet határozatot.
M. Zoltán leghamarabb negyven, Sz. Zoltánné harmincöt, Sz. Zoltán pedig harminckét év után helyezhető feltételesen szabadlábra.
Hat évi kényszermunkára ítélte "ellenséges cselekményekért" Matthew Todd Miller amerikai állampolgárt vasárnap egy észak-koreai bíróság.
Nem határozott a bíróság pénteken Oscar Pistorius büntetéséről, pedig sokan erre számítottak. Egyelőre csak azt mondták ki Pretoriában, hogy a műlábairól ismert sportoló mely vádpontokban bűnös, és melyekben nem. Folytatás októberben, Pistorius addig óvadék ellenében szabadlábon lehet.
Akár tizenöt év szabadságvesztést is kaphatott volna, de felfüggesztettel megúszta a börtönt az a férfi, aki ellen két éve indult eljárás, miután házában nyolcszáz cannabis-tövet és negyven, engedély nélkül tartott teknőst találtak.
Oscar Pistorius nem tervelte ki előre, hogy 2013 február 13-án meggyilkolja barátnőjét, Reeva Steenkampot, sőt a bíróság szerint nem bűnös a gyilkosság vádjában sem. Thokozile Masipa bírónő azt azonban nem mondta ki csütörtökön, hogy megáll-e a gondatlanságból elkövetett emberölés vádja, vagy a sportoló jogos önvédelemből cselekedett. A bíró érvelése azonban inkább előbbit sugallja. Pénteken folytatják.
Két hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a kelet-franciaországi Colmar büntetőbírósága azt a mintegy húsz országból származó 55, köztük három magyar Greenpeace-aktivistát, akik márciusban behatoltak Franciaország legrégebbi atomerőművébe, a fessenheimibe.
Életfogytiglani börtönbüntetésre módosították szombaton a Muzulmán Testvériség egyiptomi iszlamista mozgalom vezetőjére júniusban kiszabott halálos ítéletet.
Egy pécsi állatorvos tavaly májusban késelte halálra állapotos volt feleségét, a férfit jogerősen tényleges életfogytiglanra ítélték.
Négy év letöltendő börtönbönbüntetésre ítélték hétfőn adócsalásért Bukarestben George Copost, aki 2004 és 2006 között miniszterként dolgozott.
Új életet kezdhet Farkas Péter birkózó, akit testvérével együtt ítéltek el kábítószerrel való visszaélés miatt, az egykori olimpiai bajnok sportoló ugyanis péntek hajnalban szabadult a fővárosi, Kozma utcai börtönből.
Elítélték azt az orosz neonácit, aki követőivel együtt melegeket támadott és vert meg, miközben ezeket filmre vette.
Fegyelmi eljárását kezdeményezett a Budapesti Környéki Törvényszék elnöke a romagyilkosok perének tanácsvezető bírája ellen, mert a jogszabályban előírt maximum 60 nap helyett csaknem 11 hónap alatt sem foglalta írásba az elsőfokú ítéletet – írja a szerdai Népszabadság.
Tizenöt év szabadságvesztésre ítélték a hatóságok megsértéséért Valíd Abul-Heir szaúdi emberi jogi aktivistát vasárnap.
Hosszú börtönbüntetésre ítélte az eljáró londoni bíróság egy bűnszervezet tagjait – köztük magyar állampolgárokat –, akik prostitúcióra kényszerítettek állásígéretekkel Angliába csalt magyar nőket.
Letöltendő börtönbüntetésre ítélt kilenc egykori fővárosi parkolóőrt, egy ellenőrt, valamint a parkolási társaság ellenőrzési csoportvezetőjét a Fővárosi Törvényszék szerdán bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása miatt.
A bírói korrupció nem csak a városi legendákban létezik: két ügyben talált erre bizonyítékot a Debreceni Törvényszék. Egyiküket vesztegetés miatt ítélték hét évre, a másik tíz évet, miután első fokon vezető beosztású, hivatalos személy által üzletszerűen, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettében találták bűnösnek.
Több millió forintos kötbérigényt szeretne érvényesíttetni a Magyar Telekommal szemben Szabó Péter, akinek öt éve 42 ezer forintos roamingdíjat számoltak fel, miután Svájcból az az iPhone-járól elküldött egy e-mailt. A keletkező adatforgalom utáni mellbevágó összeget a férfi nem fizette be, sőt perre ment, amit megnyert. Az ügyben kirendelt szakértő megállapította, hogy a Data Roaming szolgáltatás engedélyezésekor mindig lesz olyan adatforgalom, amelyet a felhasználó nem közvetlenül kezdeményezett. A Telekom a megkeresésünkre csak annyit reagált, hogy a per lezárult.